"Ami jelenleg a magyar úszás körül zajlik, rémálom"

"Ami jelenleg a magyar úszás körül zajlik, rémálom"

MTI nyomán

Hargitay András, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya a Magyar Nemzetnek azt mondta: “ami jelenleg a magyar úszás körül zajlik, rémálom” és remélhetőleg nem hullanak ki további csontvázak az úszósport szekrényéből.

Hozzátette: elfogadja, hogy az ügy sokak számára elévülhetetlen, de ha a társadalom kétszer ítéli el azt az embert, aki már megbűnhődött, véleménye szerint nem lehet igazságos. Megjegyezte: a fő kérdés továbbra is az, hogy a társadalom által megválasztott bíróság ötven éve hozott ítéletét a mai társadalom nem fogadja el, súlyosbítani akar, és emellett kiáll egy olyan réteg, amelyik nem áll morálisan az ügy felett.

“Olyan emberek akarnak ítélkezni, akik maguk sem büntetlenek”

– fogalmazott.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy kik állhatnak az ügy kirobbantása mögött, azt mondta, van elképzelése, és azok akarnak ma botrányt, akik nem Magyarország érdekeit képviselik.

A szövetség és Hosszú Katinka közti kapcsolattal kapcsolatban Hargitay András azt mondta a napilapnak, hogy a versenyző “unikum”, megérti, ha saját útját járja és nem az a céljuk, hogy Katinka álljon be a sorba, hanem az, hogy kiteljesítse önmagát. Hozzáfűzte: nem az érdekli, hogy milyen a viszonyuk, a szövetség Magyarország érdekeit nézi, és nem alá-fölérendeltségi viszonyokat.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »