Abbász időkeretek közé szorítaná a tárgyalást

A palesztin elnök leszögezte szombaton, hogy ha a küszöbön álló párizsi konferencián sikerülne újraindítani a régóta megfeneklett izraeli-palesztin béketárgyalásokat, úgy azokat időkeretek közé kell szorítani és megfelelő mechanizmust kell létrehozni az ott született döntések végrehajtására.

Mahmúd Abbász elnök, aki arab országok külügyminiszterei előtt beszélt Kairóban, hozzátette, hogy a június 3-ra kitűzött párizsi találkozón egy monitoring bizottságot is fel kell állítani a megállapodások sorsának nyomon követésére.

A Manuel Valls francia miniszterelnök által kedden bejelentett nemzetközi konferencián várhatóan John Kerry amerikai külügyminiszter is részt vesz.

Palesztin részről üdvözölték a régóta tervezett konferencia létrejöttét, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azonban hétfőn ismét elutasította a francia kezdeményezést. Netanjahu azt ajánlotta Párizsnak, hogy inkább előzetes feltételek nélküli kétoldalú találkozóknak biztosítson helyet az izraeliek és a palesztinok számára, mert – mint fogalmazott – ez „az egyetlen módja az előrelépésnek a béke felé”.

Abbász szombaton az egyiptomi fővárosban beszélve fenntartotta a palesztin követeléseket, miszerint a leendő palesztin állam fővárosa Kelet-Jeruzsálem kell legyen, s határait úgy kell meghúzni, hogy az 1967-es állapotoknak feleljen meg, vagyis azt megelőzően, hogy Izrael elfoglalta az addig Jordánia által kormányzott Ciszjordániát és Jeruzsálem keleti részét.

„Amikor ki kell majd jelölnünk ezeket a határokat, készek leszünk kisebb területi változtatásokat elfogadni” – mondta az arab miniszterek előtt.

Abbász ismét követelte az Izraelben bebörtönzött összes palesztin szabadon bocsátását, és leszögezte, hogy a palesztinok sohasem fogják Izraelt „zsidó” államként elismerni, amint azt Netanjahu követeli. A palesztinok 1993-ban elismerték Izraelt – idézte fel –, s ennyi szerinte épp elegendő.

A palesztin elnök elutasította azokat az izraeli javaslatokat is, amelyek értelmében bármilyen megállapodás is szülessék, Izrael fenn fogja tartani katonai jelenlétét Ciszjordániában vagy Jordánia határán. A palesztinok ezzel szemben elfogadnák, hogy NATO-erők tartsák fenn a térség biztonságát.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »