Állami kitüntések visszavonhatóságáról egyeztettek a pártok

A Jobbik és az LMP az állami kitüntetések visszavonhatóságát szorgalmazza, a kormánypártok azonban szakmailag megalapozatlannak tartják az erről szóló ellenzéki javaslatokat.

A témában kezdeményezett ötpárti – végül az MSZP részvétele nélkül zajlott – egyeztetést követően Dúró Dóra, a Jobbik frakcióvezető-helyettese Kiss László korábbi úszókapitány ügyével indokolta, hogy a jogban meg kell jelentetni a társadalom jogos morális igényét. Hozzátette: szeretnének olyan jogi környezetet, hogy visszavonható legyen az állami elismerés, később pedig elkerülhető legyen, hogy olyan valakinek adományozzanak kitüntetést, akit jogerősen, szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek.

A tanácskozás másik témája a szexuális bűncselekményt elkövetők nyilvántartásának létrehozása volt, amelyre kevés idő jutott, erről további egyeztetéseket helyeztek kilátásba.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke is úgy foglalt állást: meg kell teremteni a megoldást arra, hogy érdemtelenek ne birtokolhassanak állami kitüntetést. Meg kell vitatni, hogyan lehet elérni azt, hogy a jog koherenciája ne sérüljön, de mellette a társadalom teljesen jogos igazságérzete és elvárásai teljesüljenek – jelentette ki, hozzátéve: azzal kapcsolatban nem volt vita a tárgyalóasztalnál, hogy életszerűbb szabályozásra van szükség.

A Fideszt képviselő Vas Imre országgyűlési képviselő az egyeztetést követően úgy nyilatkozott: pártja mindkét témát megfontolta és nem támogatja a javaslatokat. Értékelése szerint azok szakmailag megalapozatlanok, belső ellentmondásokat tartalmaznak és nincsenek alátámasztva statisztikai adatokkal.

Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese fontosnak tartotta, hogy hazai és nemzetközi normákat vizsgálva kellően körüljárják a kérdést és azt, hogy mi akadályozza a továbblépést. Azt sem lehet megtenni, hogy egy jogerős bírósági ítéletre utóbb további "ítéleteket aggatunk" – jegyezte meg, hozzátéve: ezt a "falat" kell valahogy áttörni.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »