Adóztak is a terrorista után

Adóztak is a terrorista után

Két világ találkozásánál fekszik az a Rákóczi úti ház, ahol a gyanú szerint tavaly egy időre Salah Abdeslam, a párizsi merényletek egyik fő szervezője is meghúzta magát, és tartotta a kapcsolatot társaival, hogy később a párizsi és a brüsszeli terrortámadásokat elkövessék. Ha valóban így történt, Abdeslamnak nem volt nehéz dolga. Nem csak látszólag ügyelnek ott a diszkrécióra.

A világossárgára festett, körfolyosós épületben egy nagyobb, első emeleti lakás feldarabolásával hozták létre a hotelt. Tisztító- és fertőtlenítőszer szaga jelezte, hogy a szobákban van forgalom. Az egyiket épp felújították ottjártunkkor. A folyosó tisztaságára is ügyeltek, de egy szinttel feljebb már omladozó vakolat jelezte, ott átlagos emberek élik megszokott életüket.

– Nem is biztos, hogy Abdeslam itt járt. Egyébként nem nyilatkozom – ennyit mondott lapunknak telefonon a szállás tulajdonosa. Arra, hogy ezt miért nem tudni még a terrorakciók és nyomozások után sem biztosan, a szállás honlapja ad magyarázatot.

E szerint „az ingatlan igénybevételéhez az átutazó bérlőinknek személyenként, személyi igazolványokat és lakcímkártyákat (vagy útleveleket) kell saját maguknak behelyezni a bérelt helyiségben található biztonsági széfbe az itt tartózkodásuk idejére. A széfet bezárjuk, ezért az irataik végig önökkel együtt maradnak, tehát azokba senki nem tud beletekinteni”. Majd ismertetik, hogy az iratokat az „átutazó” bérlők távozáskor kapják vissza úgy, hogy maguk vehetik ki a széfből, feltéve persze, ha semmilyen kárt nem okoztak a szálláson.

Hibátlan a rendszer, már ha valaki a rejtőzködés oldaláról nézi. A hotelt ismerő forrásunk azt mondta, hogy a bejelentkezésnél legfeljebb az iratok vagy tartózkodási engedélyek számát írják fel, másolatot nem készítenek. A bejáratnál ugyan a hotel és az apartman felirat is olvasható, de valójában „egyéb szálláshelyként” működik. Ez azért lényeges, mert így még a hamis útlevéllel sem kell vesződnie annak, aki szobát akart kivenni. Ezt, amint a hirdetésben áll, már 29 eurótól megteheti. A kétcsillagos kategóriában a zuhanyzós szoba reggel nyolctól este hétig 3 órás időtartamra 4990 forint, utána reggel nyolcig 7990 forint. Ennél magasabb kategóriában ugyanez 5990 és 8990 forint – szintén 3 órára.

– Ebben a házban lakik? – kérdeztük egy középkorú férfitól, aki a földszinten épp két bevásárlótáskát húzott be a liftbe.

– Igen.

– Hallott nyilván arról, hogy Salah Abdeslam is itt szállt meg egy ideig. Sokan megfordulnak a szálláson?

– El se tudja képzelni, mindenféle náció jár itt. Persze általában csak rövid időt töltenek a szobákban, de így is zavaró. A múltkor egy kotont találtam a lift előtt.

– A lakók nem lépnek fel ez ellen?

– Dehogynem. A napokban beszéltem újra a közös képviselővel, de egyelőre nincs megoldás. Talán most a rendőrök is jobban figyelnek erre a helyre.

A hotelt ismerő forrásunk egyébként azzal érvelt, hogy előre a merénylőkről sem lehetett tudni, mire készülnek, nyilván teljesen normális, átlagos embereknek tűntek.

– És hol voltak a titkosszolgálatok? – tette fel a kérdést. Ráadásul szavai szerint a szállás fizeti a közterheket a vendégek után az önkormányzat és az állam felé is, így ha tényleg ott járt, akkor Salah Abdeslam után is fizettek.

Belső udvar, dohánybolt, gíroszos, fogászat – ezt nyújtja a vendégeknek az a zuglói hotel és közvetlen környéke, ahol a terrorakciókban részt vevő algériai és marokkói férfiak szálltak meg egy hétre tavaly szeptemberben. Itt már be kell jelentkezni, rögzítik a vendégek adatait, de ezt hamis szír útlevelekkel megkerülték. Érdeklődésünkre a recepción semmilyen felvilágosítást nem adtak a rendőrségi nyomozásra hivatkozva, még azt sem, hány szobájuk van.

– Irányított félelem van – mondta egy fehér pólós lány, aki egy közeli üzlet előtt söprögette a száraz leveleket. Szerinte a környéken lakók megszokták már a fura alakokat. A közelben panelházak állnak, nem ez a „dzsungel” Zugló legjobb része – mutatott a Kerepesi út túloldalára. Elárulta, hogy takarított már olyan szálláson, ahol migránsok laktak, és ők sok szemetet hagytak maguk után. Most melyik ujjamba harapjak? – tért át a népszavazásra, illetve arra a dilemmára, hogy mit ikszeljen be vasárnap a szavazólapon.

Erre már kész a kormányzati válasz. Egy óriásplakátot jó érzékkel a bujkálásra kiválasztott zuglói hotelnél helyeztek el, rajta az ismert szlogennel: „Ne kockáztassunk!”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 30.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »