Alkotmánybíróság: nincs pardon!

Dübörögnek a vélt vagy valós felháborodást ecsetelő alkotmányjogi panaszok, hengerelnek a bírósági döntések ellen lázadó indítványok. Íme a legfrissebb határozatok, végzések. A fölöttébb nagy türelemmel megáldott kíváncsi olvasóink a részleteikről is elmélkedhetnek, ha rákapcsolnak a szövegükre. Kellemes böngészést!

Az Alkotmánybíróság teljes ülésének döntései

Kártérítési felelősség

A Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.21.563/2013/7. számú másodfokú közbenső és részítélete, valamint a Kúria Pfv.III.21/113/2014/4. számú közbenső ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában készült vizsgálat.

Az alapeljárás tárgyát képző per kártérítés megállapítása iránt folyik, melyet az elhalálozott gyermek szülei indítottak a Szent Rókus Kórház és Intézményei I. rendű. alperes, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet  II. rendű. alperes és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ indítványozó, III. rendű. alperes ellen az Országos Gyógyintézeti Központ által nyújtott egészségügyi ellátás miatt. Az indítványozó a perek III. rendű alperese, jogalap tekintetében elsőfokon pernyertes, másodfokon pervesztes alperese. A Kúria felülvizsgálati eljárásban a jogerős közbenső és részítélet felülvizsgálattal támadott közbenső ítéleti rendelkezését hatályában fenntartotta.

Az indítványozó álláspontja szerint a másodfokú és felülvizsgálati eljárásban az Alaptörvénnyel összhangban nem álló, jogszabályba ütköző (az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény rendelkezéseivel ellentétes) ítéletet hoztak, így sérült az indítványozónak a perek tisztességes elbírálásához való joga, illetve a jogorvoslathoz való joga. A Fővárosi Ítélőtábla nem az Alaptörvény 25. cikk (1) bekezdésével összhangban látta el igazságszolgáltatási tevékenységét, a Kúria az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdés ellenére pedig nem biztosította a jogalkalmazás egységét. Továbbá, a jogorvoslati bíróságok “passzív” megközelítése miatt nem döntött az alperesi felelősségek megoszlásáról, jóllehet az indítványozó III. rendű. alperes kifejezetten kérte felelőssége és helytállási kötelezettsége kizárását. E megközelítés ellentmond a pergazdaságosság elvárásának és az indítványozó jogorvoslathoz való joga sérelméhez vezetett.

Az indítványozó álláspontja szerint a másodfokú és felülvizsgálati eljárásban az Alaptörvénnyel összhangban nem álló, jogszabályba ütköző (az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény rendelkezéseivel ellentétes) ítéletet hoztak, így sérült az indítványozónak a perek tisztességes elbírálásához való joga, illetve a jogorvoslathoz való joga. A Fővárosi Ítélőtábla nem az Alaptörvény 25. cikk (1) bekezdésével összhangban látta el igazságszolgáltatási tevékenységét, a Kúria az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdés ellenére pedig nem biztosította a jogalkalmazás egységét. Továbbá, a jogorvoslati bíróságok “passzív” megközelítése miatt nem döntött az alperesi felelősségek megoszlásáról, jóllehet az indítványozó III. rendű. alperes kifejezetten kérte felelőssége és helytállási kötelezettsége kizárását. E megközelítés ellentmond a pergazdaságosság elvárásának és az indítványozó jogorvoslathoz való joga sérelméhez vezetett.

Az Alkotmánybíróság alapvető jelentőségűnek tekintette azt a kérdést, hogy állami szervek jogosultak-e és ha igen, milyen feltételek mellett alkotmányjogi panasz előterjesztésére. Ennek során megállapította: mivel az indítványozó egészségügyi szolgáltatónak nincsenek közhatalmi jogosítványai, van indítványtételi jogosultsága. Az Alkotmánybíróság azonban nem találta megalapozottnak az alkotmányjogi panaszt, mert önmagában az, hogy a bíróságok jogértelmezése és az általuk levont következtetések nem esnek egybe az indítványozóéval, nem vet fel alkotmányossági problémát. (3091/2016. (V. 12.) AB határozat.)

A határozathoz Czine Ágnes párhuzamos indokolást, Dienes-Oehm Egon és Stumpf István pedig különvéleményt csatolt.

Rágalmazás

A Veszprémi Törvényszék 1.Bf.682/2013/12. számú ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában készült határozattervezet.

Az indítványozó előadja: egy internetes oldalon dehonesztáló kifejezések jelentek meg róla. Feljelentése alapján büntetőeljárás indult nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás és becsületsértés vétsége miatt. A bíróság elsőfokon a vádlottakat felmentette, másodfokon a döntést helybenhagyta.

Az indítványozó szerint érthetetlen a vádlottak felmentő ítélete. Álláspontja szerint sérült az Alaptörvény szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz való joga, mivel a bíróságok az ügy érdemét befolyásoló eljárási hibák sorozatát követték el, az eljárási cselekmények az Alaptörvény diszkrimináció tilalmába is ütköznek. Előadja továbbá: a bírósági eljárás során az eljárási hibák, az okirati bizonyítékok értékelése, a tényállás nem kellő feltárása és tisztázása, a téves logikai következtetések levonása miatt a sérelmezett ítéletek ellentétesek az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes hatósági eljáráshoz való joggal, és a XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz való joggal is.

Az indítványozó szerint érthetetlen a vádlottak felmentő ítélete. Álláspontja szerint sérült az Alaptörvény szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz való joga, mivel a bíróságok az ügy érdemét befolyásoló eljárási hibák sorozatát követték el, az eljárási cselekmények az Alaptörvény diszkrimináció tilalmába is ütköznek. Előadja továbbá: a bírósági eljárás során az eljárási hibák, az okirati bizonyítékok értékelése, a tényállás nem kellő feltárása és tisztázása, a téves logikai következtetések levonása miatt a sérelmezett ítéletek ellentétesek az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes hatósági eljáráshoz való joggal, és a XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz való joggal is.

Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak az alkotmányjogi panaszt, mert a közvádló és a magánvádló nem alkotnak homogén csoportot, így közöttük alkotmányellenes különbségtételre nem kerülhet sor. (3090/2016. (V. 12.) AB határozat.)

A határozathoz Stumpf István különvéleményt, Czine Ágnes, Pokol Béla, Sulyok Tamás és Varga Zs. András párhuzamos indokolást csatolt.

Perköltség állam általi viselése

Az ügyész polgári eljárásbeli részvételével kapcsolatos költség előlegezésének és viselésének részletes szabályairól szóló 35/2012. (VIII. 15.) KIM rendelet alaptörvény-ellenességének a megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés vizsgálata.

Az indítványozó bíró előadja, hogy a perbeli esetben az ügyész felperes az alperest védett természeti értékben okozott kár megtérítésére kérte kötelezni. Az elsőfokú bíróság elutasította a keresetet és az állam terhére az alperes részére perköltséget állapított meg.
A sérelmezett jogszabály szerint az ügyész pervesztessége esetén az állam köteles megfizetni a perköltséget vagy annak egy részét, továbbá, ha a perköltség megfizetésére az államot kötelezték, az ellenfél javára megítélt perköltséget az ügyben elsőfokon eljárt bíróság székhelye szerint illetékes bírósági gazdasági hivatal fizeti meg a jogosultnak. 

Az indítványozó álláspontja szerint a rendelet sérti az Alaptörvény T. cikk (3) bekezdésében és a 18. cikk (3) bekezdésében foglaltakat, mivel a rendelet a pervesztes ügyész fél, illetve a helyette helytállni köteles állam ehelyett az ellenérdekű pernyertes fél költségét a felek jogvitáját eldöntő, igazságszolgáltatási tevékenységet ellátó bíróságra hárítja, amely szükségképpen felveti a bíróság szervezeti, a bírák ítélkezési függetlenségével kapcsolatos aggályt. Ebből következik az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelme is.

Az indítványozó álláspontja szerint a rendelet sérti az Alaptörvény T. cikk (3) bekezdésében és a 18. cikk (3) bekezdésében foglaltakat, mivel a rendelet a pervesztes ügyész fél, illetve a helyette helytállni köteles állam ehelyett az ellenérdekű pernyertes fél költségét a felek jogvitáját eldöntő, igazságszolgáltatási tevékenységet ellátó bíróságra hárítja, amely szükségképpen felveti a bíróság szervezeti, a bírák ítélkezési függetlenségével kapcsolatos aggályt. Ebből következik az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelme is.

Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak a bírói kezdeményezést. A testület többek között utalt arra, hogy a történeti alkotmányunk vívmányának tekinthető polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk 644. §-a értelmében is a felperes ügyész pervesztése esetén az államkincstár került marasztalásra a perköltségben.

Az alkotmánybírák azt is megállapították, hogy az Alaptörvény keretei között a törvényhozó nagy szabadságot élvez a perköltségviselés államháztartáson belüli telepítése, illetve perköltség fizetés technikai megvalósítása vonatkozásában, és emellett a rendelet megfogalmazásbeli egyedisége sem eredményezi a támadott rendelkezések alaptörvény-ellenességét. (3089/2016. (V. 12.) AB határozat.)

Temetőadó

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 28.K.28.960/2013/4. számú ítélete, valamint Budapest Főváros Kormányhivatala V-B-007/03427/3-4/2012. számú, telekadót megállapító jogerős határozata, Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala AD-11461/12/2012. és AD-11461/15/2012. számú határozatai alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata.  

Az indítványozó – mint temető fenntartó – szerint a támadott rendelkezések ellentétesek az Alaptörvény XXX. cikk (1) bekezdésében foglaltakat, mivel azok nem veszik figyelembe teherbíró képességét, illetve a közfeladatok ellátásában betöltött szerepét. Az indítványozó a temetőadó mértékét elfogadhatatlannak tartja. Álláspontja szerint a támadott rendelkezések sértik a hátrányos megkülönböztetés tilalmának alkotmányos elvét is, mert a fővároson kívül fel sem merül a temetők területére telekadó  kivetése.

***

Az Alkotmánybíróság megállapította: az Ügyrend 63. § (2) bekezdés d)–e) pontjai alapján az indítvány okafogyottá válik, ha rendkívüli jogorvoslat folytán a bíróság a megtámadott bírói döntést hatályon kívül helyezte, továbbá ha az eljárás folytatására okot adó körülmény már nem áll fenn, illetve az indítvány egyéb okból tárgytalanná vált.

Mindezekre tekintettel az Abtv. 59. §-ában és az Ügyrend 67. § (1) bekezdésében foglaltak szerint, az Ügyrend 67. § (2) bekezdés d)–e) pontja alapján az alkotmányjogi panasz tárgyában az eljárást megszüntette. (3093/2016. (V. 12.) AB végzés.)

Egyesületi tagsági jogviszony megszüntetése

A Kúria Pfv.IV.997/2014/4. számú ítélete, a Fővárosi Ítélőtábla 4.Pf.20.609/2013/11. számú ítélete, valamint a Fővárosi Törvényszék 70.P.22.956/2012/16. számú ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata.

Az indítványozó – fegyelmi eljárásban történt kizárásáig – a Magyar Rákellenes Liga egyesületének  tagja, valamint egyik alapszervezetének vezetője volt. Felperesként 2006–2009 között számos pert indított a Ligával szemben, annak különböző testületi (különösen közgyűlési, valamint elnökségi) döntéseinek megsemmisítése iránt.

Az indítványozó álláspontja szerint egyesületi tagsági jogviszonyának kizárás útján történő megszüntetésével összefüggésben sérült véleményének a szabad nyilvánításához, valamint a tisztességes eljáráshoz való alapjoga.

Az indítványozó álláspontja szerint egyesületi tagsági jogviszonyának kizárás útján történő megszüntetésével összefüggésben sérült véleményének a szabad nyilvánításához, valamint a tisztességes eljáráshoz való alapjoga.

Az Alkotmánybíróságnak mindenekelőtt arról kellett döntenie, hogy az alkotmányjogi panasz érdemben elbírálható-e. Ennek alapján az Alkotmánybíróság a következő megállapításokra jutott: a panasszal ellentétben a bírói döntés és az egyesüléshez való jog, illetve a véleménynyilvánítási szabadság esetleges sérelme közötti érdemi alkotmányjogi összefüggés nincs. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve, és nem tartozik hatáskörébe a bíróságok tényállás-megállapítási, bizonyításfelvételi és bizonyítékértékelési tevékenységének felülbírálata, mivel ezen kérdések nem vetik fel sem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, sem annak lehetőségét, hogy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésről legyen szó.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.IV.20.997/2014/4. számú ítélete, a Fővárosi Ítélőtábla 4.Pf.20.609/2013/11. számú ítélete, valamint a Fővárosi Törvényszék 70.P.22.956/2012/16. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt az Abtv. 64. § d) pontja alapján visszautasította. (3092/2016. (V. 12.) AB végzés.)

Az Alkotmánybíróság 1. öttagú tanácsának döntése

Kártérítés

A Fővárosi Törvényszék 70.P.20.512/2013/15. számú ítélete, a Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.20.202/2014/5. számú ítélete és a Kúria Pfv.IV.20.437/2015/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése iránti alkotmányjogi panasz.

Az indítványozó előadta: adóhatósági vizsgálatot követően az adóhatóság adókülönbözetet állapított meg, majd az indítványozóval szemben végrehajtási eljárást indított. A tulajdonában álló ingatlanokra végrehajtási jogot jegyeztek be az adóhatóság javára, majd az ingatlanokat – sikertelen árverési kísérlet után – árverésen kívül, árverési vétel hatályával értékesítették.

Az indítványozó ezt követően közigazgatási jogkörben okozott kár megállapítása tárgyában keresetet terjesztett elő, melyben a kártérítés megfizetésére kérte kötelezni a perbeli alperest (adóhatóságot), mivel az jogellenes magatartásával a megsemmisítő határozat meghozatala előtt és azt követően nem intézkedett annak megakadályozása érdekében, hogy az ingatlanok az indítványozó tulajdonából kikerüljenek. A bíróság a keresetet elutasította, majd az indítványozó fellebbezését követően a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Az indítványozó felülvizsgálati kérelme nyomán eljárva a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

Mindezek alapján kérte az indítványozó, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a megjelölt bírósági döntések alaptörvény-ellenességét, és az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatállyal azokat semmisítse meg,

Mindezek alapján kérte az indítványozó, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a megjelölt bírósági döntések alaptörvény-ellenességét, és az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatállyal azokat semmisítse meg,

Az Alkotmánybíróság megállapította:  az indítványozó alkotmányjogi panaszában nem tárt fel olyan alaptörvény-ellenességet, mely a bírói döntések alkotmányossági szempontból történő vizsgálatát indokolná. Az alkotmányjogi panasz az Abtv. 29. §-ában foglalt feltételeknek sem felel meg, így annak befogadását, figyelemmel az 56. § (2) és (3) bekezdésére, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjára visszautasította. (3094/2016. (V. 12.) AB végzés.)

Az Alkotmánybíróság 2. öttagú tanácsának döntése

Földgázellátás, különadó

Az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló 2010. évi XCIV. törvény 9. § (1)-(2) bekezdései, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 3.K.28.839/2013/13. számú ítélete és a Kúria Kfv.V.35.546/2014/14. számú ítélete elleni panaszvizsgálata.

Az indítványozó a bírósági ítéletek alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.

Állítja: az adó visszamenőleges kivetésének nincs alkotmányosan elfogadható indoka, a szabályozás alaptörvény-ellenes módon korlátozza a tulajdonhoz való jogot. A bíróságok jogszabálytól elszakadó, téves jogértelmezése sérti az Alaptörvényben biztosított a törvény előtti egyenlőség elvét, a támadott jogszabályi rendelkezés pedig a visszaható jogalkotás tilalmába ütközik, amely együtt jár a kellő felkészülési idő biztosítására vonatkozó alkotmányos követelmény megsértésével, így sérül az Alaptörvényben biztosított jogállamiság elve is.

***

Alkotmánybíróság  megállapította: az indítványozó a bírósági ítéletek felülvizsgálatát nem alkotmányossági szempontból kérte, hanem azt kívánta elérni, hogy a tényállás megállapítása, valamint a tények értékelése, és az abból levont következtetések tekintetében elfoglalt bírói álláspontot változtassa meg az Alkotmánybíróság. Határozatában újra rámutatott: „a bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz nem tekinthető hagyományos értelemben vett jogorvoslatnak, hiszen az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is kizárólag az Alaptörvényt és az abban biztosított jogokat védi. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga, sem a diszkrimináció tilalma nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti „szuperbíróság” szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el, annak ellenére sem, hogy az alkotmányjogi panasz eljárás jogorvoslatként definiálható.”  Hangsúlyozta: jelen esetben nem állapítható meg a panaszban támadott bírói döntésekről, hogy azok a törvény jelentésétől feltűnően elszakadó, ésszerűtlen okfejtésen alapulnának. Mindkét bíróság az eljárásban részt vevő panaszosnak az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálta, és ennek értékeléséről határozatában számot adott.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a sérelmezett bírósági döntések nem vetnek fel alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, ezért a bírói döntések elleni panaszt az Alaptörvény XIII. cikk (1) és XV. cikk (1) bekezdése tekintetében, a rendelkező részben foglaltak szerint visszautasította. (3095/2016. (V. 12.) AB végzés.)

A végzéshez Pokol Béla különvéleményt csatolt.

Az Alkotmánybíróság 3. öttagú tanácsának döntései

 Felülvizsgálat értékhatára, kötbér, villamos energia fogyasztásmérő ellenőrzése.

 A Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.V.20.819/2015/2. számú végzése, a Miskolci Törvényszék 2.Pf.22.022/2014/4. számú ítélete és a Miskolci Járásbíróság 35.P.24.705/2010/119. számú ítélete, valamint a kúriai végzéssel összefüggésben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 271. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata.

Az indítványozó állítja: az első és másodfokon eljárt bíróságok döntésük meghozatala során nem vették figyelembe a felperes azon nyilatkozatát, melyben elismerte, hogy jogszerűtlenül érvényesít kötbérigényt az indítványozó alperessel szemben, kifogásolta továbbá, hogy a benyújtott fellebbezési kérelmét a Miskolci Törvényszék ugyanazon tanácsa bírálta el, amelyik a fellebbezéssel érintett döntést hozta.
Az indítványozó szerint a támadott bírói döntések sértik az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdésében foglaltakat (fogyasztók védelméhez való jog), valamint az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésében foglaltakat, mert a felróhatóság kérdését nem vizsgálták eljárásuk során, figyelemmel a tárgyi mérőóra állapotának kérdésére. Továbbá sérült
 az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti, az ésszerű határidőn belül lefolytatott eljáráshoz való joga is, mivel a bírósági eljárás négy évig tartott.

Az indítványozó állítja: az első és másodfokon eljárt bíróságok döntésük meghozatala során nem vették figyelembe a felperes azon nyilatkozatát, melyben elismerte, hogy jogszerűtlenül érvényesít kötbérigényt az indítványozó alperessel szemben, kifogásolta továbbá, hogy a benyújtott fellebbezési kérelmét a Miskolci Törvényszék ugyanazon tanácsa bírálta el, amelyik a fellebbezéssel érintett döntést hozta.
Az indítványozó szerint a támadott bírói döntések sértik az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdésében foglaltakat (fogyasztók védelméhez való jog), valamint az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésében foglaltakat, mert a felróhatóság kérdését nem vizsgálták eljárásuk során, figyelemmel a tárgyi mérőóra állapotának kérdésére. Továbbá sérült
 az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti, az ésszerű határidőn belül lefolytatott eljáráshoz való joga is, mivel a bírósági eljárás négy évig tartott.

Az Alkotmánybíróság  megállapította: a korábban már elbírált, hasonló tárgyú indítványokhoz képest jelen indítvány új elemet nem tartalmaz, a részben megváltozott tartalmú jogszabályi rendelkezés új tartalmával (megváltozott értékhatár, további kivételek az értékhatártól függő kizárás alól) kapcsolatos aggályokat nem vet fel. Az indítványozónak a törvényi rendelkezést támadó panasza nem elégíti ki az Abtv. 29. §-ában foglalt feltételek egyikét sem, új alkotmányossági problémát az alkotmányjogi panaszában nem adott elő.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 56. § (3) bekezdésére figyelemmel, az Ügyrend 30. § (2) bekezdésének a) és d) pontja alapján visszautasította. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/3281/2015.)

Hagyatéki hitelezői igény

A Kúria  Pfv.I.21.264/2014/4. számú ítélete és a Székesfehérvári Törvényszék 2.Pf.21.591/2013/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata.

Az elsőfokú bíróság döntését megváltoztató másodfokú bíróság a Legfelsőbb Bíróság PK 89. számú állásfoglalására hivatkozik, miszerint hagyatéki hitelezőként akkor érvényesíthető tartásból származó igény, ha aggálytalanul megállapítható, hogy a tartás örökségi juttatás ígérete ellenében történt. A másodfokú bíróság mérlegelése szerint ez a perbeli adatok alapján nem volt bizonyítható. Felülvizsgálati eljárása során hozott végzésében a Kúria helytállónak ítélte a másodfokú bíróság ítéletét és azt hatályában fenntartotta.

Az indítványozó felperes szerint a Legfelsőbb Bíróság PK 89. számú állásfoglalása az eljárásban nem lett volna alkalmazható, mert az általa 13 éven át eltartott személy az akarata közlésére nem volt alkalmas állapotban, továbbá a másodfokon eljárt bíróság törvénysértően rendelt el tanúmeghallgatást, ezzel eljárási hibát vétett, az előadott tényeket nem helytállóan értelmezte.

Indítvány-kiegészítésében panaszát az Alaptörvény XIII. cikke (1) bekezdésében foglalt, a tulajdonhoz fűződő alapjog sérelmére alapítja elsődlegesen. Érvelése szerint az említett alapjoga azért sérült, mert a 13 éven keresztül általa gondozott személy után nem tarthat igényt tartási szolgáltatási igényeire, mert a másodfokú bíróság nem látta bizonyítottnak azt, hogy a tartás az örökhagyó akaratából történt..

Indítvány-kiegészítésében panaszát az Alaptörvény XIII. cikke (1) bekezdésében foglalt, a tulajdonhoz fűződő alapjog sérelmére alapítja elsődlegesen. Érvelése szerint az említett alapjoga azért sérült, mert a 13 éven keresztül általa gondozott személy után nem tarthat igényt tartási szolgáltatási igényeire, mert a másodfokú bíróság nem látta bizonyítottnak azt, hogy a tartás az örökhagyó akaratából történt..

Az Alkotmánybíróság az Abtv. 50. § (1) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján járt el az ügyben. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése értelmében a tanács mérlegelési jogkörében vizsgálta az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. E vizsgálat körében arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz nem fogadható be.

Megállapította: az indítvány – mivel a tulajdonhoz, illetve az örökléshez való joggal összefüggő érvelést nem tartalmaz – nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdésének. [33] Az Alaptörvény XV. cikk (5) bekezdésével, XIX. cikk (1)–(2) bekezdésével és XXII. cikk (2) bekezdésével összefüggésben – miután ezeket az alaptörvényi rendelkezéseket az indítvány csupán felsorolás-szerűen tartalmazza – nem fejtette ki ezen Alaptörvényben biztosított jogok sérelmének lényegét. Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt – az Abtv. 56. § (3) bekezdésére figyelemmel – az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/3155/2015.)


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »