Állatvédelem: Brüsszeli petíció a kóser és a halal vágás ellen

Állatvédelem: Brüsszeli petíció a kóser és a halal vágás ellen

Állatvédelem: Brüsszeli petíció a kóser és a halal vágás ellen

A magyarországi Mi Hazánk Mozgalomhoz hasonlóan a “Vlaams Belang” (Flamand Érdek párt) kampányt indított, hogy felhívja a figyelmet az állatok kábítás nélküli vágás gyakorlatára, amely Brüsszelben mind a mai napig legális – írja az Erdély.ma belgiumi tudósítója. Ez lényegében a muszlim halal és a zsidó kóser rituális vágási szokásokat érinti.

Flandriában és Vallóniában már egy ideje tiltják a kábítás nélküli vágást. Brüsszelben ez nem így van. Bár a kormány kezdetben azt állította, hogy megvárja az Európai Bíróság ezzel kapcsolatos döntését, ám miután az Európai Bíróság kimondta a tiltás törvényességét, a brüsszeli kormány mégsem változtatta meg a jogszabályt.

A Flamand Érdek már a brüsszeli törvényhozás kezdetétől kéri a kábítás nélküli vágások tiltását. Bár a brüsszeli törvényhozásban két párt is van, aki úgymond fellép az állatok védelmében, a “Groen” (flamandok Zöld pártja) és az “Ecolo” (a vallonok Zöld pártja), mivel elmondásuk szerint “egy ilyen tilalom nem szerepelt a koalíciós megállapodásban, így most nem támogathatják a kábítás nélküli vágások betiltását”. Az Ecolo és Groen pártoknak valójában két különböző álláspont közül kellet választaniuk. Vagy kiállnak a pártjuk eszmeisége mellett és támogatják a kábítás nélküli vágás tilalmát, vagy úgy döntenek, ahogy azt a muzulmán és zsidó választópolgáraik elvárják és nem támogatják a tiltást. Természetesen az utóbbi érv győzött.

Hírdetés

A politikai nyomás növelésé céljából a Flamand Érdek petíciót indított. A párt felkéri az összes olyan brüsszeli lakost, aki egyetért a petíció tartalmával, hogy írja alá. „Ezzel a petícióval akarjuk elkerülni, hogy Brüsszel az állatok szenvedésének fővárosává váljon!”

Érdekes, hogy a belgiumi akció összecseng a magyarországi Mi Hazánk Mozgalom hasonló akciójával, nemrég ugyanis a párt elnöke, Toroczkai László hívta fel a figyelmet a magyarországi zsidó és muszlim szokás szerinti állatvágásokkal kapcsolatos problémákra. Az eset miatt Toroczkait muszlim ellenességgel és antiszemitizmussal vádolták meg.

 


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »