Alaptörvény-módosítás: a Fidesz nyitott a javaslatokra

Alaptörvény-módosítás: a Fidesz nyitott a javaslatokra

Keddre hívta össze a Fidesz frakcióvezetője az ötpárti egyeztetést a tervezett alaptörvény-módosításról.

Tuzson Bence frakciószóvivő elmondta: minden olyan javaslatra nyitottak a szöveggel összefüggésben, amely a módosítás célját alátámasztja. Az alaptörvény tervezett módosításait az igazságügyi miniszter ismertette.

„Határozott álláspont, hogy megfelelő védelmet nyújt. Nem vitatom, hogy az uniós jog és a nemzeti jog között lehetnek konfliktusok, azonban azt is hozzá kell tennem, hogy minden ország alkotmánybíróságának vannak olyan döntései, amelyek azt mondják, hogy bizonyos rendelkező alkotmányok megelőzik az uniós jogot. Tehát ezek megfelelő védelmet fognak nyújtani, mert az alkotmányos mag kategóriájához tartoznak” – hangsúlyozta Trócsányi László.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »