Alonso: Támadunk a Hungaroringen!

Alonso: Támadunk a Hungaroringen!

A McLaren háza táján úgy vélik, a Hungaroringen ismét eljöhet az ő idejük. A wokingiak versenygépének nagyon fekszik a mogyoródi aszfaltcsík, így abban reménykednek, hogy két világbajnokuk, Fernando Alonso és Jenson Button akár a legjobbakkal is versenyre kelhet a hétvégén.

Azokon a pályákon, ahol a motorerő nem annyira számít, az egyre izmosabb McLaren már nem esélytelen a jó szereplésre. Az elmúlt időszakban ráadásul több újítást is bevetettek, így a hétvégi Magyar Nagydíjon a wokingiak abban reménykednek, hogy az időmérőn valamelyik – netán mindkét – pilótájuk bejut a Q3-ba, illetve a futamon a pályát egyébként jól ismerő és szerető Fernando Alonso és Jenson Button pontot, sőt pontokat tud szerezni.

Korábban mindkét világbajnok nyert már itt – Button kétszer (2006, 2011), Alonso egyszer (2003) –, és tavaly is dupla pontszerzéssel zárták a magyar versenyt, holott az autójuk sokkal gyengébb volt a mostaninál.

– A Hungaroring jó pálya meglehetősen egyedi karakterisztikával. Nem sok helyszín hasonlítható hozzá, kicsit olyan, mint egy utcai pálya. Ha jó kört akarsz futni, akkor keményen kell támadnod a kanyarokat, és mindez olyan érzést ad, mintha gokartoznál. Bár nem klasszikus erőpálya, mint sok másik, azért lassúnak sem nevezném. Remélem, a szabadedzéseken megtaláljuk a legjobb beállításokat, kihozzuk a maximumot a versenyautónkból az időmérőn, és ha ez meglesz, akkor értékes pontokkal távozhatunk. Mindenki biztos lehet abban, hogy támadunk a Hungaroringen – jelentette ki bizakodóan a kétszeres világbajnok spanyol pilóta.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »