Aki egy Szűz Mária-ábrázolással verte ki a biztosítékot

Aki egy Szűz Mária-ábrázolással verte ki a biztosítékot

Százhuszonöt éve, 1891. április 2-án született Max Ernst német festő és grafikus, a szürrealizmus egyik legnagyobb hatású alakja. Magyarországon először 1995-ben a Szépművészeti Múzeum rendezett átfogó kiállítást műveiből.

A Rajna-menti Brühlben jött a világra egy kilencgyermekes katolikus család harmadik gyermekeként. Siketnéma gyermekeket tanító apja szabadidejében festegetett, de a főállású festőket nem sokra becsülte, éhenkórásznak tartotta őket. Művészi hajlamú fia korán lázadni kezdett apja tekintélyelvű személyisége, szigorúsága és keménysége ellen. 1908-ban érettségizett, majd a bonni egyetemen pszichológiai és filozófiai tanulmányokba kezdett, de hamar hátat fordított az apja által ráerőszakolt tudományoknak. Van Gogh képeinek hatására, August Macke, Hans Arp, majd Picasso és Giorgio de Chirico követőjeként, autodidakta módon kezdett el festeni.

Az első világháborúban katonai szolgálatot teljesített, leszerelése után került kapcsolatba a dadaizmussal és a szürrealizmussal. 1919-ben Arppal és Johannes Baargeld újságíróval létrehozta a kölni dadaista csoportot, s közreadta később megtagadott Fiat modes, pereat ars (Legyen divat, vesszen a művészet!) című litográfia-albumát. 1921-ben születtek első jelentős művei, a dadaizmus és a szürrealizmus határán mozgó, illúziót keltő kollázsai: Kalap teszi az embert, A szó, avagy a nőmadár, Angyali üdvözlet, Tengerkép, Madarak.

1922-ben Párizsba költözött, két évvel később a szürrealista mozgalom vezéralakjaival, Paul Éluard-val és André Bretonnal kötött barátságot. A Jacques Viot galériatulajdonossal aláírt szerződésének köszönhetően 1925-ben saját műtermet nyithatott, és minden idejét a festészetnek szentelhette. Új technikát talált ki, a frottázst, az érdes felületek grafitceruzás papírra satírozásával való képalkotást. Ezzel a technikával készült Természetrajz (1926) című albuma és első híres kollázs-regénye, A százfejű – vagy (értelmezéstől függően) a fej nélküli – asszony (1929-30) is. Ez utóbbi a művész 150 kollázsát és szövegeit tartalmazza. Kollázsait – amelyekben a véletlen elrendezés, a művészi konvenciók elvetése teremt harmóniát – az eredeti közegükből kiragadott elemek irracionális társítása, többértelműsége, látomásosság, álomszerűség, humor és irónia jellemzi.

Teljesen hagyományos a Szűz Mária elfenekeli a kis Jézust három tanú jelenlétében című (1926) képe, a tanúk – Breton, Éluard és Ernst – egy ablakon át figyelnek. Az anatómiailag vitatható kép Breton ötletéből készült, és botrányt keltett, Szűz Mária ilyetén ábrázolása ellen tiltakozott a katolikus egyház, a festőt pedig apja dühében kizárta örököseinek sorából. A nácik hatalomra jutása után Németországban művészetét “elfajzottnak” minősítették.

Ernst a festéket fésűvel és vonalzóval is vakarta, így készült többek között A megkövült erdő (1927) és az 1933-ban elkezdett Város-sorozata. Híres Loplop-sorozatában (1930-tól) a madárvilágot keltette metamorfikus életre. 1934-ben jelent meg a Jótékonyság hete vagy a hét fő elem című kollázs-regénye, amelyben gunyorosan utal a hét fő bűnre. 1934 után – egy Alberto Giacomettinél tett látogatás hatására – egyre több szobrot készített, 1937-ben díszletet tervezett Alfred Jarry Übü király című művének színpadra viteléhez.

A francia szürrealisták csoportjából 1938-ban kizárták, a következő évben, a második világháború kitörése után ellenséges állam polgáraként internálták, de Éluard közbenjárására néhány hét után kiszabadult. Franciaország német megszállása után ismét letartóztatták, ezúttal a Gestapo, de sikerült a mecénás Peggy Guggenheim segítségével – akivel négy évig házasok is voltak – Amerikába szöknie. Itt készült A szürrealizmus és a festészet című, 1942-es vászna, valamint A király a királynővel játszik (1944), a Koktélivó (1945) és a Kémiai nász (1947-48) című művei. 1946-ban feleségül vette a szintén szürrealista Dorothea Tanning amerikai festőnőt, aki élete végéig társa maradt, az amerikai állampolgárságot 1948-ban kapta meg.

A művész 1951-ben tért vissza Franciaországba, de a tiszteletére rendezett nagy retrospektív tárlat nem aratott közönségsikert. 1954-ben a velencei biennálé festészeti fődíjával tüntették ki. A visszavonultan alkotó művész még megérte, hogy 85. születésnapja alkalmából Párizsban és New Yorkban életmű-kiállítással tisztelegtek művészete előtt, de a születésnapját már nem ünnepelhette meg, egy nappal korábban, 1976. április 1-jén Párizsban meghalt.

Magyarországon először 1995-ben a Szépművészeti Múzeum rendezett átfogó kiállítást műveiből. 2014-ben rekordáron, 129 900 euróért (40 millió forint) kelt el Guillaume Tempellel közösen kiadott, Maximiliana ou l’exercice illégal de l’astronomie című könyvritkasága, amelyet 1964-ben 75 számozott példányban, a szerző és a kiadó aláírásával nyomtattak ki Párizsban. Az általa kitalált kollázs-, frottázs- és csurgatásos technikák bekerültek a festők mindennapi eszköztárába.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »