Akkor most Az utolsó Jedik vagy Az utolsó Jedi?

Akkor most Az utolsó Jedik vagy Az utolsó Jedi?

„Skywalker, az utolsó Jedi” – ez állt a Csillagok háborúja 2015 decemberében bemutatott hetedik epizódjának bevezető szövegében. A film végén fel is bukkant a karakter, de a Luke Skywalkert alakító Mark Hamillnek egyetlen szó sem jutott. Annál többet szerepel majd a nyolcadik részben, amely a The Last Jedi címet kapta a Lucasfilmtől januárban.

A Jedi szó trükkös szó az angolban, kivételnek számító főnév, amelynek nincsen többes számot jelölő alakja. A rajongók éppen ezért várták az angoltól eltérő nyelvek címváltozatait – hisz nem lehetett tudni, egy vagy több Jediről szól-e majd a sztori. Ezek végül be is futottak: németül, franciául, spanyolul és olaszul is Jedik szerepelt a nyolcadik epizód elnevezésében.

A magyar forgalmazó, a Forum Hungary februárban azonban úgy döntött, szembemegy a trenddel, és leleplezte Az utolsó Jedi filmcímet – az erről szóló Facebook-poszt továbbra is elérhető a Filmkockák nevű oldalon, amelyet ők kezelnek. Akkor rákérdeztünk, miért döntöttek az egyes szám mellett a mindenütt máshol használt többes szám helyett, de azt írták, nem mondhatnak semmit ez ügyben.

Akkor még örültünk, mert januárban mi is így fordítottuk a The Last Jedit. Ám a kavarodásnak akkor még nem volt vége, március végén ugyanis a Forum Hungary ugyancsak a Facebookon jelentette be, hogy a korábbi változat mögé dobják a többes szám jelét, így a hivatalos elnevezés Az utolsó Jedik lett. „Az Erő ezzel a címmel van” – írták angolul az aktualizált plakát alá, de nem közöltek semmit a változtatás okairól.

http://mno.hu/

Alig két héttel később, április közepén Rian Johnson rendező azonban amellett tette le a garast, hogy egyetlen utolsó Jedi van, Luke Skywalker. „Vicces, hogy elkezdtek erről kérdezgetni az emberek. Bennem fel sem merült ez a kérdés. Az én fejemben egyes számú a címben a Jedi. Arról, hogy Luke az utolsó Jedi, Az ébredő Erőben is szó van” – utalt az ABC News műsorában Johnson a cikkünk elején is idézett felvezető szövegre.

http://mno.hu/

A film szeptemberben készült el, október 10-én pedig megérkezett a rajongók által régóta várt előzetes is. Utóbbi napján a Vanity Fair posztolta a Twitterre májusi cikküket, amelyben azt írták, Rian Johnson és Kathleen Kennedy (producer, a Lucasfilm feje) mindig megkerüli a válaszadást a címmel kapcsolatos kérdésekre. Kennedy konkrétan annyit mondott a lap újságírójának – akinek a Baljós árnyak előtt George Lucas elárulta, hogy a cím Darth Sidiousra utal –, hogy éppen az a remek a(z angol) címben, hogy nem fejti el, egyes vagy többes számban van-e a Jedi.

Johnson pedig arról beszélt nekik, hogy a cím már a forgatókönyvírás megkezdése előtt megvolt. Itt is azt mondta, egyes számban van a szó, de arra már ködösebb választ adott, hogy Luke-ról vagy Rey-ről van-e szó (és akkor még Kylo Renről nem is beszéltünk). „Ez elég bonyolult, ezért inkább nem mondok semmi konkrétat. […] Az ember azt gondolná, mondjuk így, hogy Az ébredő Erő vége Luke-ra utal, hiszen a vallásának tagjai kihaltak, és ő az utolsó közülük” – jelentette ki májusban Johnson. A Vanity Fair október 10-i Twitter-posztját azonban megosztotta a rendező, annyit téve hozzá, hogy „Luke az”. Rian Johnson posztja több mint kilencezer megosztást és 26 ezer lájkot generált a közösségi oldalon.

Ha egy Jedi van, kilétéről a különböző nyelvek nem feltétlenül árulkodnak. Sokan felvetették, hogy Rey nem lehet az utolsó Jedi, mert például a franciában hímnemű a Jedi főnév. Nos, az Inverse e kérdésben megkereste Kerry Stampert, a Szóról szóra: A szótárak titkos élete című könyv szerkesztőjét, aki szerint bizonyos nyelvekben valamilyen nemet kellett adni a Jedi szónak, a franciában például hímnemű lett, de ez még semmit sem jelent.

http://mno.hu/

Most, hogy a rendező többször is leszögezte, egyetlen utolsó Jedi van, megkérdeztük ismét a Forum Hungaryt, hogy mi a véleménye a film címéről. „Az első hivatalos poszteren szereplő és előzetesben elhangzó Star Wars: Az utolsó Jedik cím a stúdió jóváhagyásával lett meghatározva. A rendező a nyilatkozataiban a maga elképzeléseinek adott hangot, amelyek ugyanakkor nem mondanak ellent a nemzetközi címeknek” – írta lapunknak a forgalmazó. Azaz nem váltanak vissza egyes számra csak azért, mert Johnson erről beszél, sőt, szerintük a rendező szavai összhangban állnak a többes számmal is.

A konklúziót talán úgy lehetne levonni, hogy a forgalmazó szerint több Jedi van, ám a rendező csak egyről beszél. Korábban Rian Johnson azt tanácsolta a rajongóknak, ha egyáltalán nem akarnak spoilereket megtudni a filmről, ne nézzék meg az előzetest. Könnyen lehet, hogy Johnson csak azért nem beszél több Jediről, mert azzal a történet egy fontos részletét árulná el.

A filmet – amelyben magyar színésznő is szerepel – december 14-től vetítik a magyar mozik, legkésőbb akkor kiderül.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »