Aki nem dolgozik, ne is egyék!

Aki nem dolgozik, ne is egyék!

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, nem vesznek részt a plenáris üléseken, a bizottsági munkában, a vitákban, a határozathozatalokban.

 A Jakab Péter, a Jobbik szóvivője és Stummer János, a párt  Budapest 5. számú választókerületének elnöke által jegyzett közlemény szerint a DK képviselői ezek után ne vegyék ki az adófizetők zsebéből azt a tiszteletdíjat, amiért nem dolgoztak meg – reagált hétfő délután a Jobbik közleményben a Demokratikus Koalíció (DK) azon bejelentésére, hogy a jövőben nem vesznek részt a parlamenti plenáris és bizottsági munkában.

Mindez egyértelmű üzenet: a baloldal a 2018-as választásról lemondott, nem tudnak, és láthatóan már nem is akarnak kormányt váltani. Egy dolgot akarnak ezentúl is: felvenni a több százezres tiszteletdíjat a semmiért – írják.

További szomorú következménye a gyurcsányisták lustaságának, hogy Terézváros és Erzsébetváros lakói a jövőben parlamenti képviselet nélkül maradnak, hiszen a választókörzet 2014-ben megválasztott képviselője, Oláh Lajos a munkakerülők közzé tartozik. A parlamenti munkát eddig is nagy ívben kerülő képviselőtől bűnös felelőtlenség, hogy ócska pártpolitikai machinációk miatt deklaráltan feláldozza a választókerület képviseletét. Oláh Lajosnak tehát vissza is kell adnia a parlamenti mandátumát – fogalmaznak.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, nem vesznek részt a plenáris üléseken, a bizottsági munkában, a vitákban, a határozathozatalokban, nem nyújtanak be írásbeli kérdéseket, egyúttal tudomásul veszik, hogy emiatt elveszítik teljes képviselői tiszteletdíjukat.
Az elmúlt napok történései, különösen a népszavazás eredményeinek “elhazudása”, a “szemforgató alkotmányozás”, az, hogy korábban maga a miniszterelnök rendelte el civil szervezetek törvénytelen vegzálását, végül pedig a Népszabadság politikai indíttatású bezárása nem hagyott más választást – indokolta döntésüket, hozzátéve: ha nem lépnek, akkor a DK is a Nemzeti Együttműködés Rendszerének láncszemeivé válik.

magyartudat.com


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »