Amerikai neokon ultra: nyíltan tíz milliók legyilkolására bíztat

Amerikai neokon ultra: nyíltan tíz milliók legyilkolására bíztat

Még a szünet nélkül háborúra uszító amerikai neokonzervatív héjáktól is ritkaságszámba menő cikket írt Edward Luttwak katonai szakértő a Foreign Policy nevű globális amerikai magazinban „Ideje megbombázni Észak-Koreát” címmel. Azt írja, az Egyesült Államoknak szét kell bombáznia az észak-koreai nukleáris létesítményeket. Hozzáteszi, igaz, hogy erre Phenjan hagyományos tüzérségével a 10 milliós Szöult és környékét megtámadhatja, de ennek a lehetőségnek nem szabad megbénítania az amerikai eltökéltséget, ugyanis mindezt helyzetet a koreaiak maguknak köszönhetik.

A Kínában tárgyaló Emmanuel Macron francia elnök kijelentette, látogatása mérföldkő a francia-kínai kapcsolatokban és reméli, ennek nyomán  mind saját országaik, mind az EU és Kína közötti viszony elmélyül. Hozzátette, Franciaország aktívan rész kíván venni a kínai Új Selyemút gigaprojektben. Hszi Csin-ping kínai elnök hangsúlyozta, a sok bizonytalansággal terhelt világban Kína olyan közösséget akar kiépíteni, amely az emberiség közös jövőjéhez kapcsolódik és örül, hogy Franciaország osztja ezt a nézetet, idézi a két vezetőt az angol nyelvű kínai People’s Daily napilap.

Hírdetés

(Echo TV nemzetközi lapszemléjéből, először ma 11:55-kor)

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »