Amerikának köszönhetjük a terrorkalifátust

Amerikának köszönhetjük a terrorkalifátust

A politikusi nyilatkozatokból sokszor tűnik úgy, mintha az iszlamista terror a semmiből bújt volna elő, hogy pusztítást vigyen végbe a békés nyugati társadalmakban. Joby Warwickkal, a The Washington Post újságírójával az Iszlám Államról, annak alapítójáról, és a nagyhatalmi felelősségről beszélgettünk.

– Amikor először hallottunk az Iszlám Államról vagy Daesh-ről 2014-ben, elég sokan meglepődtek szerte a világon. Miként lehet az, hogy akkora katonai erőfeszítés után, amekkorával az Egyesült Államok igyekezett a demokráciát terjeszteni a Közel-Keleten, egy ilyen jelenség felbukkanhat?
– Az Egyesült Államokat sokat hibáztatják amiért nem láttuk előre az általunk elképzelt demokráciateremtés nehézségeit egy olyan országban, mint Irak, amely történelmileg, etnikailag megosztott. Az sem mellékes, hogy az USA motivációi Irak 2003-as megtámadására nagyon összetettek voltak, és nem szükségszerűen függtek össze a demokráciával. Ez másodlagos tényező volt, ami ráadásul szétszakította a társadalmat, és létrehozta azokat a hozzávalókat, melyek később az Iszlám Államban öltöttek testet. Tehát először teljesen félreértették a helyzetet, majd katasztrofális hibát követtek el. Azt hiszem, ez a gyökere annak, amit most látunk.

– Amikor az eseményekkel kapcsolatos közkeletű elméleteket, akár konspirációs teóriákat vizsgáljuk, két fő csoportját láthatjuk ezeknek. Az egyik szerint Amerika szándékosan csinálja mindezt, a másik szerint a döntéshozók annyira tehetségtelenek, vagy annyira súlyos hibákat követnek el, hogy annak lesz ez a végeredménye. Melyik áll közelebb a valósághoz?
– Konspirációs elméletek mindig is voltak, én azonban már elég ideje mozgok kormányzati körökben ahhoz, hogy tudjam, mindig a legegyszerűbb magyarázat az igaz. Ilyen szintű átgondoltságot és tervezést feltételezni részükről gyakran téves elképzelés (nevet). Ehelyett inkább arról van szó, hogy közbejön az ideológia, a mi berendezkedésünkbe vetett hit, vagy bizonyos körökben annak a gondolatnak az elsajátítása, hogy meg tudják reformálni, változtatni a Közel-Keletet, sokkal élhetőbb helyet létrehozva belőle, elejét véve az időről időre ott kirobbanó harcoknak és válságoknak. Hit abban, hogy kívülről érkezve mi képesek vagyunk jobbá tenni a helyzetet, ami gyakran hibás feltételezés. Ebben az esetben saját idealizmusunk vitt tévútra. Azt hittük, hogy mi tudjuk a legjobban, és kiderült, hogy egyáltalán nem tudunk semmit.

– Mi akkor a válasz? Inkább beavatkozáspárti, vagy izolacionista politika? A világ legnagyobb hatalmaként az Egyesült Államoknak nyilván van felelőssége, és sokan szerte a világban jogosan várják tőle, hogy éljen befolyásával a problémák megoldása érdekében, ugyanakkor az elmúlt húsz év tapasztalata óvatosságra int. Hol van az arany középút?
– Igaza van. Néha túlterjeszkedünk és problémákat okozunk, ugyanakkor a szír konfliktusban annyira tartottunk attól, hogy aktívabbak legyünk, próbáljunk segíteni a mérsékelt erőknek, hogy végül a háttérben maradtunk és nem tettünk semmit, ami szintén hibának bizonyult. A középutat szerintem óvatosság, de nem kivonulás kell, hogy jellemezze. Együtt kell működni a helyi erőkkel, de nem annyira durván, hogy a végeredmény fenntarthatatlan legyen. Ma Szíriában nem tudjuk, hogy mi lesz, ha Aszad távozik, ki tölti be az űrt, amit maga után hagy. Nem gondolnám, hogy bárki is tudná a választ, a tétlenség éppúgy rosszabbá teheti a helyzetet, mint az ellenkezője.

– Az Iszlám Államról szóló könyvének központi figurája Abu Muszab az-Zarkávi. Hogyan áll össze egy ilyen figura, aki útjára bocsátotta a mozgalmat, mely sokkolja a világot?
– Fontos megértenünk Zarkávit és az IÁ-t. A bűnözés és a vallásosság különös kombinációjáról van itt szó. Hátteréből alighanem bűnözői múltja a legfontosabb. Egy nagyra törő figura ő, aki azt hitte, isten vezeti küldetésére, hogy harcoljon a szuperhatalommal. Egy emberben ott van a végtelen karizma, a bátorság, hogy cselekedjen, és egyúttal a stratégiai gondolkodás. Erőszakossága és ambíciója bizonyult annak az erőnek, ami útjára indította az Iszlám Államot, legalábbis annak kezdeti formájában. Mindenben, amit máig tesznek, tetten érhető Zarkávi, beleértve a foglyok lefejezését narancssárga ruhában. Ő ezt tíz-tizenkét éve tette meg először, felrakta a felvételt az internetre, óriási visszhangot kiváltva.

„Tévútra visz az amerikaiak saját idealizmusa” Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

– Ez válasz volt arra, hogy az amerikaiak narancssárga rabruhában őrizték foglyaikat a guantánamói táborban.

– Pontosan. Nagyon is szándékos szimbolizmus volt ez. Nemcsak véletlenszerű gyilkolás, hanem tudatos ténykedés annak érdekében, hogy a muszlimok lássák, végre itt van egy ember, aki szembe mer szegülni az USA-val erőteljes, erőszakos módon. Sokan rosszul lettek a látványtól, de támogatói, szövetségesei nagyon izgatottak lettek, mert látták, hogy olyan bátor, hogy saját feltételeik szerint száll szembe az amerikaiakkal. Fénykorában ezrek érkeztek szerte a világból, hogy csatlakozzanak hozzá, ma az IÁ tízezreket számlál.

– Az időrendet vizsgálva helyes az a megállapítás, hogy a szíriai háború, az állam összeomlása a terület nagy részén tette lehetővé, hogy az iraki háborúban kinevelődött iszlamista harcosok ismét összeszedjék magukat?
– Hasonlóképpen gondolom. Ha megnézzük, hogy mi történt 2010-ben, az arab tavasz kitörése előtt, akkor azt látjuk, hogy az Iraki al-Kaida, ami aztán az Iszlám Állam lett, földalatti mozgalomként tengődött, nem voltak erőforrásai, majdhogynem le volt győzve. Aztán a szíriai konfliktus vákuumot, törvényen kívüli területet hozott létre, ahol újra össze tudtak állni, ugyanakkor új ügyet is adott a kezükbe, amivel az amerikai kivonulás óta nem rendelkeztek. Szíriában ott volt ez az alavita zsarnok, aki ellen harcolni lehetett, amit ők ki is használtak.

– Itt Közép-Európában hajlamosak vagyunk minden mögött nagyhatalmi politikát látni, hiszen történelmünk során annyit szenvedtünk ettől. Miként illeszkedik az Iszlám Állam, Zarkávi öröksége a nagyhatalmi játékba? Hogyan próbálják meg használni őket, illetve kihasználni tevékenységük következményeit, például a szíriai háború folytatását, ami óriási migránsáradatot eredményez Európában?
– Lenyűgöző volt látni számomra, hogy a nagyhatalmak közvetítők útján vívott, proxi-háborúként használják a szíriai konfliktust. Nagyon összetett dologról van szó, az egyik oldalon az irániak, a síiták vannak, a másikon a szunniták és szponzoraik, a szaúdiak és katariak, illetve más öbölbéli országok, akik mind a saját embereiket támogatják. Az irániak Aszadot akarják hatalomban tartani, ahogy az oroszok is. Az Iszlám Állam az egyetlen erő, melyet mindenki megvet, ez az egyetértés egyetlen forrása az oroszok, az amerikaiak és az irániak között. A szaúdiak, a törökök, mindenki el akarja őket pusztítani. Évek óta vitatkoznak Aszadról, de ebben egy oldalon állnak.

– Nem gondolja, hogy volt idő, amikor a szunnita öbölbéli királyságok, melyek maguk sem éppen nevezhetőek demokráciának, az Aszad-kormány megbuktatásának kérdésében a szövetségest látták a terrorszervezetben?
– Kezdetben valóban így tekintettek az IÁ-ra. A szaúdiak és mások nagyon sok pénzt adtak lázadócsoportoknak, köztük meglehetősen szélsőséges iszlamistáknak is. Nem találtuk annak nyomát, hogy közvetlenül támogatták volna az Iszlám Államot, ugyanakkor nagyon sok hadianyag jutott a kezükre valakitől. Ma már viszont még a legkonzervatívabb öbölbéli kormányok is maguk ellen irányuló fenyegetésként tekintenek az IÁ-ra, mert az kijelentette, hogy illegitimnek tekinti őket és a pusztulásukat akarja.

– Az egyik legutóbbi fejlemény Szíriában az al-Kaidához kötődő an-Nuszra Front és az Iszlám Állam szembenállása. Mit jelent ez?
– Érdekes, és ami azt illeti, nagyon régi megosztottság ez. Az an-Nuszra az Iszlám Állammal kezdődött, annak vezetője, al-Bagdadi rendelkezett egy új lázadócsoport létrehozásáról, melyet irányítani is akart. Amikor azonban elkezdték tevékenységüket, nem vették komolyan a parancsokat, nem akarták az IÁ céljait követni. Aztán idővel teljesen függetlenítették magukat. Nagyon hasonló ez is, mint más iszlamista csoportok viszonya. Egyetértenek bizonyos ideológiai kérdésekben, de a taktika annyira eltérő, hogy a végén egymás ellen fordulnak. Első pillantásra ugyan kívülről jónak tűnhet, hogy ezek ölik egymást, azonban ez az erőszak éppúgy sújtja Szíriát, amiért az ott élő emberek fizetnek.

– Az an-Nuszra esete is mutatja, hogy a külső hatalmaknak milyen nehéz eligazodniuk a háborús helyzet útvesztőiben. Aleppóban, ami a szíriai konfliktus egyik kulcshelyszíne, például ők a nagybetűs ellenzéki erő.
– Meg is osztja a hatalmakat. A mai napig vannak konzervatív szunniták, akik az an-Nuszrában jó fiúkat látnak, akik megsemmisítik Aszadot és szunnita vezetésű kormányt alakítanak, míg az Egyesült Államok ugyanolyan rossznak tartja őket, mint az Iszlám Államot.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 27.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »