Angela Merkel centrális erőtere

Angela Merkel centrális erőtere

Érdekes cikk jelent meg nemrég a müncheni balliberális Süddeutsche Zeitungban. A szerző arról értekezett, hogy baloldaliként, szocdem szavazóként a következő parlamenti választásokkor Angela Merkelre kell szavaznia. Míg a baloldalnak alig van esélye hatalomra jutni, Merkel győzelme lehet szerinte a biztosíték arra, hogy folytatódik az alapvetően baloldali és humanista indíttatású menekültpolitika.

Merkel stratégái bizonyosan csettintve olvasták ezt a cikket, ugyanis nekik éppen ez a céljuk: annyira balra tolni a CDU politikáját, hogy a valódi baloldalnak esélye se legyen a CDU/CSU nélkül hatalomra kerülni. Angela Merkel tizenhat éve kereszténydemokrata pártelnök, és majdnem tizenegy éve német kancellár: ezalatt sikeresen szorította le a pályáról a liberálisokat, és tette frusztrálttá a baloldalt. Merkel politikája nem az elvekről szól, hanem a hatalom megtartásáról és a demokrácia kiüresítéséről. Azzal, hogy a CDU/CSU-t betolta egészen a balközépig, és átvett az atomenergia-ellenességtől a humanista menekültpolitikáig számos baloldali követelést, de közben sikeresen megőrizte a CDU/CSU hagyományos konzervatív szavazóbázisának nagy részét is, alternatívátlanná és gyakorlatilag leválthatatlanná tette magát.

Egy konzervatív eleve Merkelre szavaz, mert pártjában megvannak az „ügyeletes jobboldaliak”, akik egy-egy kiszólásukkal megszólítják a hagyományos tábort; egy baloldali vagy zöldszavazónak meg azzal kell szembesülnie, hogy ha zöld energiafordulatot, atomstopot és humanista menekültpolitikát akar, akkor nem a szocdemekre vagy a zöldekre – e követelések eredeti megfogalmazóira –, hanem szintén a CDU/CSU-ra érdemes szavaznia. A szocdemek eleve belezuhantak a CDU/CSU melletti junior partneri szerepbe (voltak olyan közvélemény-kutatások idén, amelyek már 20 százalék alá mérték az SPD-t, míg Merkel pártja stabilan 30 százalék felett áll), a Zöldek pedig kényszeredetten nézik végig ellenzékből, ahogy számos programpontjuk megvalósul.

Merkelnek gyakorlatilag sikerült egy „centrális erőteret” létrehoznia, ráadásul sikeresebben, mint Orbán Viktornak, mert vele ellentétben tényleg meg tudott szólítani baloldali és zöldszavazókat. E merkeli erőteret két irányból éri csak kihívás: szélsőjobbról és szélsőbalról.

Az Alternatíva Németországnak (AfD) párt már nevében is a merkeli alternatívátlanság tagadását hirdeti, azonban csak részben jelent veszélyt a kereszténydemokratákra: a jobboldali populista párt nagyon sok baloldali szavazót is elhódít. A német baloldal tehát kettős nyomás alá került: egyrészről Merkel átveszi a baloldal programját, másrészről az AfD sikeresen veszi át a szavazóit. Ha a baloldal kitart programja mellett – például a humanista menekültpolitika kapcsán –, akkor kénytelen Merkelt támogatni; ha viszont Merkelt bírálja, akkor az AfD retorikáját kell használnia.

Az ellenzéki kommunisták (Die Linke) leninista frakcióvezetője, Sahra Wagenknecht az utóbbi utat választotta: látván, hogy pártjának szavazói a menekültügy szociális árnyoldalai miatt nagy arányban mennek át az AfD táborába, maga is beleállt a merkeli menekültpolitika bírálatába. Már ősszel azt mondta, hogy szükség lehet a beengedett menekültek számának korlátozására, a kölni szilveszter éjszaka után a vendégjog eljátszásáról beszélt, a mostani terrortámadások után pedig egyenesen Merkelt tette felelőssé. Ugyan a Die Linke tagsága körében sokszor vitát váltottak ki Wagenknecht nyilatkozatai – nemrég még tortát is dobtak az arcába –, de ő jól tudja, hogy a párt alapvetően alsóbb osztálybeli, munkanélküli szavazói számára a menekültkérdés nem emberi jogi kihívásként, hanem szociális problémaként jelentkezik.

Azok a baloldaliak, akik elsősorban emberi jogi kérdést látnak a menekültügyben, kénytelenek felsorakozni Angela Merkel mögött. A német kancellár – mivel neki van is esélye hatalmon maradni, ellentétben a baloldal pártjaival – biztosabb garancia egy humanista menekültpolitikára, mint bármely baloldali erő. Ezért írta a Süddeutsche Zeitung fentebb idézett szerzője, hogy ő Merkelre kénytelen szavazni olyan urbánus baloldaliként, akinek fontosak az emberi jogok. Angela Merkel tehát sikeresen épített ki egy centrális erőteret maga köré: a jobboldali bázist megtartotta, a baloldal témáit viszont átvette, így a maradék baloldal sarokba szorult. Ez azonban nem csupán a német baloldalra veszélyes, hanem a német demokráciára is. Merkel azzal, hogy folyamatosan hol balra, hol jobbra tolódik, valóban sok tekintetben alternatívátlanná tudja tenni politikáját. A bal- és a jobbközepet egyaránt le akarja fedni, és ezzel a kormány kritikáját beszorítja szélsőjobbra és szélsőbalra. Merkel elérte, hogy mára a balközép képtelen vele szemben alternatívát állítani, mert annak egyes követeléseit ő maga valósítja meg. Persze sokan kritizálják ezért a saját pártján belül, ám mindaddig, amíg e kritikák következmény nélkül maradnak, szintén Merkelnek kedveznek – éppen e kritikus hangok megléte miatt tudja ugyanis a jobboldali bázist is megtartani.

Az, hogy Angela Merkel ilyen sikeres lehet, nagyban a német baloldal hibája is. A szocdemek nem mertek a 2013-as választások után tisztán baloldali kormányt alakítani – holott a Bundestagban ma is baloldali többség van –, hanem beálltak Merkel mögé, a Zöldek pedig 2015 őszén ellenzékből sorakoztak fel Merkel menekültpolitikája mellett. Egyedül a kommunista Wagenknecht próbálja meg szociális (tehát baloldali) nyelvezettel bírálni Merkel menekültpolitikáját, de értelemszerűen e retorikában az AfD ügyesebb és hatékonyabb nála.

Éppen ezért az a sajátos helyzet állt elő, hogy Merkelnek jelenleg mind a willkommenskultur előnyei, mind a hátrányai segítenek, mert kritikusai – akár jobbról, akár balról – a centrális erőtéren kívül helyezkednek el.

A szerző jogász, újságíró

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 30.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »