Aggodalmak Ukrajnában: Oroszország támadni készül?


Oroszország folytatja katonai jelenlétének növelését az ukrán határ mentén: ötven harckocsit, két Grad rakéta-sorozatvetőt, egy páncélozott gyalogsági járművet és tíz gépkocsit észleltek az államhatártól húsz kilométeres körzeten belül – közölte szerdán honlapján az ukrán határőrszolgálat. Az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) közleménye szerint az éjjel kelet-ukrajnai szakadárok az orosz fegyveres erőktől kapott hét harckocsival behatoltak Oroszországból Ukrajna területére, a Donyeck megyei Gyibrivka településnél, és rálőttek az ukrán katonák állásaira. A tanács adatai alapján az elmúlt 24 órában egy ukrán katona vesztette életét, 11-en megsebesültek a szeparatisták ellen vívott kelet-ukrajnai harcokban. Andrij Liszenko szóvivő szerdai kijevi tájékoztatása szerint ez idő alatt a “terrorellenes” erők több mint száz szakadár fegyverest, tíz páncélozott járművet és 12 tüzérségi rendszert “semmisítettek meg”. Liszenko közölte, hogy Luhanszk megyében a szakadárok gyárakban és üzemekben építenek ki maguknak tüzelőállásokat. Szuhogyilszk településen egy ércdúsító üzemben például Grad légvédelmi rakétarendszereket állítottak fel, hogy onnan indítsanak támadásokat Lutuhine település irányába. Szakértők már korábban figyelmeztettek annak veszélyére, hogy a Donyec-medencében számos elhagyatott ipari üzem, gyár található, amelyekben még rendkívül mérgező anyagok, hulladékok lehetnek. Súlyos környezeti katasztrófát, akár áldozatokat követelő tragédiát is okozhat, ha találat ér egy ilyen létesítményt. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk