"Akár a Jobbik is rendelhette volna az ÁSZ-határozatot"

"Akár a Jobbik is rendelhette volna az ÁSZ-határozatot"

Politikailag nem biztos, hogy jól jön a kormánynak az ÁSZ-ügy, írja a közösségi médiát kutató lyzR alapítója. Az elmúlt napokban csaknem megduplázódott a Jobbikkal kapcsolatos interakció, és sokak érdeklődnek a párt által szervezett tüntetés iránt – ismerteti a HírTV.

Jobb reklám, mint a plakátkampány

A korábbi kutatások azt mutatták, az, hogy milyen témák ragadták meg éppen a legjobban a közösségi média felhasználóinak figyelmét, erősen összefügg azzal, hogy épp melyik pártok támogatottsága tudott növekedni. Amikor a közbeszédet a kormány által propagált témák dominálták, vagyis, amikor például a „Soros” és a „migráns” kifejezésekre mérték a legmagasabb interakciókat, a Fidesz támogatottsága is növekedett. Amikor viszont az egészségüggyel vagy az oktatásüggyel kapcsolatos interakciók indultak növekedésnek, vagyis a közvéleményt ezek a témák foglalkoztatták leginkább, a Fidesz szavazóbázisa erodálódni kezdett. Hasonló volt a helyzet, amikor a „tüntetés” kifejezésre mért nagyszámú interakciót a lyzR.

A „tüntetés” kifejezésre érkező interakciók száma az ÁSZ-határozat után is megugrott. „A tüntetés interakció görbéje hosszú idő után tegnap átütötte a migráns- és a Soros-görbét” – írja Kovács Lőrinc. December 11-én és 12-én a „Jobbik” és a „tüntetés” kifejezés messze előzte a migránsozós-sorosozós interakciókat. A Jobbik nevének megjelenései és az arra érkezett interakciók az ÁSZ-büntetés december 6-i bejelentése után kezdett el emelkedni. Ezt némi csökkenés követte, majd a párt tüntetésének bejelentése után újra emelkedett a megjelenések és az interakciók száma.

Érdekesség, hogy az ÁSZ-ügy több figyelmet hozott a Jobbiknak, mint a saját plakátkampánya. „A teljes évre vetítve látszik, hogy a vizsgált ügy kapcsán – a múlt héten – majdnem megduplázódtak a Jobbikkal kapcsolatos megjelenések, és ezekre közel háromszor annyi interakció érkezett, mint az évben bármikor (az első csúcs a március végi plakátkampányra esik, de meg sem közelíti a mostanit).”

Hírdetés

Fideszes politikusok szerint jobb lenne elhalasztani a bírságot

A Jobbik magyarázata szerint – ahogy az Vona Gábor nemrég közzétett, Orbán Viktornak küldött nyílt levelében is szerepel – az ÁSZ-büntetés „megrendelője” a Fidesz vezetősége volt, és egy jól megtervezett akcióról van szó a Jobbik ellehetetlenítésére. Az ATV-n viszont olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint az ÁSZ döntése a Fidesz politikusait is váratlanul érte, akik hibának tartják a szigorú ítéletet.

A tévé szerint a Fidesz legutóbbi frakciógyűlésén – amelyen Orbán Viktor nem volt jelen – többen is kritikus véleményt fogalmaztak meg, miszerint az ÁSZ a Jobbik megbüntetésével „összerántotta” az egész ellenzéket, hiszen szocialista, DK-s, LMP-s képviselők tiltakoztak a Jobbik megbüntetése ellen.

„Most a Jobbik a hatalom áldozata szerepében tetszeleg. Ráadásul az európai, német sajtó is erről cikkezik, azt a látszatot keltve, hogy Orbán Viktor fél a Jobbiktól. Holott ez nem igaz, a közvélemény-kutatások szerint sincs rá oka. A 330 milliós büntetés elég lett volna” – fogalmazta meg a kereskedelmi televízió portálja szerint határozottan az egyik képviselő.

Később az Atv.hu azt írta, több kormányzati szereplőnek is az az álláspontja, hogy a 2018-as tavaszi választások utáni időpontra, nyárra kellene halasztani a Jobbikra kirótt bírság megfizettetését, hogy elkerüljék azt a látszatot, hogy adminisztratív eszközökkel próbálják ellehetetleníteni a párt indulását a parlamenti választáson.

Fideszes mesterterv helyett baki?

A Jobbik szerint az ÁSZ Orbán Viktor utasítására írta elő a rendkívül szigorú, 660 millió forintos büntetést, azért, mert a Fidesz saját mérései szerint a Jobbik megszorongathatja a Fideszt a választásokon, ezért drasztikus eszközökkel próbálják akadályozni a kampányukat. Azonban, ha igaz, hogy politikailag a Jobbik profitál az áldozatszerepből, és hogy fideszes vezetők számára is váratlan volt a büntetés, felsejlik egy másik magyarázat is. Eszerint nem egy jól átgondolt fideszes akcióról van szó, hanem az ÁSZ magánakciójáról, amit talán a Fidesznek való megfelelési vágyból, de nem gondosan megtervezett módon indítottak el – vonja le a következtetést a HírTV.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »