Andy Vajna kitalicskázott milliárdjai is az egészségügyből hiányoznak

Hiába fényezi magát a kormány és a Fidesz, bejelentett béremelésük megkésett, kevés, és a dolgozók között további bérfeszültséget generál. Az egészségügyi bérrendezésben ugyanis jóval kevesebb jut a legnagyobb terhelésnek kitett szakdolgozóknak, vagyis a bérek között eddig is meglévő óriási szakadék még tovább bővül – ezekkel a szavakkal bővül Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese a fideszes Halász János sajtótájékoztatójára.

A legnagyobb ellenzéki párt szerint az is látható, hogy a Fidesz az egészségügyben dolgozók százezreire is csak pénzért megvásárolható szavazókként tekint, de az ő munkakörülményeik javítására ugyanúgy szükség lenne. Az egészségügyi intézményekben tapasztalható eszközhiány ugyanis hatalmas méreteket öltött. Nem városi legenda, hogy havi szinten jut 260 ezer forint egy kórház eszközbeszerzésére. Ezt a pénzt Andy Vajna kormánybiztos alig egy fél óra alatt keresi meg – hangsúlyozta a politikus.

A Jobbik úgy véli, a jelenleginél jelentősebb összeg állna rendelkezésre az egészségügy rendbetételére, ha azt „a Viktor engedné”. A néppárt szerint Orbán Viktor azonban inkább azt engedi, hogy kormánybiztosa három év alatt 11 milliárd forintot talicskázzon ki az országból luxemburgi offshore cégébe, mely így nem a magyar egészségügy, hanem egy adóparadicsom gazdaságát segíti.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »