Amitől az olasz–német napján is megőrül Siena

Július 2-án, szombat este Siena nem az olasz–német labdarúgó-Eb-negyeddöntő lázában ég majd. Inkább az életveszélyt választja.

Sienát, az egyik legszebb és leghíresebb toszkán várost a középkor óta fogva tartja egy szent őrület: a Palio di Siena nevű lóverseny. Az 1600-as évek derekától pedig ugyanolyan szabályokkal tartják meg évente kétszer Siena pompás főterén, a kagyló alakú Piazza del Campón. A város negyedeinek nemes küzdelme ez, amelyért – mint az éppen egy éve készült videón is látható – az életüket is odaadnák a lovasok és a lokálpatrióta polgárok.

A tizenhét városnegyed közül minden alkalommal tíz vehet részt a viadalon: az előző évi hét kimaradó automatikusan résztvevővé válik, a többieket sorsolják. Ahogy a lovakat is, és már a kipróbálásuk is díszes, daloló menetet vonz a város szívében a nagy eseményt megelőző napokban.

A verseny napjai július 2. és augusztus 16., vagyis sarlós Boldogasszony ünnepe és Mária mennybevételének ünnepe. Az ezerméteres pályán három kört kell megtenniük a lovaknak – és tényleg csak a lovaknak, hiszen ők akkor is megszerzik az áhított győzelmet a városnegyednek, ha éppen elhagyják a lovasukat. Ez pedig, mint a videón is kiderül, elég gyakran megesik. Más kérdés, hogy a lovasokra a verseny után vár az igazi veszély: Siena lakossága. Érdemes megnézni, miért.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »