Abélard-t még a férfiasságától is megfosztották az Héloise-zal folytatott viszonya miatt

Abélard-t még a férfiasságától is megfosztották az Héloise-zal folytatott viszonya miatt

Héloise francia apátnő, akinek szerelmével, a skolasztikus filozófus, teológus Abélard-ral folytatott levelezése a világirodalom leghíresebb szerelmi vallomásai közé tartozik, nyolcszázötvenhárom éve, 1164. május 15-én hunyt el.

Héloise születésének időpontja nem ismert, tudósok 1090 és 1100 közé teszik. A fiatal teremtés Párizsban élt nagybátyja, a tekintélyes Fulbert kanonok gyámsága alatt, s korán kitűnt éles eszével a többi gazdag és szép lány közül. 1115-ben találkozott először az akkor harmincas évei derekán járó Pierre Abélard-ral (Abaelardus), aki messze földön híres tudós pap, kiváló előadó volt. A tanítványai által doctor scholasticusnak nevezett Abélard legnagyobb hatású művében – Igen és nem (Sic et non) – az egyházatyák százötven kérdésben kifejtett, egymással ellentétes nézeteit állította szembe egymással.

Abélard-t lenyűgözte a fiatal lány műveltsége, sudár termete, ezért rávette a nagybácsit, hadd költözzön a házukba, fizetségképpen pedig felajánlotta, hogy a magas tudományokra oktatja a lányt. Ezek után minden az ősi forgatókönyv szerint alakult: tanár és tanítványa szenvedélyes szerelemre lobbantak egymás iránt. Kapcsolatuk azonban kitudódott, s Abélard-t kihajították a kanonoki palotából, ezután titkos levelezésben tartották egymással a kapcsolatot. A férfi, amikor az egyik üzenetből megtudta, hogy kedvese gyermeket vár, megszöktette Héloise-t, aki fiút szült (a gyermek sorsáról semmit sem tudni).

Abélard és Héloise össze is házasodtak, de ezt titokban tartották, hogy ne gátolja a tudós egyházi karrierjét. A becsapott Fulbert kanonok éktelen haragra gerjedt, ezért Abélard egy kolostorba küldte feleségét, hogy megóvja életét. Ő azonban nem kerülhette el a bosszút: 1119-ben a Fulbert által felbérelt pribékek egy éjjel otthonában megfosztották férfiasságától. Felgyógyulása után, 1118-ban a Benedek rendi Saint-Denis-apátságba vonult vissza, tanítványait a szabad ég alatt fogadta. A kolostort néhány év múlva el kellett hagynia, mert a Szentháromságról írott teológiai műve miatt perbe fogták, ezután a vadonban élt remeteként. Itt is dolgozott és tanított. 1141-ben egy zsinat újra elítélte tanait, s a következő évben meghalt.

A férje elleni merénylet után Héloise Abélard követelésére visszaköltözött az argenteuili zárdába, ahol gyermekkorát is töltötte. A nem a kolostori életre termett, meggyötört asszony elfogadta sorsát, 1129-től apátnő lett, s több mint húsz évvel élte túl férjét. Amikor ő is meghalt, Abélard mellé temették, és a legenda szerint a halott férj megölelte asszonyát. Nem tudni pontosan, hol volt eredeti sírjuk, a 19. században a párizsi Pere-Lachaise temetőben díszes sírboltot emeltek nekik. Szarkofágjuk mindig tömve van friss virággal, ékes bizonyságként arra, hogy a turisták nem firtatják az igazságot, ha a sorsüldözött szerelemesek szívet facsaró története kellőképpen megindítja őket.

Az 1120-as évek végén kezdődött levelezésük, amely később a levélformában írott regényeknek is mintaként szolgált, s az utókor szemében sokkal híresebbé tette Abélard-t, mint teológiai munkássága. Leveleiket az irodalomtörténészek a világirodalom legszebb szerelmi vallomásai közé sorolják, jóllehet eredeti példányaik nem maradtak fenn és számos filológus abban is kételkedik, hogy az érzelmes irományok egyáltalán léteztek. A történet azonban számtalan költőt, dráma- és regényírót, gondolkodót ihletett meg, a leghíresebb közülük Jean-Jacques Rousseau szentimentalista regénye, Az új Heloise (Julie ou la nouvelle Héloise, 1761).

Magazin


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »