Amikor a guillotine senkinek sem kegyelmezett

Amikor a guillotine senkinek sem kegyelmezett

Kétszázhuszonhárom éve, 1793. június 2-án a francia forradalmi nemzetgyűlés, a Konvent a fellázadt párizsi nép nyomására kizárta tagjai közül a mérsékelt girondistákat, ezzel kezdetét vette a jakobinus terrornak nevezett időszak.

A XIV. Lajos alatt oly ragyogó francia királyság fénye utódai alatt megfakult. A hadi dicsőség odalett, a háborúskodás és a csillogó udvar felemésztette a bevételeket, az egyszerű nép nyomorgott, a reformkísérleteket a rövidlátó udvar elbuktatta. XVI. Lajosnak végül nem maradt más választása, mint hogy az adók megszavazása érdekében 175 év után ismét összehívja a rendi gyűlést.

Az eseményeket ezután nem lehetett feltartóztatni, a régi rend, az ancien régime szinte hetek alatt megbukott. A parlamentben a polgárság, a harmadik rend ragadta magához a kezdeményezést és magát alkotmányozó nemzetgyűléssé nyilvánította. 1789. július 14-én a párizsi nép megostromolta és elfoglalta az önkényuralom gyűlölt jelképét, a Bastille-t. Augusztus 4-én a Nemzetgyűlés valamennyi feudális jogot eltörölt, augusztus 26-án meghirdették az Emberi Jogokat (szabadság, testvériség, egyenlőség). 1790-ben eltörölték a nemességet, elkobozták az egyházi javakat és a papságot feleskették az alkotmányra. A király 1791-ben megpróbált elmenekülni, de elfogták, s bár visszaültették a trónra, kényszer hatására hadat kellett üzenjen Ausztriának és Poroszországnak.

Miután a forradalmi háborúk kezdetben csak vereségeket hoztak, a király helyzete tarthatatlanná vált. A feltüzelt párizsi nép augusztusban megostromolta a királyi palotát, az uralkodó börtönbe került, majd a Konvent 1792. szeptember 21-én eltörölte a monarchiát és kikiáltotta a köztársaságot. Az új kormány népfelkelést hirdetett és kivívta a győzelmet, ezután a királyt (immár csak Capet Lajos polgártársat) perbe fogták és egy szavazattöbbséggel halálra ítélték, majd 1793. január 21-én lefejezték.

A király kivégzése fordulópontot jelentett: Vendée királypárti népe fellázadt, ugyanakkor Európa valamennyi fejedelme Franciaország ellen szövetkezett. Az élethalálharcát vívó országban a Hegypártnak nevezett, a párizsi községtanácsot kézben tartó radikális jakobinusok hazaárulással vádolták meg a mérsékeltebb girondistákat, akik ellenezték a forradalom védelmében hozott intézkedéseket: a forradalmi törvényszékek és a rendkívül nagy hatalommal felruházott Közjóléti Bizottmány létrehozását. A döntést végül a jakobinusok által fellázított párizsi nép kényszerítette ki, a nemzetőrség által körülvett Konvent 1793. június 2-án 27 girondista képviselőt zárt ki, akik később szinte kivétel nélkül nyaktiló alatt végezték.

A jakobinusok ezután – élükön a Megvesztegethetetlen jelzőt kiérdemlő, doktriner elveket valló Robespierre-rel – bevezették a forradalmi terrort. Felfüggesztették a demokratikus alkotmányt, eltörölték a keresztény időszámítást és meghirdették az Ész kultuszát, minden állami testületet és hivatalnokot az újraválasztott Közjóléti Bizottság ellenőrzése alá helyeztek. Tömeges felkelést hirdettek, s a fellelkesült seregek győzelmet győzelem után arattak, az országban kirobbant belső lázadást a helyszínre küldött kormánybiztosok fojtották vérbe.

A forradalmi terror ezek után sem csillapult, a guillotine folyamatosan működött, de most már nem a szükséghelyzet, hanem Robespierre megrendült pozíciói miatt. A Megvesztegethetetlen lecsapott az őt balról bíráló szélsőségesekre és a mérsékeltekre is, a halálba küldte a “veszett” Jacques Hébert-t, majd párttársát, Dantont és annak híveit. A politikus mindenkit a “nép ellenségének” minősített, aki kritizálni merte, és mindenütt összeesküvést szimatolt – a gyanúsítottakat pedig rövid úton kivégezték.

A megfélemlített Konvent és a megosztott Közjóléti Bizottság végül saját bőrét féltve ellentámadásba ment át. A Konvent 1794. július 26-i (a forradalmi naptár szerint thermidor 8-i), drámai hangú ülésén még úgy tűnt, Robespierre ragyogó beszédével maga mellé állítja a képviselőket, este hosszan ünnepelték a jakobinus klubban. Másnap azonban megfordult a hangulat, Robespierre-t nem engedték szóhoz jutni, s híveivel őrizetbe vették. A párizsi tömeg még egyszer kiszabadította bálványát, akit a Konvent által kirendelt csapatok ismét elfogtak. A dulakodásban Robespierre is megsebesült, ellőtték az állát (vagy ő próbálkozott öngyilkossággal). A következő nap, második év thermidor 10-én (1794. július 28-án) a forradalmi törvényszék Robespierre-t és húsz hívét halálra ítélte, a kivégzést még aznap végrehajtották. Robespierre-t félig öntudatlan állapotban fektették a guillotine alá, amely pontosan ott állt, ahol XVI. Lajosé. Halálával véget ért a rémuralom, a francia forradalom konszolidáltabb szakaszába lépett.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »