Álviták a halálbüntetésről

Valószínűleg népszavazáson kéri majd ki az emberek véleményét a török kormány a halálbüntetés visszaállításáról. A tervezett lépést azzal indokolták, hogy a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) politikusai üzenetek ezreit kapják, amelyekben a választók világossá teszik, ha nem állítják vissza a halálbüntetést, akkor többet nem szavaznak az AKP-ra. A török kormánypárt vezetőit azonban nem elsősorban a „hallgassuk meg a népet” elve vezérli, hanem az, hogy megerősítsék hatalmában Recep Tayyip Erdogan török államfőt, egyben folytatva az elnöki rendszer korábban megkezdett kiszélesítésének előkészítését.

A halálbüntetés visszaállításának ötlete jól megkoreografált eleme a július 15-i sikertelen puccskísérlet utáni visszarendeződésnek. A török elnök már a katonai felkelést követő második napon a CNN-nek adott interjúban beszélt a lehetőségről, de a döntést a török parlament hatáskörébe utalta. „Az emberek azt kérdezik, miért kellene benntartaniuk és élelmezniük őket a börtönökben a következő években” – mondta a puccsistákkal kapcsolatban a halálbüntetés-pártiak egyik kedvenc érvét felemlegető török elnök. Erdogant és társait vélhetően az sem tántorítja el tervüktől, hogy az Európai Unió (EU) és az Európai Bizottság szinte összes magas rangú vezetője rögtön figyelmeztette Törökországot, ha visszaállítják a halálbüntetést, azonnal megszakadnak a csatlakozási tárgyalások az EU-val. Egyrészt magának a halálbüntetésnek a visszaállításától messze vannak, másrészt egy esetleges népszavazás kiírása vagy akár annak eredménye – magyarországi példák alapján is tudjuk – sokféleképpen befolyásolható.

Az AKP-n kívül kevés olyan hatalmon lévő párt van Európában, amely politikai tőkét igyekszik kovácsolni a halálbüntetés visszaállításának lehetőségéből. Ezen kevesek közé tartozik a Fidesz. Orbán Viktor először 2002-ben vetette fel – már ügyvezető – miniszterelnökként, hogy Magyarországnak komolyan meg kell fontolnia a halálbüntetés visszaállítását. 2014-ben Lázár János volt ez ügyben a „beszélő fej”, míg tavaly újra a miniszterelnök dobta be az ötletet. Tették mindezt úgy, hogy jól tudták, az Európai Unió Alapvető Jogok Chartája tiltja a halálbüntetést. Vagyis aki komolyan felveti ennek a visszaállítását, az kiírja magát Európából. Amikor érkezett a szokásos koki és saller Brüsszelből vagy Strasbourgból, akkor persze menetrendszerűen jött az azonnali magyar visszavonuló. Ez is jól mutatta a kormányzati szándék valódiságát…

Pedig lett volna elég ok (értsd: brutális bűncselekmény) az elmúlt évtizedekben arra, hogy társadalmi vita induljon – ha nem is a halálbüntetés visszaállításról, de az ezzel kapcsolatos morális-erkölcsi dilemmákról. A móri mészárlás, Szita Bence kivégzése, a kaposvári trafikoslány vagy védtelen idős emberek meggyilkolása kapcsán mindannyiunkban forrtak az indulatok. Ezeket persze rendre legyőzte a bibliai „Ne ölj!” parancsolata. Az ebből a kettősségből fakadó frusztráció azonban itt maradt velünk. Amikor a magyar kormány tagjai tabuk nélküli társadalmi vitát ígértek, nem tettek mást, mint most Erdoganék. Pusztán politikai haszonszerzés érdekében rájátszottak erre a társadalmat átszövő, kibeszéletlen frusztrációra, miközben nem kínáltak valódi megoldást annak kezelésére. A különbség mindössze annyi, hogy az EU-ba igyekvő Törökországnak földrajzi adottságai okán soha nem kell majd választania Ázsia és Európa között. Nekünk ez átvitt értelemben sem lehet opció.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 01.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »