Aki belelát a farkasok lelkébe

Aki belelát a farkasok lelkébe

Farkasokkal forgat hollywoodi filmeket immár tizenöt éve Horkai Zoltán magyarországi állatkoordinátor, de gödöllői birtokán laknak medvék, szarvasok és vaddisznók is. Az idomárokkal ellentétben a „farkasember” az állatok fejével gondolkozik, és természetes motivációval veszi rá őket a feladatok elvégzésére. A Discovery Channel nemrég sorozatot forgatott róla, a tizenkilencedik Mentésügyi Konferencián pedig nemrég a székelyudvarhelyiek is megismerhették egyik falkáját.

horkai_zoltan_mti_b

– Mi a különbség az állatidomár és az állatkoordinátor között?

– Az állatkoordinátor kifejezést én találtam ki, ugyanis semmiképp sem vagyok idomár vagy kiképző. Az idomár szót mindig azzal kötjük össze, hogy a cirkuszban miként bánik valaki az állatokkal, ott elsősorban a negatív megerősítések alkalmazását állították előtérbe. A feltételes reflexeket úgy alakították ki az állatokban, hogy például fájdalmat okoztak nekik, azzal kényszerítették, tegyenek meg valamit. Ám korábban is akadtak olyan idomárok, akik inkább a pozitív megerősítés módszerével dolgoztak.

Ebből született a kiképzés, vagyis amikor megtanítunk egy állatnak valamit, és végre tudja hajtani az a feladatot, amit kívánunk tőle: nem azért, mert mechanizáltuk, hanem azért, mert megtanulta azt, egy adott szóra, jelre mit kell tenni. A koordináció összetettebb, nem feltétlenül kell tanítani valamit, hiszen természetes motivációval vesszük rá az állatot, hogy tegyen meg valamit. A lényeg, hogy ő úgy gondolja, magától akarja csinálni, így olyan helyzetbe terelem, hogy magától megtegye. Ha úgy csinálja, hogy nem is kértem meg rá, akkor nem lesz számára teher. Sokat gondolkodom az állat fejével, töprengek azon, mi veheti rá, hogy elvégezze a tőle elvárt feladatot. Amikor a farkasaimnak tanítok valamit, nem simogatom őket, mint ahogyan egy kutyával tennénk. A kutyát megjutalmazzuk simogatással, dögönyözéssel, hiszen örül ennek, de a farkasnak nincs szüksége rá, inkább a hasán keresztül tudom koordinálni és rávenni a feladatok elvégzésére.

– Melyik állattal a legnagyobb kihívás együtt dolgozni?

– Azzal, amelyiket nem ismerem. De sokszor azzal az állattal is, amelyikről nem tudom, hogyan vehetem rá, hogy elvégezze a feladatot. Érkeznek hozzám olyan felkérések is, amelyeket éppen ezért visszautasítok: amikor például az állat és ember, az állat és állat kapcsolatát sérti, vagy sérül az állat, nemet mondok. Ma már a filmes technika annyira fejlett, hogy sok mindent meg lehet oldani, példa erre a Leonardo DiCaprio legutóbbi, A visszatérő című filmjében forgatott medvés rész. A színész és a kamera sem találkozott medvével, hiszen számítógépgrafikával készült a jelenet, de nagyon meggyőző volt.

Horkai Zoltán
Horkai Zoltán, a „farkasember” Jack London írásai miatt lett szerelmes a farkasokba, még mielőtt magyarországi és nemzetközi reklámokat, filmeket kezdett forgatni. Tanulmányait teljesen más területen végezte, Ausztriában és az Amerikai Egyesült Államokban vendéglátóipari karrierre készült, ám amikor ezelőtt tizenöt évvel egy filmes stáb vele és farkasával szeretett volna forgatni, minden megváltozott. Együttműködött az Állatvédelmi Világszervezettel, medveparkot vezetett, most a gödöllői Horkai Animal Training Centert irányítja. Jelenleg huszonhárom farkasa van és összesen kétszázötven állata. Többek között az Eragon, a Herkules, a Bear Grylls: Kiút a pokolból, a Borgiák, a Dracula 3D, a Marco Polo, a Pokolfajzat 2, A sas című filmek forgatásán is részt vett állataival, de forgatott reklámfilmet az Opelnek, a Jägermeisternek, a Coca-Colának, a Timberlandnek, a Mercedes-Benznek és a Henkelnek is.

– Léteznek olyan előítéletek az állatokról, farkasokról, amiket a filmekből vehettünk át?

– Ha belegondolunk, az előítélet a farkas iránt már gyerekkorunkban kezdődik, amikor felolvassák nekünk a Piroska és a farkast. Már ekkor negatív képet kapunk az állatról, és ha nem tudunk az ellenkezőjéről meggyőződni, akkor az előítélet életünk végéig kísér minket.

A vadgazdálkodásban, erdészetben hátrányosan ítélik meg a farkast, úgy gondolják, óriási hátrány, hogy állatokat ejt el. Magyarországon egyes helyeken megtelepedett a farkas, és azt hiszik, hogy belenyúl majd a vadállományba. Ez nem igaz, hiszen a vadászok elejtette állatok hátrahagyott zsigere már több mint amit a farkasok el tudnak fogyasztani.

Túl nagy szükségük nincs arra, hogy a háztáji állatokra támadjanak. Bizonyított egyébként, hogy a farkasok elsősorban az elhullott állatokat fogyasztják, de így van ezzel a róka, a borz és a menyét is.

– Mi az, amit a farkasoktól tanult?

– A legfontosabb a csapatszellem, illetve hogy miként lehet csapatban dolgozni. Nagyon sokan tévesen azt hiszik, hogy a falkaszellemet a családra kéne kivetíteni. Szomorú lennék, ha a gyermeket úgy kéne nevelnem, mint ahogyan az alfahímem kordában tartja a falkát. Ott ez elengedhetetlen, de a felnőtt és gyermek kapcsolatában az agresszivitásnak, terrornak nincs helye, ez a nevelés kudarca. Az állataimat sem terrorral veszem rá a dolgok elvégzésére. Nagyon ritkán kell keménynek lennem az állatokkal, például ha az egyiket támogatom a pozíciójában, de még ezt is lehetőség szerint úgy, hogy ne érezze, tartani kell tőlem. Érezze inkább azt, hogy segítséget kérhet. Noha a farkasok a kutyákkal ellentétben nem kérnek segítséget, olykor mégis tőlem várják a támogatást, amikor a falkában terrorizálják őket, és nálam próbálják meghúzni magukat.

– „Farkasemberként” miként viszonyul a farkasokhoz, és miként viszonyulnak önhöz az emberek?

– Mivel ezzel a szakmával ritkán találkoznak az emberek, először különlegesnek tűnik számukra. A családomnak és barátaimnak viszont normális, a gyermekeim ebbe nőttek bele, és hidegen hagyja őket, ha morog valamelyik farkas. A falkával érdekes a viszonyom. Sokan, akik farkasokkal dolgoznak, azt hiszik, hogy ők a falka vezérei, az alfák. Én nem vagyok alfa egyik falkában sem, senki nem lehet az. Nálunk Rufusz az alfa, tehát nem kerekedhet senki föléje a falkán belül. Ha bejön egy új farkas, akkor ő az, aki terrorizálhatja vagy üdvözölheti, csak utána a többiek. Ha valamelyik másik teszi meg, akkor átlépi a státuszát.

Amikor bemegyek a kifutójukba, ő az első, aki hozzám jön, és eldönti, hogyan fogad engem, agresszióval vagy örömmel. Ha valamelyik falkatag jönne hozzám, és örömmel fogadna, vagy éppen támadna, akkor Rufusz terrorizálná őt. Ha nem ő a vezér, hanem én, és bemegyek a kifutóba, akkor ő a második helyre kerül, és a státusza megkérdőjeleződik, a többi farkas pedig megtámadhatja. De ez nem történik meg, hódolnak neki, és az engedélyét kérik, hogy üdvözölhessenek. Tehát a farkasok fölött vagyok valahol, az alfa fölött is, ezt ő is tudja – mégis ő irányítja a falkát. Nem az alárendeltek döntik el, hogy milyen kapcsolatuk van velem, hanem a vezér. Ha az alfát pórázra veszem séta közben, akkor biztos, hogy követ az egész falka.

– Forgatásokkor állatokkal vagy színészekkel könnyebb dolgozni?

– Ez függ a feladatoktól, de a színészektől is. Vannak színészek, akik tapasztaltak, és jól lehet velük együttműködni, mert nem a saját sikerüket, hanem a produkció sikerét helyezik előtérbe. Akadnak bizonyítani vágyó színészek, akik saját sikerüket érzik fontosabbnak, velük nehezebb dolgozni, mert nem biztos, hogy meghallgatják, amit mondunk. Egyes színészek jó hatással vannak az állatokra, általuk jobban tudom irányítani az állatokat. Ez változó, ahány film, annyi szituáció, így mindig újat tanulunk.

– Melyik forgatás tetszett önnek a legjobban?

– Azokat a forgatásokat díjazzuk, amelyek a legjobban mentek, ahol a legtöbbet tudtak teljesíteni az állatok, ahol zökkenőmentesen dolgoztunk együtt. Azoknál a filmeknél, ahol a farkasok sokat mozogtak, zökkenőmentesebb volt, hiszen könnyebb mozgásban, mint helyben tartani az állatot.

– Milyen érzés volt, amikor önről forgatott sorozatot a Dis­co­very stábja?

– Általában szolgáltatást nyújtok filmforgatásokkor, míg a Zoltán, a farkasember sorozatban részese vagyok a filmnek, úgy kell irányítanom az állatokat, hogy közben én is ott vagyok a jelenetben. Vannak tervezett jelenetek, de véletlenszerűek is. Például egyik jelenetet a producer veszélyesnek ítélte, én meg nagyon viccesnek, ráadásul sok magyarázatot lehetett hozzáfűzni, és rengeteget lehetett belőle tanulni, de nem tették be, mert úgy ítélték meg, hogy nem illik a műsor stílusához. Óvatosnak kell lenni, sokan beleértelmeznek jót, rosszat egyaránt.

– A medve nem játék – mondják a Székelyföldön, egyetért ezzel?

– Igyekszem ehhez tartani magam én is, hiszen a túlélés elsősorban a racionális döntéseken múlik. Van egy 11 éves, 350 kilós medvém, amellyel 9 éves koráig birkóztam. Kilencéves korában megváltozott, ami arra utalt, megfordult a fejében, dominálna engem. Ezért úgy döntöttem, többet nem birkózom vele – két gyerekem van, fel szeretném nevelni őket. Racionálisan gondolkozom, benne van a pakliban, hogy a medve egyszer legyőz. Egy ilyen medvénél csak egyszer hibázhatunk. Ennek ellenére továbbra is dolgozom vele, sok filmben szerepelt az elmúlt két évben.

– Van olyan állat, amelytől fél?

– A félelmet a tudás hiánya generálja, ha nem ismerjük az ellenséget, félünk tőle. A rosszabbik verzió, ha alábecsüljük. A földön rengeteg élőlény van, olyan nincs, hogy mindenki mindent ismer. Én nem könyvekből tanultam a szakmát, hanem saját tapasztalatból. Az élet túl rövid ahhoz, hogy minden állatot megismerjek, így azoktól tartok, amelyeket nem ismerek. Próbálom a félelmet úgy legyőzni, hogy megpróbálok tájékozódni. Félek a vízben a cápáktól, pedig tudom, hogy ritkán és csak néhány faj veszélyes emberre. Egyébként tartok a patkánytól és a békától is, bár inkább az undor miatt.

– Egyértelmű, hogy a farkas a kedvence, de melyik az az állat, amelyiket még szeretné alaposan megismerni?

– A szívemhez a legközelebb a farkas áll, és szeretem az intelligens emlősöket. Ha választanom kellene, akkor a rozsomákot, a legnagyobb menyétfélét ismerném meg alaposabban.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »