Amerikának a NATO az első

Amerikának a NATO az első

Bár nem kap eléggé hangsúlyt, a britek távozása az európai geopolitikában folyamatban lévő vagy potenciális változásokra nézve is jelzésértékű lehet. Hogy lássuk, miről is van szó, érdemes egy pillantást vetni az amerikai érdekekre, illetve a „másik európai integrációs szervezet”, azaz a NATO megnyilvánulásaira.

A NATO-ban változatlan az Egyesült Királyság helyzete, erős és elkötelezett szövetséges marad – szögezte le a NATO-főtitkár, alig valamivel azt követően, hogy nyilvánvalóvá vált a népszavazás eredménye. Jens Stoltenberg nem mulasztotta el reklámozni az általa vezetett szervezetet sem, amikor úgy fogalmazott, hogy napjaink bizonytalanságai közepette „a NATO fontosabb együttműködési terep az európai szövetségesek, illetve Európa és Észak-Amerika között, mint korábban bármikor”. Az észak-atlanti szövetség első emberének nyilatkozatában annak ellenére nem tükröződött semmiféle csalódott zavarodottság, hogy a referendum előtti napon, múlt szerdán még úgy vélekedett: Nagy-Britannia Európai Unióban (EU) maradása „kulcsfontosságú” lenne a transzatlanti biztonság és az erőszakos szélsőségek elleni közös erőfeszítések szempontjából. „Úgy vélem, egy jobban szétzilálódott Európa csak hozzájárul a minket körülvevő bizonytalansághoz” – mondta akkor Stoltenberg.

Noha a kilépési procedúra megkezdése körüli bizonytalanság miatt korai lenne biztosra venni, mi is fog a gyakorlatban történni a britekkel, az európai geopolitikát meghatározó NATO és az Egyesült Államok magabiztos hozzáállása azt mutatja, rendelkeznek alternatív elgondolással. Nemcsak egy britek nélküli EU-ra, amelynek ilyen vonatkozású kihatása önmagában minimális, hanem arra nézve is, ha a brexit az EU bomlását idézné elő, ami a kontinens, a transzatlanti közösség, az egész Nyugat politikai kohéziójára nézve már sokkal komolyabb fejlemény lenne. Hogy miért, az az Egyesült Államok alapvető európai érdekeiből vezethető le, amelyek megvalósulását általánosságban, de a jelenlegi helyzetben különösen a NATO, nem pedig az EU szolgálja. Míg a második világháború végétől a szovjet összeomlásig terjedő időszakban az utóbbi erősítette az előbbit (nem véletlenül bábáskodtak a politikai integráció kezdeteinél az amerikaiak), addig most, hogy az unió megoldatlan gazdasági, politikai és társadalmi problémákkal szembesül, amely a tagállamok, országcsoportok közötti konfliktusban is mutatkozik, nem szabad megengedni, hogy ez átgyűrűzzön a NATO-ban folytatott együttműködésre. Végső soron – mint azt az ázsiai, közel-keleti szövetségesek esetében is látni – az Egyesült Államok (jórészt nem is demokratikus berendezkedésű) nemzetállamokkal, erőteljesebb regionális intézményi keretetek nélkül is érvényesíteni tudja érdekeit, sőt, az „oszd meg és uralkodj” elve alapján ezt esetleg rugalmasabban is megteheti, mint a brüszszeli bürokrácia és az européer idealizmus által szorosabban összefűzött Európában. A bő fél év múlva távozó Barack Obama részvétele a brexit elleni kampányban, az EU egysége melletti kiállás még a hagyományos amerikai hozzáállást mutatja, de ez nem jelenti azt, hogy ehhez a tengerentúlon mindenki, esetleg a Fehér Ház új lakója is ragaszkodni fog. Eljöhet az a stádium, amikor célszerűbb lesz elengedniük az EU kezét, hogy megtarthassák azt, ami számukra igazán fontos. Ebben a döntésben az is fontos szempont lesz, hogy az adott pillanatban az unió léte inkább segíti vagy akadályozza az Oroszország elleni európai szankciók fenntartását és a transzatlanti szabad kereskedelmi célok (TTIP) megvalósítását.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 29.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »