Angela alkuszai

Angela alkuszai

A ballib alapvetés nem az, hogy reálisan felmérve erőinket cselekedjünk lehetőségeinkhez mérten. Ők alapból azt mondják, hogy gyengék és senkik vagyunk, és semmi esélyünk a függetlenségre.

„Szeressük egymást, gyerekek!”

Merjünk újra nagyot álmodni, szép és biztonságos Európát, amelynek zászlaján ott virít óriási betűvel a „jóléti ígéret” és apró lábjegyzetként a „humanitárius felelősségvállalás”. S amelyhez mellékelve lesz egy égszínkéken barátságos útmutató, amelyben pontról pontra jelzik, hogy miről dönthet ezentúl a de facto Berlin és Párizs által kijelölt Európai Bizottság – gyakorlatilag mindenről –, és miről – lényegében semmiről – a nemzetek által megválasztott kormányfőket tömörítő Európai Tanács. Ez az az „Európai Egyesült Államok” program, amellyel a szeptember 16-i uniós csúcsig végigházalja Európát Angela Merkel, és ez az az Európai Unió, amelynek érdekében véresre tapsolja kezét a hazai „demokratikus ellenzék”. Amiért beáll a német kancellár ideológiabrókerjeinek, Brüsszel bürokratáinak kisstílű pesti alkuszainak. Ez az a megálmodott német–francia tengelyű EU, amelyre gyakorlatilag nemet mondtak a visegrádi négyek, leghatározottabban Magyarország. Kiváltva ezzel Gyurcsányék és az MSZP menetrendszerű hisztériarohamát.

„Merjünk kicsik lenni!”

A hazai ballib külpolitika eme alaptételét anno Kovács László fogalmazta meg. Nem saját gondolat volt – maga is elismerte –, Franz Vranitzkytől merített. Igaz, a legendás osztrák kancellár ezt arra mondta, hogy Bécsnek tisztában kell lennie azzal, hogy már nem a Monarchia fővárosa. Modern magyar szocialista fordításban ez a megalkuvás tétele lett. Ez a krédója ma is a „demokratikus ellenzéknek”. Azonban nem csak kishitűségről van szó. Sőt, elsősorban nem erről beszélhetünk.

„Merjünk kicsik lenni!”

A ballib alapvetés nem az, hogy reálisan felmérve erőinket cselekedjünk lehetőségeinkhez mérten. Ők alapból azt mondják, hogy gyengék és senkik vagyunk, és semmi esélyünk a függetlenségre. Ne is próbálkozzunk. Nekünk külföldi mentor kell. Nem csekély történelmi párhuzammal élve: nem kell a kardot sem felemelni a túlerővel szemben, hanem legfeljebb a legjobb árat kell kiharcolni a fegyverletételért. Vagy egyszerűen odaadni mindent, aztán csak leesik nekünk is valami. Ma ez azt jelenti, hogy próbálkozni sem kell önálló magyar külpolitikával, hanem elég, ha követjük azt, amit az amerikaiak vagy a németek előírnak nekünk. Előbbiekre a NATO-ban, utóbbiakra az Európai Unióban hallgassunk feltétel és fenntartás nélkül. Ha jól szolgálunk, ők segítenek, hogy idehaza kormányon lehessünk. Kormányon és nem hatalmon, hiszen az „üzlet” alapja, hogy a meghatározó külpolitikai és gazdasági kérdésekben átengedjük a tényleges irányítást. Tudják, ilyen-olyan konzultatív tanács vagy éppen a nagyságos IMF. A legjobb esetben is csatlóslogika ez.

„Merjünk kicsik lenni!”

Azaz ne pofázzunk bele a nagyok dolgába. Fogjuk már fel, hogy csak „összefogással, uniós hatáskörben” lehet a migránskérdést is megoldani. Ki és mennyit és milyet fogadjon be? A képzett, fürdeni is szokott menjen Németországba és Franciaországba, a „koszosabbja” meg a gyarmatokra. Mert vagy befogadsz, vagy fizess védelmi – bocsánat – „befogadási” pénzt! Aztán tőlünk tarthatod őket lágerben, gettóban – legalább lesz miért apanázsért nyafognia az Amnesty Internationalnek. Lehetnek persze saját kis ötleteitek a menekültekkel kapcsolatban, azoknak mindannyian nagyon örülünk, hiszen tulajdonképpen mindegy, hogy milyen jelszó mellett kussoltok és hajtjátok végre azt, amit mi mondunk.

Legyen az is nagyon tiszta, hogy a nemzeti kérdéseket is csak „uniós szinten” lehet megoldani. Azaz ne tárgyalgassunk lényegi kérdésekben külön-külön se közel, se távol senkivel. Majd Brüsszelből megmondják, mi a jó a magyarnak, szlováknak, csehnek és lengyelnek – a románnak mondani sem kell… Megmondják, mit és hogyan szeressen, sőt, hogy melyiknek van „összeurópai szemmel” számottevő kisebbségi problémája, és melyik csak hőzöng a határon túlon élő sajátjaival az „európai civilizációs normákkal” szemben. Elmagyarázzák, hogy hiába fontos a Balkán uniós integrációja, az csak úgy és akkor fontos, miként a központban megtervezték. Budapest és Belgrád csak óvatosan haverkodjon, nekik a feszültség van előírva a kézikönyvben, tessék néha nemzetiségileg villongani is egymással, hogy Brüsszel majd igazságot tehessen.

Kizárólagos uniós bürokrata hatáskör az is, hogy hol, mikor és mennyire barátkozhatunk és üzletelhetünk érdemben orosszal, kínaival és most már törökkel is. Ez a nagyok bulija ugyanis, nekünk csak morzsa juthat. Hazai „demokratáink” imádják ezeket a „civilizációs morzsákat”, erre tették fel életüket és meggazdagodásukat. Ez a „szeressük egymást gyerekek” langymeleg, önfeladó „merjünk kicsik lenni” világa.

A visegrádi országok erre mondtak együtt nemet, hogy a karakán brit „nem” után ne hagyjuk újra cefet ébredéssel járó „európai álomba” ringatni magunkat.

Máté T. Gyula – www.magyarhirlap.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »