Adóellenőröket ejtett foglyul az Uber-sofőr

Az uberes pánikba esett, félt, hogy le akarják venni a rendszámot az autójáról, így bezárta a NAV revizorait a kocsijába és fél órán át furikázta őket a városban, mire megnyugodott.

A feketetaxizás visszaszorítása érdekében indított ellenőrzés során ejtette foglyul az Uber egyik sofőrje az adóellenőröket, a NAV hivatalos személy elleni erőszak miatt tett feljelentést – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján.

A közlemény szerint május 11-én rendeltek Uber-sofőrt a NAV-osok, a célállomáson viszont gyanút fogott a férfi, így az utasok kérésre sem volt hajlandó lezárni a fuvart. Miután kiderült, hogy az utasok valójában az adóhatóság emberei, megpróbálta kiutasítani a revizorokat, ám ők nem hagyták el a kocsit, mielőtt le nem zárták a jegyzőkönyvet. A pilóta ekkor blokkolta az ajtókat és gázt adott, az ellenőrök kérdésére pedig csak annyit felelt, “jó helyre” viszi őket. Mintegy 30 percbe telt, mire a lenyugodott férfi elengedte a revizorokat.

A bepánikolt autós most már hivatalos személy elleni erőszak miatt is felelhet.

Az adóhatóság több mint 300 Uber-ellenőrzést végzett és 3,6 millió forint mulasztási bírságot szabott ki Uber-szolgáltatókra, kiszűrtek 20 adószám nélküli sofőrt.

(NGM – Blikk nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »