A zöldségfélék öntözési vízadagjáról

Öntözés, tápoldatozás (2.)

Előző cikkünkben már eljutottunk addig, hogy a növénytermesztésben az öntözés az csak egy eszköz az ideális talajnedvesség biztosítására. Tisztáztuk, hogy az öntözés szükségességét a talaj nedvessége határozza meg. Azonban az ördög az a részletekben lakozik, sokszor csak apróságokon múlik, hogy az öntözési stratégiánk sikeres volt-e, vagy sem. Ilyen részletkérdés az öntözési adagok meghatározása.

A levegő korlátoz!

Az öntözési vízadagok kiszámításakor elvileg abból kellene kiindulni, hogy a talajnedvesség még milyen határok között számít optimálisnak, azaz mekkora mennyiségű víz felvételét teszi lehetővé az optimális szint felső határától az alsó határig történő eljutás alatt. Ennek meghatározása elég bonyolult feladat, hisz a talajban a víz különböző kötöttségi formában van jelen, azaz különböző szívóerő szükséges azok felvételéhez. A legkönnyebben felvehető a rögök közötti nagy pórusokban a gravitációval szemben éppen még a talajrétegben megtartott víz, valamint a rögök felszínén enyhén kötött vízréteg. Az apró kapillárisokban, valamint a rögök belsejében mélyen felszívódott víztartalékok már nehezebben felvehetők a növények számára. Mivel ezek felszívásához a növények gyökereinek nagy szívóhatást kell kifejteniük. Mivel a gyökerek által biztosítható nyomáskülönbség korlátozott, ezért az ilyen víztartalékok felhasználásakor már a növények kissé lankadnak, nincs meg bennük a megszokott turgor-nyomás. A talajban lévő víztartalékok harmadik fajtája a növények számára már szinte felvehetetlenek, olyan erősen kötődnek a talajt alkotó anyagokhoz. Mivel ezeknek a víztartalékoknak az aránya igen erősen függ a talaj típusától, a talaj szerkezetétől,stb., ezért a gazdák számára túl bonyolult lenne ezek alapján meghatározni a kijuttatandó vízmennyiség mértékét. E helyett a gyakorlatban megkerülték a kérdést, s azt kezdték el vizsgálni, hogy a növények öntözésekor mennyi levegőt kell feltétlenül hagynunk a gyökérzónában gyökerek megfelelő működéséhez. Érdekes módon ez minden talajtípusra azonos érték, az optimális 25%-os szinthez képest plusz/mínusz 2,5%. Tehát az egyszeri öntözési vízadag annyi lehet, amennyi a gyökérzóna levegővel töltött pórusainak részarányát 27,5%-ról 22,50%-ra csökkenti, tehát a teljes gyökérzóna térfogatának mintegy 5%-a.

Mennyi az annyi?

Mennyi is ez például az uborka esetében? Az uborka gyökérzónájának csepegtető csöves öntözés esetén egy viszonylag keskeny, 25 cm. széles 15 cm mély sáv, ami folyóméterenként 40 liternek felel meg. Ideális talajszerkezet és pontos időzítés esetén elvileg 40 liter X 5%=2 liter vizet adhatnánk folyóméterként egy-egy öntözéskor. Figyelembe véve, hogy a talajszerkezet a legtöbbször nem nevezhető ideálisnak, valamint hogy az öntözéssel nem szokás megvárni az utolsó pillanatot, a gyakorlatban a fenti öntözési dózis 1,0-1,5 liter folyóméterenként, ami kb. 0,3-0,4 liter/ tőnek felel meg.

Természetesen ez az érték csak a talajos termesztésre vonatkozik, egysoros csepegtetőcsöves öntözésnél. Amennyiben két csepegtető csövet használunk a növények két oldalán, a z aktív gyökérzónát, ha nem is duplájára, de kb. másfélszeresére növeljük, ezzel együtt a kijuttatható vízadag is 1,5-2 liter/folyóméterre változik. Slangos öntözésnél, amit egyre ritkábban használunk, még nagyobb gyökérzónát, ezzel együtt még nagyobb kijuttatható vízadagot kapunk. Slangos öntözés esetén ez az érték elérheti a 3-4 liter/folyóméter vízmennyiséget, ami sok esetben az uborka teljes napi vízigényét fedezi! Tehát slangos öntözésnél elegendő volt naponta egyszer, esetleg kétszer öntözni az uborkát, míg csepegtető csöves öntözésesetén naponta akár 4-5 alkalommal is be kell indítani az öntözést.

A paradicsom esetében a kijuttatható vízadagok jóval nagyobbak is lehetnek, ugyanis a paradicsom gyökerei jóval mélyebben hálózzák be a talajt. Dupla gyökérzóna térfogat pedig dupla öntözési vízadagokat jelent. Tehát megfelelő talajszerkezet és gyökérzet esetén a paradicsom öntözési vízadagja mintegy duplája az uborkáénak. Ez azt jelenti, hogy a két növény hasonló napi vízfelhasználása ellenére  a paradicsomot jóval ritkábban elegendő locsolni, mint az uborkát, igaz, jóval nagyobb vízadagokkal. Tovább növeli a különbséget a két növény öntözése között az is, hogy a paradicsom gyökérzete igen jól tudja hasznosítani a második csoportba tartozó, erősebben kötött vizet is. Ezen kívül, a mélyebb rétegekbe lehatolt gyökerekhez már folyamatosan feljuthat a kapillárisokon keresztül a talaj mélyebb rétegeiből is a talajvíz, ami néha már teljesen felborítja az egész öntözési-tápoldatozási stratégiánkat.

Az uborka esetében viszont törekedni kell arra, hogy a víz mozgása a talajban folyamatoson lefelé irányuló legyen. Ugyanis az uborka gyökérzete igen só-érzékeny, s a kapillárisokon keresztül felfelé mozgó talajvíz felhozhatja a talaj felső termőrétegébe, azaz az uborka gyökérzónájába a számára mérgező sókat az altalajból.

S ha már tudjuk, hogy mekkora vízadagokkal kell öntöznünk, már csak azt kellene tisztázni, hogy naponta hányszor, és mikor tegyük. De ezzel már a következő cikkünkben fogunk foglalkozni.

Gál István, Pro Agricultura Carpatika Alapítvány

Kárpátinfo hetilap évfolyama: Kárpátinfo hetilap 20. évf. 27. számRovat: GazdaságTelepülés: Ukrajna›KárpátaljaCímkék: KárpátaljagazdaságmezőgazdaságzöldségtermesztésöntözésForrás: Kárpátinfo hetilap


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »