Advent első gyertyája Sepsiszentgyörgyön

Advent első gyertyája Sepsiszentgyörgyön

Hatodik alkalommal ünnep Sepsiszentgyörgy életében az első adventi gyertya meggyújtása: 2011 óta minden esztendőben alkalmi műsor és ünnepi beszéd előzi meg a várakozás lángjának fellobbanását. Nem volt ez másképp vasárnap este sem, rendhagyó módon azonban az óriás adventi koszorú gyertyáját ezúttal nem Antal Árpád polgármester gyújtotta meg, hanem a korteskörúton levő Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.

A csendesen eleredő eső ellenére is sokan gyűltek össze tegnap este a főtéren, ahol hangulatkeltőnek a Református Kollégium Refsonor kórusa adott elő alkalmi énekeket. Ünnepi beszédében Antal Árpád polgármester arra kérte a sepsiszentgyörgyieket, a következő négy hétben változtassanak életükön, viszonyulásukon egymáshoz, szeretteikhez, hogy mindannyiunknak részünk lehessen szeretetben, boldogságban, békességben. Egyúttal versenyre hívta a város lakóit: ki tud többet segíteni azokon az embereken, akikkel együtt él? Egy év múlva lesz eredményhirdetés, de valójában a város, a közösség lesz nyertese e folyamatnak – mondta a polgármester.

Az elmúlt öt évben minden alkalommal Antal Árpád gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját, ezúttal az épp Sepsiszentgyörgyön tartózkodó, városunk, közösségünk barátjaként bemutatott Kövér Lászlót kérte fel e gesztusra.

A Magyar Országgyűlés elnöke rövid beszédében kifejtette, közéleti hivatása hozta ide, amiről nem kíván beszélni, „mert Önök pontosan tudják, miért vagyok itt, és azt is, mit kell tenniük december 11-én”. Magyarország szeretetteljes köszöntését közvetítette, és biztosítását, hogy mindig számíthatunk a magyar kormányra. Úgy látja, erős közösség vagyunk, amely tudja, mi a dolga, hát azt kívánta, ezt az erőt mentsük át a következő esztendőre is. „Adjon Isten mind jobbat, Ne csak mindig a rosszat. Mitől félünk, mentsen meg, amit várunk, legyen meg” – kedvenc népdalának e négy sorával zárta beszédét Kövér László, majd meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját.

A műsor folytatásában ismét a Refsonor kórus énekelt, Juhos Kata előkészítős kisdiák nagyobb társait megszégyenítő ügyességgel szavalt, majd az Evilági együttes Csodaváró koncertjével végződött.

Váry O. Péter
Háromszék


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »