Akiknek sem ember, sem Isten, sem Nemzeti Ünnep nem számít

Akiknek sem ember, sem Isten, sem Nemzeti Ünnep nem számít

A balliberális oldal mai megnyilvánulásával kapcsolatban azért van néhány gondolatom.
1956 Nemzeti Ünnepére készülve már jó néhány napja hallani, hogy a balliberális oldal a Nemzeti Ünnepet megzavarni készül.

Gyurcsány és Juhász csőcseléke füttyszóval provokál és próbált bejutni más pártok rendezvényére. Ezzel nem is lenne bajom hiszen a demokráciában ez is megengedhető. Pofátlan dolog ugyan, de belefér a jogállam kereteibe. Csak, hogy. 2006-ban ugyanezek az öszödi beszéd után a rendőrséget uszították rá a jogosan tiltakozókra. Ez a balliberális oldal szemeket lövetett ki minden következmények nélkül. Kardlapozták a lovasrendőrök az akkori ellenzéket. Nem volt tolerancia az ellenvéleménnyel kapcsolatban. Letartóztatások majd gyorsított eljárások következtek.

Most ugyanezek a nemzeti ünnepen kifogásolják a “demokrácia” hiányát valamint “diktatúrát” kiabálnak.
Azok akik “hazudtunk reggel délben este majd beledöglöttünk, hogy ne derüljön ki”.
Soros György büszke lehet a fizetett csőcselékére akik sajátos értelmezik a demokrácia fogalmát.

Hírdetés

Ezek az emberek biztatták az embereket, hogy ne menjenek szavazni a migránsok ügyében vagy csináljanak a szavazólapból egy firkálmányt.

Vagy szavazzanak a kettős állampolgárság ellen.
Na ezek az emberek kiáltanak “diktatúrát” akik az elmúlt negyven valahány év diktatúra után hirtelen “demokratává” vedlettek. A deviancia jeles képviselői ők akik a muszlim bevándorlás és “emberi jogok” kiváló képviselői és akik minden mocskukat megúszhatták az évtizedek alatt.
Ők azok akik több választást elcsaltak és most lándzsájukra tűzik az ország megmentőjének szerepét.

Milan Mitrovic

MTI Fotó: Marjai János


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »