Aknamentesítik Jézus megkeresztelésének helyszínét

Aknamentesítik Jézus megkeresztelésének helyszínét

Izrael és a Palesztin Hatóság megegyezett, hogy a következő két évben felszedik az aknákat Kaszer al Jahudnál, Jézus Jordán parti megkeresztelésének helyénél.

 

Keresztelő Szent János több keresztény egyház szerint is ezen a helyen keresztelte meg Jézust, azonban a terület legnagyobb részét az 1967-es háború óta csak szögesdrót mögül lehetett megtekinteni, mert lezárták az ott lefektetett négyezer akna miatt.

 

A Jerikótól délkeletre, a Holt-tengertől északra található földterület egy kicsiny részét 2011-ben már aknamentesítették és megnyitották a nagyközönség előtt. A teljes aknamező felszámolása után a remények szerint megnövekszik a keresztény zarándokok száma, évente sok százezren utazhatnak majd a kereszténységnek erre az egyik legszentebb helyére.

 

A becslések szerint a mintegy fél négyzetkilométeres részen 2600 harckocsielhárító és 1200 gyalogsági aknát fektettek le más csapdákkal és robbanószerkezetekkel.

 

Izrael azért aknásította el 1976 után a Jordán folyó nyugati partvidékét, hogy megakadályozza tankok és harcosok behatolását Jordániából. Emiatt máig számos aknamező található a jordániai határnál és a Golán-fennsíkon, ahol a szíriai erőket akarták feltartóztatni ezzel a módszerrel.

 

A Jordániával 1994-ben megkötött béke óta az Izrael és Jordánia közti határon nyugalom honol, és ez lehetővé tette a 2011-es részleges, és a várhatóan két év alatt elkészülő teljes aknamenesítést.

 

MTI

Nyitókép: Speciális páncélozott buldózer “szántja ki” a ’60-as évek végéből származó aknákat. Forrás: Gettyimages.co.uk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »