„Abbahagytam a lófuttatást, már lovam sincs, elvették a kedvemet az egésztől”

„Abbahagytam a lófuttatást, már lovam sincs, elvették a kedvemet az egésztől”

„Abbahagytam a lófuttatást, már lovam sincs, elvették a kedvemet az egésztől”

Naponta több panaszos elektronikus levél érkezik a Privatkopo.hu e-mail címére, amelyekben a Kincsem Nemzeti Lóverseny Kft. jelenlegi vezetésével szemben fogalmazzák meg a véleményüket a lóversenysport elkeseredett egykori, vagy jelenlegi szereplői. Sokuknak elvették a kedvét versenylótartástól, a versenyzéstől. Gyakorlatilag minden levélben benne van, hogy a jelenlegi vezetés diktatórikus eszközökkel, ellentmondást nem tűrően „irányítja” a sportágat – teljesen szakmaiatlanul. Ezúttal egy volt futtató-lótulajdonos gondolatait tesszük közzé, aki hátat fordított a lósportnak.

„Tisztelt Privát Kopó szerkesztősége!

Örömmel olvasom a nemrég kezdődött sorozatukat a Kincsem Parkban folyó visszásságokról.

Elöljáróban elmondom, hogy én 2003-tól, mint futtató, majd 2007-től, mint istállótulajdonos voltam kénytelen elszenvedni a benti diktatórikus vezetés elnyomását.

Csak néhány pont, gondolat indítónak:

A megfélemlítés nem csak a kitiltás lehetősége, hanem az is, hogy egy fodrászból, verseny igazgatóvá tett, szakértelem nélküli ember dönti el, hogy az ember lova, megnyerheti-e a versenyt, vagy nem. Nekem több mint 1 millió forintot vettek ki úgy a zsebemből, hogy a futam után diszkvalifikálták a lovamat, egy abszolút megalapozatlan, szubjektív döntés alapján. Ja, és megüzenték, hogy ez azért van, mert jártatom a számat…

A világon nincs olyan, hogy szubjektív megítélés szerint döntsék el, hogy egy ló szépen üget, vagy sem. Az ügetésnek megvan a szabályos definíciója, de nekik erről fogalmuk sincs.

Hírdetés

Mellesleg az illető komoly játékos is – ami, ugye, nem lehetne a szabályzat szerint -, így érdekében áll az esélyes lovat kivenni a futamból!

Amikor jogorvoslatot kerestem, megnézettem az ügyvédemmel, hogy milyen lehetőségek vannak, és kiderült, hogy semmi! Összesen 7 paragrafus vonatkozik a lóversenyre, ennek következtében a bíróságoknak semmi lehetősége „fogást” találni rajtuk…

Sokáig olyan emberek voltak verseny intézőségi és LFB tagok, akiknek semmi hozzáértése, szakirányú képesítése nem volt.

Jogellenesen segédkezet nyújtanak a befolyásos tulajdonosnak abban, hogyan vegye el az idomár rá eső százalékát. Ha meg kapnak egy ügyvédi felszólítást, akkor berezelnek, és behívják az embert, hogy beszéljük meg…

Az is kérdés, hogy a versenynaponként, büntetésként beszedett több százezer forintot (is) milyen alapon nevezik bevételnek, és hova teszik azt  a pénzt?

Az arcátlan pénzszórásról nem is beszélek, amit már Privát Kopó is feszegetett. Elég csak az oldalukra korábban feltett közbeszerzési szerződéseket megnézni.

A Kincsem Parkban mai is működő emberek (lótulajdonosok, idomárok, futtatók) valóban meg vannak félemlítve, hiszen bármikor az utcára kerülhetnek, és sehova sem tudnak fordulni jogorvoslatért.

Én már nem kötődöm hozzájuk, semmilyen módon sem, abbahagytam a lófuttatást, már lovam sincs. Elvették a kedvemet az egésztől. Úgy, ahogy számos, régebben sok lovat tartó tulajdonostól.

Nyilván erre a levélre mondhatnák, hogy csak egy sértődött lótulajdonos levele, de bent mindenki így érez, csak senki nem mer mondani semmit, mert rettegnek a megtorlástól.

Kérem, amennyiben nyilvánosságra hozzák a levelemet, a nevemet változtassák meg. Az ördög nem alszik…”

(teljes név a szerkesztőségben)

(folytatjuk)


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »