Áldozattá vált emlékmű

Minden politika – kicsit közhelyes ugyan, de úgy tűnik, egyelőre ez az egyetlen tanulsága a kommunizmus áldozatai emlékművének, amely Ottawában épül, pontosabban egyszer majd talán megépül. Ki gondolta volna, amikor egy évvel ezelőtt Balog Zoltán miniszter és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója széles mosollyal átnyújtotta a magyar állam 24 millió forintos hozzájárulását a projektet vezető alapítvány elnökének, hogy milyen messze van még a cél?

Ludwik Klimkowski, a Tribute to Liberty Alapítvány vezetője akkor azt mondta, már 2016-ra, a magyar forradalom hatvanadik évfordulójára elkészülhet az emlékmű, s leleplezésére meg is hívta a magyar kormány képviselőit. Klimkowski úrról érdemes tudni, hogy végtelenül optimista alkat. Egy, az emlékműhöz készült 2012-es promóciós videón is arról beszélt, hogy ha az emberek adakoznak, pillanatok alatt elkészül a 2008 óta tervezett szoborcsoport. Bizakodása nem volt teljesen alaptalan. Akkor ugyanis még úgy volt, hogy a több mint négymillió kanadai dollárra – csaknem 900 millió forintra – rúgó építési költség 70 százalékát a kanadai kormány állja. A hiányzó összeget pedig alapvetően olyan magánszemélyek – és szervezeteik – biztosítják, akik a kommunizmus miatt hagyták el hazájukat, és Kanadában találtak új otthonra.

Aztán tavaly év végén lezajlottak az országban a választások. Megbukott a 2006 óta hatalmon lévő konzervatív kormány, az új, Justin Trudeau vezette liberális kabinet pedig már nem látta indokoltnak a nagyszabású terveket. Az állami hozzájárulást 1,5 millió kanadai dollárban maximálták, és az illetékes hatóság visszavonta az eredeti helyszínre kiadott építési engedélyt. Mi több, idén a kormány kezdeményezésére közvélemény-kutatást végeztek, amelyből kiderült: a megkérdezettek többsége jobban szeretné, ha nem a kommunizmus áldozatainak sorsát, hanem a kanadai demokratikus értékeket testesítené meg az emlékmű. Grandiózus alkotás helyett pedig jobban örülnének egy emberi léptékű szoborcsoportnak.

Így hát az eredeti látványterveknek is lőttek, amelyek alapján az emlékmű a kommunizmus áldozatait szimbolizáló százmillió „emlékkockából” épült volna fel. Egy-egy kocka minden emberért, aki a vörös hatalom alatt vesztette életét vagy nyomorodott meg testileg-lelkileg. A gondolat katartikus – persze hogy esztétikus lett volna-e, az már más kérdés. Ez olyasmi, amivel mi itt, több mint hatezer kilométerre Ottawától és kevesebb mint egy emberöltőnyire a rendszerváltástól valószínűleg kevésbé foglalkoztunk. Ahogy azt is nehéz innen – de talán még Ottawából is – megmondani, hogy a tervek megkurtítása mennyire tükrözte a kanadai lakosság érzelmeit, és mennyiben volt a liberális politikai döntéshozók demokratikus eszközökkel utólag alátámasztott dacreakciója.

Mindenesetre azt, hogy az egész emlékműkérdés súlyosan aktuálpolitikai színezetű, az is bizonyítja, hogy a minap a Tribute to Liberty jótékonysági estjén a konzervatív kormány volt bevándorlási minisztere mondott beszédet, s annak csak töredéke foglalkozott a kommunizmussal. Helyette Jason Kenney arra használta fel az alkalmat, hogy felszólítsa Alberta tartomány konzervatív erőit az egyesülésre. Kanada belügyei persze Kanadára tartoznak, az azonban tény, hogy Magyarország mégiscsak 24 millió forinttal járult hozzá valamihez, aminek a jövője egyelőre igen bizonytalan.

Erről alighanem megvan a véleménye Balog Zoltánnak is, aki az adományozást kezdeményezte. Ám hiába érdeklődtünk az ügyben az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, egy árva mondatnyi választ sem kaptunk. Az empátia és a tisztesség ugyanis egy dolog, a politika viszont itt és az óceán túlpartján is politika.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 01.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »