Alul meztelen, eszméletlen nőt találtak éjszaka a "bulinegyedben"

Eszméletlen nőt találtak csütörtök hajnalban, nem sokkal éjfél után a VII. kerületi Wesselényi és Kertész utca sarkán járókelők. Az egyik szemtanú elmondta, hogy épp a portugálok elleni meccs ünneplése után tartottak haza, amikor meglátták az eszméletlen nőt. Kicsavart testtartásban, lemeztelenített alsótesttel hevert az autók között, a bugyija az egyik bokáján volt, felsőruházata is tépettnek látszott – mondta el az Indexnek.

A nő lélegzett, de kérdésekre nem válaszolt. A járókelők odahívták az arra járó rendőröket, akik letakarták a nő testét, és mentőt hívtak. Többször is szóltak a mentőknek, mert úgy érezték, hogy a nő pulzusa és légzése gyenge. A szemtanúk szerint a kiérkező mentősök egyike azt mondta, nőgyógyászati vizsgálatra is szükség lesz.

A nő közelében, az autó alatt volt a farmerszoknyája és a rövidnadrágja, valamint egy nejlonszatyor és a táskája. Pénztárcát és iratokat nem találtak nála, de a mobiljáról fel tudták hívni az anyját.

A mentők egyelőre nem közöltek semmit az esetről, a Budapesti Rendőr-főkapitányság pedig annyit mondott, hogy egyelőre kábítószer birtoklásának vétsége miatt nyomoznak, azt pedig vizsgálják, hogy felmerül-e más bűncselekmény gyanúja is.

(HVG)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »