Afganisztán pénzért visszafogadja az Európába vándorolt állampolgárait

Az illegális migráció kezelése érdekében afgán menekültek visszafogadásáról szóló egyezményt kötött az Európai Unió Afganisztánnal – írta közleményében az Európai Bizottság.

A megállapodás értelmében pénzügyi támogatás fejében Afganisztán vállalja, hogy az unióval közösen megakadályozza az illegális migrációt és visszafogadja az Európába vándorolt, nemzetközi védelemre nem jogosult állampolgárait.

 

Megjegyezték, hogy a nemzetközi szerződéseknek megfelelően az uniónak továbbra is kötelessége a háború és az üldöztetések elől menekülők befogadása, ugyanakkor visszafordíthatja a gazdasági bevándorlókat.

 

Négy új repteret épít az EU Kabul mellett

 

Maja Kocijancic, az EU illetékes szóvivője közölte, hogy a magállapodás teljesítéséhez egy, a menekültek visszaszállítását fogadó repülőteret építenek az afgán főváros, Kabul mellett. A szerdán várható megállapodás értelmében Afganisztán vállalja, hogy az első hat hónapban 50 – kiutasított migránsokat szállító – repülőgépet fogad.

 

Az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala adatai szerint az Európába érkező bevándorlók között a szíriaiak után az Afganisztánból érkezettek vannak a legtöbben. Számuk 2015-ben az előző évhez képest megnégyszereződött, elérte a 178 ezret, 2016 második negyedévében mintegy 50 300 afgán nyújtott be menedékkérelmet.

 

mti

Nyitókép: orientalista.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »