Advent, a régi és csendes ünnep

Advent első vasárnapja van, ma gyújtjuk az első adventi gyertyát. A vallásos emberek körében ez csendes gondolatok ideje, mely a megtérésről és a bűnbánatról szól.

 

Szánjunk időt az elmélyültségre, gondolkodásra

 

Négy héttel karácsony előtt, advent első vasárnapján kezdődik el az a megtisztuló várakozás, amely a Megváltó születését előzi meg a keresztény emberek számára. Az advent szó maga is eljövetelt jelent, az „advent Domini“, vagyis „az Úr eljövetele” kifejezésből maradt meg ünnepnévként.

 

Fotó: askideas.com

 

Ilyenkor a vallásos emberek a sietős, felgyorsult időben is igyekeznek az elmélyültségre, a csendes gondolatokra figyelmet szánni, az adventi gyertya mellett számot vetni, elgondolkodni azon, hogy maguk is hogyan tudnának a közelgő karácsonyhoz méltóbbak lenni.

 

A XX. századtól a koszorú és a gyertya vált az advent jelképévé

 

Egykor az adventi időszak a böjt ideje is volt, egyes helyeken kisböjtnek is nevezték (szemben a húsvét előtti nagyböjttel). Maga az ünnep is a böjtből alakult ki, még az V. századi latin Galliában, ahonnan később Róma is átvette. Az eleinte öt hetes böjtöt VII. Gergely pápa négy hetesre módosította, és ettől kezdve lényegében azonos az ünnep a maival.

 

Fotó: weeksuntil.com

 

A böjtölés hagyománya a XX. század közepén eltűnt, azonban addigra már az adventet az adventi koszorú és a gyertyák jelképezték. A koszorúkészítést egy lutheránus német lelkipásztor indította el 1868-ban, amikor is egy berlini árvaházban a karácsonyt már türelmetlenül váró gyerekek számára egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, amelyek közül minden nap újat gyújtott meg. A XIX. században német, majd osztrák területeken fenyőkoszorúra kezdték tenni a gyertyákat, melyek számát a későbbiekben négyre csökkentették.

 

A rohanó világ ellenére az advent sokaknak megmaradt mély és csendes ünnepként 

 

Amennyiben a gyertyákkal a hitbéli hagyománynak szeretnénk megfelelni, a koszorúra három lila és egy rózsaszín gyertyát állítsunk. A lila szín a katolikus jelképiségben a bűnbánat és a megtérés színe. Az első, a második és a negyedik vasárnapon gyújtunk lila gyertyát, míg a harmadik, a Gaudete vasárnapon rózsaszínt, amely a közelgő ünnep fölötti örömöt jelenti. A mindig újabb meggyújtott gyertya a karácsony közeledtével egyre növekvő fényt és reménységet is jelképezi.

 

Fotó: siestyzazitok.sk

 

A világi karácsonyi készülődésre jellemző sietség, hangoskodás ellenére az advent megmaradt csendes ünnepnek. Aki bele tud gondolni, hogy az ember gyengesége miatt mennyire rá van szorulva a megváltásra, annak az advent igen mély értelmet nyer.

 

Forrás: délmagyar.hu

Nyitókép: franciscanfriastor.blogspot.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »