Agyba ültetett chip segítségével, egy robotkar ujjaival érez egy lebénult amerikai fiatalember

Amerikai kutatók szenzorokkal ellátott robotkar és agyba ültetett chip segítségével olyan rendszert alkottak, amivel a lebénult páciens képes érezni, ha a robot ujjaihoz hozzáérnek. Akaratával mozgatni is tudja a kart.

Nathan Copeland élete tíz évvel ezelőtt vett drámai fordulatot, mikor alig 18 évesen lebénult egy autóbalesetben. Karjait fel tudja emelni, de ujjai nem mozdulnak, és nem is érez velük.

A fiatalember tavaly vállalkozott a Pittsburghi Egyetem rendhagyó kísérletére: vállalta, hogy felnyissák a koponyáját és mikrochipet ültessenek az agyába.

A kutatók célja az volt, hogy összeköttetést teremtsenek egy robotkar és a páciens agya között. Az elv egyszerűen hangzik: mikor valaki hozzáér a robotkar szenzorokkal ellátott ujjaihoz, a chip apró áramütéssel stimulálja az agyat.

Hogy az agynak pontosan melyik területét kell ingerelni, ötletes kísérlettel állapították meg.

Nathan ujjait egyesével cirógatták egy fülpiszkálóval, miközben egy videón látta, amint valakinek az ujját végigsimítják, és közben erre is kellett gondolnia.

A tudósok pedig figyelték az agytevékenységét, és pontosan meg tudták állapítani, hogy melyik terület felel az ujjak érzékeléséért.

Végül négy apró elektródacsoportot készítettek; kettőt az érző, kettőt a mozgató területekhez csatoltak.

A fiatalembernek egy egész hónapjába telt, mire érezni kezdett a számítógéppel vezérelt rendszer segítségével.

A kutatók ugyanis apránként merték csak növelni az elektromos impulzus erejét, mivel erre vonatkozó tapasztalatuk nem volt.

Amikor viszont eltalálták a mennyiséget, lenyűgöző eredményeket produkált a rendszer. Nathan bekötött szemmel húszból hússzor meg tudta mondani, hogy a robotkar melyik ujjához értek hozzá.

Még azt sem tévesztette el, amikor egyszerre két ujjat fogtak meg.

A második elektródapár segítségével pedig ügyesen vezérelte a kart, tárgyakat emelt fel és tett arrébb – közben érezte az ujjakon a nyomást.

A kutatók célja, hogy a nagy és nehézkes berendezéseket hordható méretűre zsugorítsák, és megalkossák a jövő érző protéziseit.

Nathan Copeland a Csillagok háborújából merít erőt.

„Luke Skywalker karját levágták, másnap kapott egy robotkezet. Megszurkálták, már érezte is, és ment tovább. Ez valóra válhat, talán nem is kell rá olyan sokat várni” – mondta.

(Híradó – The Verge)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »