Albérletlobbi: mindenki a saját adóján könnyítene

A bérlakások tulajdonosai nagyon megörülhettek annak a minapi hírnek, mely szerint adóterheik mérséklődhetnek. Azóta kiderült, a kását nem eszik olyan forrón. Legalábbis az NGM biztosan nem szimpatizál a szerdán felröppent ötlettel. Nem helyesli az ilyen terveket a szállodaipar sem, amelytől a lakáshotelek már most is sok vendéget szipkáznak el.

Szerdán látott napvilágot a hír, mely szerint teljesen átszabnák a lakásbérbeadás adózását, amibe beletartozik a rövid távú kiadás, tehát az Airbnb is. Ennek eredményeként a tulajdonosok terhei mérséklődnének, a szektor pedig erőteljesen fehéredhetne. Erről a Magyar Idők számolt be a Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosára, Szatmáry Kristófra hivatkozva. Az értesülést a Nemzetgazdasági Minisztérium délután kommentálta: mint írták, a kormány nem tárgyalt a lakáskiadás adóztatásáról. A tárca közölte, hogy kedden az adócsökkentés és otthonteremtés költségvetéséről szólt a diskurzus, semmilyen más, a sajtóban felhozott javaslat nem szerepelt a napirenden, ilyen irányú javaslatot a kabinet nem támogatott.

Noha a kormány kedden nem tárgyalt ilyesmiről, az ötlet a kormányzati oldal egyes szegleteiben azért mégis felmerült, ezért kikértük a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének véleményét is az efféle tervekről. Már csak azért is, mert az Airbnb már a jelenlegi feltételek mellett is jobb helyzetben van a szállodáknál, amelyeket sokkal súlyosabb adókkal terhelnek.

„A szövetség már egy éve azt javasolja, hogy a piac szabályozott legyen, a résztvevők versenyfeltételei hasonlók legyenek. Viszont jelen ötlet nem a fair verseny megteremtését jelentené” – mondja Niklai Ákos elnök. Hozzáteszi, hogy az Airbnb azért jót is tesz a szektorral, hiszen hozhat olyan vendégeket, akik amúgy nem jönnének. Ezek a turisták pedig szintén itt fogyasztanak, költenek az országban. Ugyanakkor – hangsúlyozza Niklai – maga a rendszer a szállodáknak és az államkasszának mindenképpen kárt okoz.

Budapesten jelenleg 7-8 ezer magánszállás van, ha pedig az ezeket bérlő látogatók hotelekben laknának, akkor a vendégéjszakák száma 3-5 százalékkal lenne nagyobb. „Mi ez után lényegesen több adót – és többek közt áfát is – fizetünk, mint a magánszállásadók” – mondja a szakember. Hozzáteszi, hogy ha a magánszállásadóknak idegenforgalmi adót sem kellene fizetniük, mert a négyzetméterenkénti 1500 forintos éves teher azt is kiváltaná, akkor a települések is bevételtől esnének el. Emiatt az ötlet ebben a formában nemcsak a szállodáknak hátrányos, hanem az államnak és az önkormányzatoknak is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »