Amerikai gépek bombázták az IÁ állásait Szirtben

Légi támadásokba kezdett hétfőn az amerikai hadsereg az Iszlám Állam terrorszervezet állásai ellen a líbiai Szirtben – közölte hétfőn Fájez esz-Szarrádzs, az ENSZ által támogatott líbiai egységkormány feje.

„Ma a líbiai nemzeti egységkormány kérésére megtörténtek az Iszlám Állam elleni első célzott amerikai légi csapások, és súlyos veszteségeket okoztak Szirtben” – mondta televíziós beszédében Fájez esz-Szarrádzs. A szélsőséges iszlamisták líbiai fellegvárának számító város Tripolitól 450 kilométerre keletre fekszik.

A légi csapások hírét a Pentagon is megerősítette. A támadásokat a líbiai nemzeti egységkormány kérésére, Barack Obama amerikai elnök engedélyével, valamint Ashton Carter védelmi miniszter és Joseph Dunford tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke ajánlására hajtották végre – közölte hétfőn az amerikai védelmi minisztérium. A tárca közleménye szerint folytatódnak az IÁ szirti állásai elleni légi csapások.

Fokozottabb szerepvállalás

Február óta ezek voltak a Líbiában végrehajtott első amerikai légi támadások. A bombázások új, fokozottabb szerepvállalást jeleznek az Egyesült Államok részéről az Iszlám Állam elleni harcban az észak-afrikai országban, és jelzik Washington támogatását a törékeny líbiai egységkormány mellett.

Amerikai illetékesek idén úgy vélekedtek, hogy legalább 6000 iszlamista lázadó tartózkodott Líbiában. Az elmúlt hónapokban azonban csökkent a számuk, és a csoport meggyengült a helyi milíciák és az egységkormány nyomása alatt.

Dunford tábornok július közepén azt mondta, mindössze néhány száz dzsihádista tartózkodik az IÁ által főhadiszállásként használt Szirtben. „Nem kétséges, hogy a líbiai Iszlám Állam gyengébb, mint néhány hónapja” – jelentette ki. Szerinte a csoport jelentős veszteségeket szenvedett el Bengáziban és térségében.

Februárban egy amerikai F–15E vadászbombázó támadást hajtott végre az IÁ-nak a tunéziai határ közelében fekvő egyik líbiai kiképzőtábora ellen, a támadásban több mint negyvenen meghaltak.

Líbiai mély káoszba süllyedt Moammer Kadhafi diktátor hatalmának 2011-es megdöntése után. A hatalmi és biztonsági vákuum következtében elszaporodtak a különböző milíciák, megjelent az Iszlám Állam és az Al-Kaidával szövetséges szervezetek. 2014 óta az országban különböző milíciák és törzsek támogatásával rivális kormányok és parlamentek működtek a nyugati és a keleti régiókban. Az ENSZ közvetítésével decemberben született megállapodás az elnöki tanács és az egységkormány létrehozásáról. A megállapodás kétévi átmenetet irányzott elő, amelyet új alkotmány elfogadása, elnök- és parlamenti választás zárna.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »