Álmai hatására lett kereszténnyé a japán szalézi szerzetesnövendék

Álmai hatására lett kereszténnyé a japán szalézi szerzetesnövendék

Chihiro Morito szalézi szerzetesnövendék az első japán szalézi misszionárius Afrikában. Jelenleg a tanzániai egyetemi város, Moshi posztnovíciátusában tanul egy nemzetközi szalézi formációs közösségben 64 társával. Afrikai misszionáriusként képzeli el életét. Álmairól vall.


Chihiro Morito így számol be életútjáról: „18 évesen egy buddhista középiskolába jártam Japánban, és egy nap, amikor iskola után a hálóban pihentem, különös álmot láttam: egy idegen ember jelent meg előttem, és hívott, hogy álljak mellé. A külseje annyira káprázatos volt, hogy alig tudtam ránézni. Annyira féltem, hogy meg sem tudtam mozdulni, közben ő továbbra is hívott, hogy lépjek oda hozzá. Amikor felébredtem, nem tudtam abbahagyni a sírást, a könnyek csak úgy tódultak a szememből.

Amikor 23 éves lettem, Achille Loro Piana szalézi atyától útbaigazítást kaptam, aki szalézi misszionáriusként több mint ötven éve él Japánban. Hatására úgy döntöttem, megkeresztelkedek. Következő évben a bérmálás szentségében is részesültem.

24 éves koromban volt egy másik álmom, két síró fiatallal álmodtam, akik örömükben sírtak, és elvittek engem nagyon messze, nem tudtam, hogy hová. Néhány évvel később elkezdtem dolgozni a hajléktalanokkal és a mentális zavarokkal küzdőkkel, mint szociális munkás. Egyszer, amint éppen vásárolni mentem, hirtelen egy túlvilági hangot hallottam, amely megszólított: »Menj Afrikába és legyél pap, akkor tudni fogod, mit kell csinálnod.«”

2011-ben, miután Chihiro közölte szüleivel döntését, elhagyta a munkahelyét és a barátait, és elment misszionáriusnak Wau-ba, Dél-Szudánba. Ez volt élete legnehezebb döntése. Először önkéntesként dolgozott az utcagyerekekkel, majd 2014-ben letette első szerzetesi fogadalmát Nairobiban, Kenyában, és most Tanzániában, Moshiban szolgálja a fiatalokat, különösen azokat, akiket a társadalom a legkevésbé szeretet és akar. Számukra ő akar lenni „a szegény, alázatos és engedelmes Krisztus”. Arról álmodik, hogy ő lesz „Don Cimatti Afrikában.” 

Vincenzo Cimatti, az 1879-ben született olasz szalézi szerzetes 1925-ben kezdte meg japán misszióját, mint pedagógus, iskolaalapító, zeneszerző nagy tiszteletnek örvendve egész életét a távol-keleti országban élte le. 1991-ben megkezdődött boldoggá avatási eljárása.


„A kelet-afrikai tartomány szudáni delegációjához tartozom, ahol sok szegény fiatal, utcagyerek és gyerekkatona van, különösen a vég nélküli polgárháború kezdete óta. Tíz-húsz év múlva szeretnék misszionárius lenni egy olyan helyen, ahol egyáltalán nincsenek még szaléziak, mint például Szomália…, és ha Istennek az a szándéka velem, akkor akár vértanú is lennék, mint Versiglia püspök és Caravario atya. Annak érdekében, hogy szembenézzünk az ateizmus és a szekularizmus kérdésével, azt hiszem, nem azzal kell kezdenünk, hogy bizonygatjuk, hogy Isten létezik, hanem együtt kell éreznünk az emberekkel, akik szenvednek és együtt élni a kisebbekkel. De jelenleg arról álmodom, hogy olyan szerény szalézi legyek, mint Cimatti atya.”

Chihiro most a moshi posztnovíciátusban tanul egy nemzetközi szalézi formációs közösségben 64 társával, akik tíz afrikai, angol nyelvű országból stzármaznak.

„Most nagyon komolyan tanulok zenét, mert azt tervezem, hogy a jövőben egy zenekart alakítok ezekből a fiatalokból, és járom a világot, hogy adományokat gyűjtsek. Így szeretném kifizetni azoknak a dél-szudáni diákoknak a tandíját, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy iskolába menjenek. A hangszerek, amelyeket használni fogunk, nem igaziak, mert azok nagyon drágák. Célunk, hogy újrahasznosított hangszereken zenéljünk, amelyek a nyomornegyedekben készülnek szemétből. Hallottam, hogy van egy csoport Paraguayban, amelyik ugyanezt csinálja, és szeretnék találkozni velük, mielőtt legközelebb visszatérek Japánba. Ez az én álmom, amiről már beszéltem a feletteseimnek.

Azt gondolom, hogy a mai világban mindig fel kell kínálnunk valami ellenértéket, hogy képesek legyünk segíteni az embereknek, hogy növekedjenek Krisztussal. Nagyon szomorú lennék, ha Afrika is pont ugyanabban a cipőben járna, mint a fejlett országok.

Arra is gondoltam, hogy tanulni fogok az utcai művészektől, azoktól, akik trükköket mutatnak be, zsonglőrködnek… Minden alkalommal, amikor visszamegyek Japánba, elmegyek abba az utcába, ahol az utcai mutatványosok vannak. Már megtanultam tőlük egy kicsit zsonglőrködni és néhány bűvészmutatványt, de még többet szeretnék.

Nem tudom, válhat-e belőlem valaha Don Cimatti Afrikában, de imádkozzatok értem, hogy napról napra növekedjek.”

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »