Akiben megölték a félelmet

Malala Juszafzai története már azelőtt bejárta a világot, hogy a nők jogaiért az iszlamista szélsőségesekkel is szembeszegülő pakisztáni kamasz lány 2014-ben bátorságáért és munkásságáért megkapta volna a Nobel-békedíjat. Davis Guggenheim dokumentumfilmjét a világ számos országában vetítik a mozik, a premier nálunk a National Geographic Channel műsorkínálatában volt látható.

Mikor éppen nem szólt közbe a történelem, lakóinak a pakisztáni Szvát-völgy maga volt a földi paradicsom. Bár a természeti kincsekben gazdag, hegyvonulatokkal övezett és elszigetelt vidék mátrixfalán átütött a korrupt katonai diktatúrák, valamint a különféle Korán-értelmezések váltógazdaságának zaja, az északkeleti országrész tálib megszállása volt az, ami a legközelebb juttatta a völgy lakóit a földi pokolhoz. Malala felvilágosult édesapja, az iskolaigazgató Ziaudin nyomdokain haladva emelte fel a hangját a nők oktatásáért és a változásért egy olyan világban, ahol a gyermek és a szülő egyaránt megvetés tárgyává, valamint fenyegetések célpontjává válik, ha lányuk részt vesz az oktatásban.

A tálibok könyveket, televíziókat, CD-ket és DVD-ket égettek százezerszámra, miközben iskolák százait zárták be vagy robbantották fel, a rádióban és hangosbemondókon terjesztették tanaikat és a félelmet. Esténként közölt névsoraik az intézkedések ellen felszólalóknak, „az iszlám ellenségeinek” szánt halálos fenyegetések voltak, célpontjaik közül pedig sokan nem érték meg a következő hetet. Malala annak ellenére folytatta a tanulmányait, hogy a tálibok a rádióban már az apját is megfenyegették.

A pastu kislány és családjának történetét akkor ismerhette meg a világ, amikor az akkor még csupán 11 éves Malala a veszély dacára álnéven tudósításokat írt a BBC-nek a mindennapi terrorról. Beszámolóiból sokat tanulhatott a nyugati világ az iszlám radikalizmus módszereiről és természetéről. A lány 15 éves volt – és a tálibok szemében apjával együtt közellenségnek számított –, amikor 2012-ben rajtaütöttek az őt szállító iskolabuszon. Malalát fejbe lőtték, és két másik diáklány is megsebesült. Csodával határos módon túlélte a támadást, és még aznap Angliába szállították, ahol hónapokig járt rehabilitációs kezelésekre. A család azóta is ott él.

Davis Guggenheim Malala (He named me Malala) című, BAFTA-díjas dokumentumfilmje innen indul. Mielőtt bemutatná a zavarba ejtően fiatal és intelligens aktivistát, aki bátorságának köszönhetően a lányok és a nők oktatáshoz való jogáért folyó harc jelképévé vált, a rendező jó érzékkel először az idealizált kép mögé tekint, és megfesti a birminghami más világba csöppent kedves, kedélyes, törékeny muszlim lány portréját.

Malala, az érettségire készülő kamaszlány nevelő szándékkal, de szeretetből néha lekever egy taslit kisöccsének, az iskolában hosszú szoknyát hord, mert zavarja, ha látják a lábát, pironkodik, ha Roger Federerről kérdezik, és értetlenül mosolyog, ha a fiúzás szóba kerül.

Malala, a Nobel-békedíjas aktivista pedig, miután megcsinálta a házi feladatát, az ENSZ-ben negyvenperces beszédben szólal fel a nők jogaiért, világsztárokkal és híres politikusokkal találkozik, az Egyesült Államok elnökét pedig arról igyekszik meggyőzni, hogy a „dróntámadások csak erősítik a terrorizmust”. De Malala nemcsak beszél, tesz is azért, hogy az oktatás világszerte mindenki számára elérhetővé váljon. A Nobel-békedíjjal és a számos más kitüntetéssel együtt járó pénzjutalomból – édesapja támogatásával – a Gázai övezetben lerombolt iskolák újjáépítéséhez, a Boko Haram terrorszervezet által elnyomott nigériai iskolás lányok és az Iszlám Állam elől menekülők megsegítésére is jelentős anyagi támogatást nyújt.

A film nagy erénye, hogy Malala alakját, a benne rejlő kettősség képzetétől megfosztva egyszerre képes átlagos emberként és a terror árnyékában ritkán tapasztalt bátorsággal, akarattal felvértezett hősként ábrázolni. Malala és családja ugyanis nincs túl a veszélyen, a Sátáni versek szerzőjéhez, a fatvával sújtott Salman Rushdie-hoz hasonlóan örökös fenyegetettségben kénytelen élni az életét. Kár, hogy az Al Gore-filmjével (Kellemetlen igazság) korábban Oscar-díjat bezsebelt Guggenheim a pátoszt nem tudta elkerülni.

(Malala, amerikai dokumentumfilm, 2015. Rendező: Davis Guggenheim. National Geographic Channel, március 5.)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 07.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »