A zsidók már imádják, de a mormonokat nem tudta megnyerni Trump – felesége meztelen képével riogatták őket

A zsidók már imádják, de a mormonokat nem tudta megnyerni Trump – felesége meztelen képével riogatták őket

Donald Trump New York-i üzletember nagyon lemaradt Ted Cruz texasi szenátor mögött a utahi előválasztáson, és Hillary Clinton volt külügyminiszter is az egyik legsúlyosabb vereségét könyvelhette el az idahói jelölőgyűlésen Bernie Sanders vermonti szenátortól az amerikai elnökválasztás előválasztási küzdelmében.

A főként mormonok lakta Utah államban demokraták és republikánusok egyaránt az urnákhoz járultak. A demokratapárti győztes Utahban is Bernie Sanders lett, 74 százalékos eredménnyel, a republikánusok jelölőgyűlését azonban nem az esélyesnek tartott Donald Trump nyerte meg, hanem Ted Cruz texasi szenátor. Cruz az első eredmények szerint a szavazatok 58 százalékával győzött. A mindössze 19 százalékos támogatottságot felmutató Trumpot ezúttal John Kasich ohiói kormányzó is megelőzte, ő ugyanis a szavazók 22 százalékának bizalmát kapta meg.

Donald Trump vereségét az elemzők egyértelműen a mormon szavazók elutasító magatartásának tulajdonítják. A New York-i üzletembernek eddig sikerült valamennyi vallási csoportot megnyernie magának, a mormonokat azonban nem. Korábban Wyomingban is veszített, ahol szintén nagy lélekszámú mormon közösség él. Utah államban pedig a mormon egyház központja van.

A Republikánus Párt elitje és befolyásos politikusai minden erejüket és kampánypénzüket latba vetették, hogy a társadalmi kérdésekben konzervatív mormonokat Ted Cruz támogatására biztassák, még Trump feleségét lejárató kampányplakátok is megjelentek. A Melania Trump exmodellről készült fotó tizenhat évvel ezelőtt készült, egy brit lap címlapfotója volt, és mezítelenül mutatja az akkor még Melania Knaus néven ismert fotómodellt. A felirat a kampányfotó mellett a következő volt: Találkozz Melania Trumppal, a következő first ladyvel, vagy szavazhatsz Ted Cruzra.

Az Egyesült Államok egyik legprominensebb mormon politikusa, Mitt Romney – aki 2012-ben a republikánusok elnökjelöltje volt – kifejezetten keményen kampányolt Utahban Trump ellen.

A választási eredmények közzététele után sem Trump, sem Clinton nem mondott beszédet. Hillary Clinton, aki már a Washington államban lévő Seattle városában kampányol, az arizonai nagy győzelem után mondott beszédet, s ebben republikánus ellenfeleit kárhoztatta – Trumpot és Cruzt egyaránt – kivált a keddi brüsszeli terrorakciók után tett nyilatkozataik miatt.

Idahóban szintén most volt az előválasztás, itt csak a demokraták választottak, Bernie Sanders elsöprő győzelmére számítottak, s ez így is lett. Az első részeredmények alapján ugyanis a vermonti szenátor a voksok 79 százalékát szerezte meg.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk:

Nem csak a zsidóseggnyalási versenyben győzedelmeskedett Trump – Arizonában is jól szerepelt

Vastapssal, üdvrivalgással ünnepelték Trumpot a cionista zsidók – kemény fellépést ígért Irán és a palesztinok ellen


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »