Amerikai agyrém: Felesége halála után egy ötven évvel fiatalabb férfit vesz el a buzi szenátor

A korábbi pennsylvaniai szenátor, Harris Wofford vasárnap jelentette be, hogy húsz évvel felesége halála után ezúttal egy férfival kívánja összekötni életét. A demokrata párti Wofford, aki John F. Kennedy volt amerikai elnök és Martin Luther King Jr. tanácsadója is volt, Matthew Charltonnal házasodik össze. A hírt a New York Times vasárnapi számában közölték

Magyar Menedék - Háttérhatalom

„A társadalmunk túl gyakran ragaszt címkéket az emberekre: heteró, homó, vagy épp mindkettő” – írta Wofford. – Én nem kategorizálom magam azoknak az embereknek a neme alapján, akiket szeretek. Majd fél évszázadon át éltem házasságban egy csodálatos nővel, és most szerencsés vagyok, amiért másodszor is megtaláltam a boldogságot.”

Wofford felesége, Clare 1996-ban halt meg akut leukémiában. A férfi írt a kettőjük közti szoros kötelékről is és az egyensúlyról, ami a romantikus férfi és a realista nő közt volt. “Úgy gondoltam, hogy túl öreg vagyok, hogy egy újabb szerelmet keressek vagy várjak” – vallott a felesége halála utáni időszakról. “Öt évvel később azonban a floridai Fort Lauderdale-ben álltam a tengerparton, és valami különleges történt.”

Az akkor 75 éves Wofford a parton találkozott a 25 éves Charltonnal. „Mindketten azonnal éreztük a a szikrát, és ahogy egyre több időt töltöttünk együtt, nyilvánvalóvá vált, hogy a köztünk lévő kötődés szerelem. Más, mint Clare-rel.”

nol.hu


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »