ÁLOM A JÓ KÖZOKTATÁSRÓL

Néha álmodozom. A Civil Közoktatási Platform által kihirdetett Tanárok 12 pontja olvasásakor azon kezdtem álmodozni, hogy én dolgozhatom ki az általuk követelt új alapokra helyezett közoktatási rendszert. Szerintük ennek „alapja az élményszerű tanulás, a befogadó, esélyteremtő óvoda, iskola és a XXI. század kihívásainak megfelelő tudás.”

Ha én lehetnék a magyar közoktatás atyja, mindenekelőtt a világhírű magyar agykutatókhoz fordulnék, hogy megtudjam, a memóriakutatás legújabb eredményeit hogyan lehet hasznosítani az oktatásban. A kortárs fejlődéslélektan kutatásait is figyelembe venném. Nem lennének tantárgyak, hanem az egész tananyag a problémamegoldás körül csoportosulna: ahogy az emberiség sorban feltárta a természet titkait, azt modellezném az életkori sajtosságoknak megfelelően. Nagyon sok videó, interaktív számítógépes feladat segítené a tanítást. Minden gyereket aktivitásra késztetnének a feladatok, mindenkit lekötnének.  A tanulók változó összetételű, három-négy fős csoportokban dolgoznának, a szereposztás is folyton változna közöttük, hogy a szociális készségeik is fejlődjenek. A hátrányos helyzetű gyerekek együtt dolgoznának a legjobb helyzetű tanulókkal, a gyengék pedig az erősekkel. Ez lenne az igazi integrált oktatás.  A feladatoknak lennének elágazásai, hogy a lassabban haladókat rávezessék a megoldásra, a gyorsabban haladók pedig önállóan további részleteket tudhassanak meg. A matematikai, fizikai, kémiai, biológiai feladatok mindig egy történelmi korszakba lennének beágyazva, ami megmutatná, akkor miért éppen ezeknek a problémáknak a megoldása merült fel. A kortárs irodalom és zene alkotásait is ennek keretében mutatnám meg, a korszellemet próbálnám meg érzékeltetni. A gyerekek szerepjátékokat kapnának az adott korból, az egymással szembenálló nézeteket egymás után eljátszhatnák, ezzel javulna empátiájuk. Életszerű, érdekes és mozgalmas lenne az egész. Feleltetés nem lenne, és a megszerzett tudás alkalmazását, az eredetiséget, a motiváltságot, az aktivitást díjazná az osztályzás. A feladatok és a csoportmunka célja az lenne, hogy minden gyerek eljusson a belőle kihozható maximumig, ne a pillanatnyi felkészültsége legyen a mérce.

Ha a társadalom egyetértésre tudna jutni ezekben az elvekben, legalább öt évig tartana a tanmenetek megírása, a videók leforgatása, a számítógépek beszerzése és a programok megírása, és iszonyatosan sokba kerülne. Felmenő rendszerben lehetne csak bevezetni, tehát az új rendszerben tanulók közül az első érettségizők 17 év múlva kerülnének ki a középiskolákból.

Az új rendszerben egyes gyerekek kiváló teljesítményt nyújtanának, mások nem. Egyes tanároknak nagyon feküdnének az új módszerek, mások sehogyan sem tudnának alkalmazkodni, és az osztályaik is lemaradnának. A bevezetés után nem sokkal szülők és tanárok egy csoportja azzal támadná az új közoktatási rendszert, hogy bizonyos szociokulturális helyzetű gyerekek rosszabbul teljesítenek benne, mint a régi rendszerben, másokat meg előnyben részesít, tehát az esélyegyenlőséget gyengíti, diszkriminál.  Akinek otthon nincs internete, kevésbé halad. Megint más csoportok azzal vádolnák az új oktatási rendszert, hogy nem elég nemzeti, a Kárpát-medencei magyarok ezeregyszáz éves történetének megtanulásához nem ad elég időt, kozmopolita az alapállása. A szakszervezetek azt kifogásolnák, hogy nem konzultáltam a szakmával, hatalmi szóval vezettem be az új rendszert. Lehetetlen helyzetbe hoztam a pedagógusokat, akiknek megnőttek a munkaterheik, az osztályzás új módszereihez pedig nem kapnak elég támpontot. Mivel az osztályok munkáját a számítógépek segítségével objektív módon nyomon lehetne követni, azzal vádolnának, hogy a Nagy Testvérrel figyeltetem őket.

Kis álmodozásom eredménye: nem az a nehéz, hogy kitaláljuk a nagyon trendi, nagyon XXI. századi oktatást, hanem az, hogy mindnyájan mögé tudjunk állni. Ha nem tudunk konszenzusra jutni, nem lesz változás. Az ultimátumok, az azonnali intézkedések követelése csak ártanak, mert egyoldalúak. Akik nem hajlandóak leülni a kormány tárgyalóasztalához, a Mendreyk és Puklik szándéka egyáltalán nem a közoktatás javítása, hanem politikai pozíciók szerzése és a kormány mozgásterének a leszűkítése. A kormánnyal szemben fogalmazzák meg álláspontjukat, és még a lehetőségét is elutasítják a konszenzus kialakításának. Azonnali változásokat követelnek egy olyan területen, ahol minden módosítás hatása csak évek múlva mérhető le. A tanító- és tanárképzés reformja, társadalmi elismertségük javítása nélkül aligha lehet érdemben javítani az oktatás színvonalát, ez még akkor is további évekkel tolná ki az eredmény megjelenését, ha azonnal bevezetnék. Lehet irigyelni a finneket, mert ott szépek az iskolák, a gyerekek nincsenek túlterhelve és eredményesek a PISA-teszteken, de ott is hosszú, következetes és sok munka áll e mögött, amit a társadalmi konszenzus tett lehetővé. Magyarországon elhúzódó, elmérgesedett vitára lehet számítani, kevés tényleges eredménnyel, ami a közoktatás gyökeres átalakítását illeti.

Címfotó: Lucélio Ribeiro, flickr, Creative Commons

(A cikk a Magyar Idők 2016. március 22-is számában megjelent írás némileg bővített változata.)

The post ÁLOM A JÓ KÖZOKTATÁSRÓL appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »