Adósságcsapdába kergetné a kormány Budapestet?

A legújabb hírek szerint az M3 metróvonal infrastrukturális felújítása nem valósulhat meg uniós forrásból. Ezt alátámasztani látszik az a tény, hogy a Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint tárgyalások kezdődtek az M3-as metróvonal infrastruktúrájának EIB-hitelkeret megemelésével történő finanszírozásáról Tarlós István főpolgármester és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, valamint Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter között.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

A metrókocsik folyamatban lévő felújítása is a főváros által felvett hitelből valósul meg, és most úgy tűnik, hogy a kormányzati ígéretekkel ellentétben az M3 metróvonal infrastruktúrájának felújítását szintén a budapesti adófizetőkre fogják terhelni.

Nem ez lenne az első eset, amikor a kormány a fővárosnak kárt okoz. A szolgáltatás megrendelésével történő buszpótlás Budapestre oktrojálásával ugyanis a BKV számításai szerint évente mintegy 2 milliárd forint többletkiadása keletkezik a fővárosnak, a tízéves szerződésre összesítve ez mintegy 23 milliárd forint teljes többletköltséget jelent, ami a vásárláshoz képest jelentkezik.

A kormány ugyan garanciát vállalt a többletköltség megtérítésére, azonban ez aligha vehető komolyan azok után, hogy az agglomerációs közlekedést ma is Budapest finanszírozza, mert a kormány csak egy költségek fedezésére elégtelen mértékű előleget biztosított ehhez.

Nem mellesleg, a kormány is közpénzt kezel, így tehát a Budapest számára drágább megoldás erőltetésével mindenképpen elherdálja az adóforintokat. Csupán annyi történik, hogy a többletköltség megtérítése esetén nemcsak a budapesti adófizetők pénze bánja a drága műveletet, hanem az ország valamennyi polgára finanszírozza a kormányzati dilettantizmust.

Felszóltjuk a kormányt, hogy fejezze be azt a gyakorlatot, hogy a maga érdekeinek előtérbe helyezésével károkat okoz, hol Budapestnek, hol pedig az egész országnak.

Tokody Marcell Gergely, a Jobbik fővárosi képviselője


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »