Aleppó Szíria Sztálingrádja – döbbenetes felvételek a harckoról

Az már hetek óta nyilvánvaló, hogy Szíria jövőjének a sorsa Aleppóban fog eldőlni. A közel-keleti ország második legnagyobb városa stratégiai fontosságú Szíria északi részének birtoklása szempontjából. Aki megkaparintja a város feletti ellenőrzést, az hatalmas helyzeti előnybe kerül, nem véletlen tehát, hogy a kormányerők és a különböző lázadó és terrorista csoportok is foggal körömmel ragaszkodnak hozzá.

Egykor virágzó város és gazdasági központ volt, néhány éve még közel kétmillióan lakták, mára azonban a többségük elmenekült, mindösszesen 200 ezren maradhattak az ostromlott Aleppóban, legalábbis abban, ami megmaradt belőle. A véres polgárháborúban ugyanis gyakorlatilag porig rombolták. Néhány hete a terroristáknak sikerült áttörniük a kormányerők várost körbefogó ostromgyűrűjét, hogy ki nyer a végén, azt még nem lehet tudni. A Bassár el-Aszadhoz hű erőknek egyelőre nem sikerült betömni a rést, annak ellenére sem, hogy Moszkva légicsapásokkal aktívan segíti küzdelmüket.

Külső támogatás szempontjából nem kell félteni, a Dzsaish al-Fatah ernyőszervezetbe tömörített dzsihádistákat sem. Ők Törökországból és Szaúd-Arábiából kapnak folyamatos utánpótlást, elsősorban a hadműveletekhez nélkülözhetetlen fegyvereket és lőszert, enélkül már bizonyára régen összeomlottak volna.

Aleppó ma nem más, mint a világhatalmak véres sakktáblája ahol megmerevedtek a frontvonalak. Az biztos, hogy egyik fél sincs könnyű helyzetben. Mivel az orosz gépek uralják a légteret, így a dzsihdistáknak nagy kockázattal jár az utakon közlekedni vagy nagyobb hadmozdulatokba kezdeni, ezt leszámítva azonban a városi környezetben nem sokat érnek az orosz bombázások.

A civilek szenvednek a legtöbbet

Az utóbbi négy hónapban 1396 polgári személy vesztette életét és több mint 8 ezer sebesült meg a szíriai kormányerők vagy a Bassár el-Aszad elnök ellen harcoló fegyveres ellenzék támadásaiban a közel-keleti ország északnyugati részén található Aleppóban – jelentette hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A Szíriában kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező, londoni székhelyű szervezet tájékoztatásából kiderül, hogy a halálos áldozatok között 313 kiskorú és 199 nő van. A halottak többsége, 730 ember légicsapásokban vesztette életét elsősorban Aleppó felkelők kezén lévő keleti negyedeiben. Csaknem 90 civil halálát a rezsim tüzérségi támadásai okozták. A többiekkel elsősorban az ellenzék harcosai által kilőtt lövedékek és rakéták százai végeztek.

A támadások több száz lakást, épületet, kórházat és más közszolgáltatást tettek tönkre. Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja múlt héten kérte a szemben álló feleket, hogy tartsanak legalább 48 órás humanitárius tűzszünetet, lehetővé téve így, hogy segélyek jussanak be az ostromlott városba. A fegyvernyugvást a damaszkuszi rezsimmel szövetséges Oroszország és a szíriai ellenzék is üdvözölte, az erőszak azonban továbbra is jelen van a városban.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »