Agyonlőttek egy késsel támadó menedékkérőt a német rendőrök

Lelőttek egy megbilincselt társára késsel támadó menedékkérőt a helyszínen tartózkodó német rendőrök Berlin egyik menekültszállóján, a férfi később meghalt. Az incidens egy kislány megerőszakolása miatt történt.

Nem bújnak többé bokrok mögé a traffipaxozó rendőrök

A 29 éves férfi azért támadt a társára, mert azt hitte, hogy az megerőszakolta a nyolcéves lányát. A 27 éves állítólagos erőszaktevő a támadás idején már bilincsben volt.

A rendőrség is a bántalmazási ügy miatt tartózkodott a helyszínen.

Szemtanúk szerint a 27 éves férfi éppen beszállni készült egy rendőrautóba, amikor társa rátámadt, és azt kiabálta: „Ezt nem fogod túlélni!”

Ezt követően több tiszt rálőtt a támadóra – mondta el a rendőrségi szóvivő. A 29 éves férfi órákkal később a kórházban belehalt súlyos sérüléseibe. Az ügyben nyomozás indult.

A Deutsche Welle internetes oldalának beszámolója szerint egyelőre nem bizonyosodott be, hogy valóban a megtámadott férfi-e az erőszaktevő.

A portál egy név nélkül nyilatkozó szemtanútól úgy értesült, hogy mindekét férfi pakisztáni, de ezt hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Eldurvult az egyetemi buli, egy embert agyonlőttekKét rendőrt agyonlőtt egy orosz férfi közúti igazoltatás közben UkrajnábanRovatok: KékfényTelepülés: NémetországCímkék: kékfény, krimi, agyonlőtték, késes támadás, migrációs válság, NémetországForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »