Aki sikerre vágyik, aludjon nyugodtan

Aki sikerre vágyik, aludjon nyugodtan

Felgyorsult életvitelünk egyik kedvezőtlen velejárója az alváshiány. Franciaországban az Alvás- és Éberség Nemzeti Kutatóintézetének tanulmánya szerint az emberek 73 százaléka legalább egyszer felkel az éjszaka folyamán, csupán 25 százalékuk érzi magát kipihentnek alvás után, és több mint egy harmaduk alvászavarokkal küzd.

 

Ha a keresőbe beírjuk azt a két szót, „miért vagyok”, a találatok többsége estében a kérdés a fáradt, éhes és lehangolt jelzőkkel fejeződik be. Ebből kettő egyértelműen visszavezethető az alváshiányra.

 

A. Huffington, a Huffington Post internetes hírportál alapítója meg van győződve róla, hogy az elegendő alvás nem csak egészségünkre gyakorol pozitív hatást, hanem segít elérni céljainkat a mindennapi életben is. „Nem csak a technológia zavar minket az alvásban. A tudatalattinkba bele van ivódva a meggyőződés, hogy a kimerültség és a kiégés az az ár, amit a sikerért cserében kénytelenek vagyunk elszenvedni”, mondja a sikeres vállalkozó.

 

Csak semmi alkohol

 

A neurológusok szerint a nyugodt alvást elősegítő módszerek közül mindenképpen érdemes kizárni az alkoholt, ami először ugyan segít elaludni, később azonban kialvatlanságot eredményez. „A korral az alvásunk minősége egyre romlik, és minél idősebbek vagyunk, annál érzékenyebben reagál szervezetünk az alkoholra”, mondta Joëlle Adrien neurobiológus.

 

A szakértők helyette levendula illatanyagát ajánlják, de hatékonynak tartják alvás elősegítésében és stressz oldásban a majoránnát, a rózsát, a narancsvirágokat. Philippe Couturier gyógyszerész és aromaterapeuta szerint „egy csepp valamelyikből a vánkosra, és nem csak elaludni segít, de nyugtató hatása is van”.

 

Forrás: egeszsegtukor.hu

 

Nem csak karikás szemeket eredményezhet

 

2012-ben az Egyesült Államokban egy felmérés során kiderült, hogy a meztelenül alvó amerikaiak 57 százaléka boldogabb párkapcsolatban él. „Ha ön és partnere meztelenül alszanak, a kölcsönös érintés szerelemhormont, oxitocint szabadít fel. Többet szeretkeznek majd, és tudvalevő, hogy az orgazmus a legjobb orvosság alvászavarok ellen”, idézi a Le Figaro francia napilap Fran Walfish pszichoterapeutát.

 

A kutatók már bebizonyították, hogy az alváshiány befolyásolja az inzulinra való érzékenységet, csakúgy, mint a rossz táplálkozás, ezért növeli az elhízás veszélyét. Ha a szervezet kevésbé érzékennyé válik az inzulinra, akkor többet termel belőle, és ez akár kettes típusú cukorbetegséghez is vezethet.

 

eTrend.sk

Nyitókép: brightmags.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »