Amerikai ételháború

Nagy vita alakult az amerikai egyetemi kollégiumokban, miután egy Texasban tanuló elsőéves koreai diák arról írt véleménycikket, hogy nem lehet ázsiai ételt kapni a menzán. A témára ráugró szaksajtó szerint az elsődleges probléma a minőség, a gyatra gyorsételeket száműzni kellene már végre.

Hiányzik a frissen főzött fehér rizs zamata, a bélszínből készült pulgogi, a csípős kimcshi, és a zöldséges rizs, a pibimbap, ehelyett rossz minőségű amerikai gyorsételekkel tömnék meg a kollégistákat – erről írt cikket a University of Texas egyik elsőéves hallgatója. Az újságírónak tanuló koreai származású Sunny Kim a The Daily Texan című egyetemi lapban azt is kifejtette, hogy szerinte az egyetemek felelőssége lenne, hogy minden náció számára elérhető, saját ízvilágának megfelelő ételeket kínáljon.

A fiatal közben azt is kifejtette, ismer és evett is már rengeteg finom amerikai ételt, ám a kollégiumi menzákon ennek nyoma sincs, csak a gyatra gyorséttermi menük „hódítanak”.

Ráharaptak

A véleménycikkre az életmóddal, gasztronómiával is foglalkozó amerikai Vice hírportál is reagált, és szépen górcső alá vette, mi a probléma az amerikai egyetemi közétkeztetéssel. Cikkükben egyből le is szögezték, a kollégiumi étkezdéknek igen is színes kínálattal kellene előrukkolniuk, ám ez ritkán fordul elő.

Pedig a változatosságra mind inkább szükség lenne, mivel egyre több a külföldről érkező egyetemista, akik, ha pontosan ugyanolyan ízvilágot nem is várhatnak el egy-egy tradicionális ételtől, azért szeretnének hazai ízeket is érezni néha napján, – emlékezett meg nemrég az amerikai The Wall Street Journal is a témáról.

Sokan panaszkodnak

Kim problémája tehát korántsem egyedi, több helyről is jelezték már korábban is, hogy gyakorlatilag semmi esély sincs nemhogy az otthoni, de a változatos ízekre sem. Az ohiói Oberlin kollégium egyik japán diákja, Tomojo Josi ugyancsak arról írt, hiába lehet szusit kapni a menzán, ha az finoman szólva is kritikán aluli, ahogy a kínainak „mondott” ételek is elképesztően rosszak.

A Vice egyébként azt emelte ki, hogy szerintük a legkomolyabb probléma a minőség. „Az egyetemi étkezdéknek nem kellene úgy kinézniük, mint egy harmadosztályú ócska zugétteremnek” – jegyzik meg. Egyúttal arról is írtak, ha már ennyi a külföldi diák, jó lenne, ha bevezetnék, hogy a szobatársak főznének egymásnak, így mutatva be saját kultúrájuk ízvilágát.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 28.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »