A Wehrmacht tüzérségi egységei és offenzív tüzérségi taktikái

A Wehrmacht tüzérségi egységei és offenzív tüzérségi taktikái

A Wehrmachtban a védelmi vonalakat áttörő páncélosok és a területet elfoglaló és megtisztító gyalogság mellett fontos szerepük volt még a hatékony tűztámogatást biztosító egységeknek is, ezek segítették az előrenyomuló csapatokat az ellenség lefogásával, megsemmisítésével.

Ezredtüzérség

A németek villámháborús sikereiben jelentős szerepet kapott a gyalogos ezredek ezredtüzérsége. Az ezredtüzérség fő szerepe a gyalogság támogatása volt, és ehhez azért volt ideális, mert az ezredtüzérség által alkalmazott gyalogsági lövegek kis tömegűek voltak, így könnyen lehetett azokat mozgatni lovakkal vagy kézi erővel is. A gyalogsági lövegek könnyűségük miatt szorosan követhették az előrenyomuló gyalogságot, aminek következtében gyors és pontos tűztámogatást adhattak. Az ezredtüzérség feladata többek között az volt, hogy olyan célpontokra lőjenek, amik kis méretűek, vagy a hadosztálytüzérség számára nem érte meg azokat leküzdeni, ami a hadosztálytüzérséget felszabadította a fontosabb feladatokra. Hatásosak voltak bunkerek ellen is.

Hadosztálytüzérség

A gyaloghadosztályok fő ütőereje a hadosztály-tüzérségükben rejlett, ami a harckocsi-hadosztályok esetében is jelentős támogatást biztosított. A hadosztálytüzérséget hatótávolsága miatt használhatták tüzérségi előkészítésre, közvetlen támogatásra, ellenséges tüzérségi elleni harcra, ellenséges csapatmozgások akadályozására.

A hadosztálytüzérség fő ütőerejét a leFH18 könnyű tarackok biztosították, amik alapvetően megbízható, stabil tüzelési platformot adó, viszonylag nagy lövedéktömegű lövegek voltak.

A német tüzérek gránátjaikat az ellenség felett robbantották, ugyanis a levegőben robbanó gránátok többször nagyobb területet fedtek le, és a lövészárkokban és lövészgödrökben megbúvó ellenséges csapatok ellen is hatékonyak voltak. Ezt két módon valósították meg, alacsony röppályájú tüzeléssel (felpattanó gránáttal) vagy időzített gyújtóval. Ha nem tudták a célt légi gyújtással megsemmisíteni, akkor csapódó gyújtót alkalmaztak.

A repesz-rombológránáttal emellett 2,7 méteres mélységig lehetett lehatolni (közepes lőtávolság esetén) a talajba fedezékek támadására.

A repesz-rombológránátok mellett nagy mennyiségben használtak ködgránátokat is. Ezeket nagyon hatékonynak tartották a veszteségek csökkentéséhez, és a gránátkészlet 10-15 százalékát tették ki.

A hadosztálytüzérség másik fő lövegtípusa az sFH18 nehéztarack volt. Fő feladata az ellenséges tüzérség elleni harc volt, emellett részt vehettek a tüzérségi előkészítésben, tűztámogatásban, és betongránátjaikkal a nem túl vastag falú bunkereket is szétlőhették. Az SFH18 egyik jó tulajdonsága volt, hogy négy méteres mélységig le tudott hatolni (közepes lőtávolság esetén) a talajba késleltetésre beállított gyújtóval fedezékek támadására. Az sFH18-asokat szét lehetett választani két külön teherre, ami elősegítette a könnyebb mozgatást.

Hadtesttüzérség

A hadtesttüzérség legfontosabb feladata az ellenséges tüzérség elnyomása volt. Ehhez alapvetően a nagy hatósugara tette alkalmassá. Emellett a hadtesttüzérséget alkalmazták bunkerek megsemmisítésére betonromboló gránátokkal és az ellenség hátsó zónájában lévő célpontok ellen (például parancsnoki harcállások, táborok, raktárak).

A németekre jellemző volt, hogy rugalmasan alkalmazták a hadtesttüzérségüket. Ezt úgy érték el, hogy a hadtesteknek nem volt állandó hadtesttüzérségük, hanem a rendelkezésre álló lövegeket az igényeknek megfelelően osztották szét a hadtestek között.

A német hadtesttüzérségi ágyúkra jellemző volt, hogy méretükhöz képest viszonylag mobilak voltak, mivel könnyen szétszerelhetők voltak két különálló teherre. A másik erősségük a pontosságuk volt.

A németek első modern hadtesttüzérségi lövege a 21cm-es Mözer 18-as nehézmozsár. Ez egy 121 kilogrammos lövedéket lőtt ki 16 kilométeres távolságra.

A németek igazán kiemelkedő hadtesttüzérségi ágyúja a 170mm-s kaliberű K 18-as volt, amit 1941-ben kezdtek el gyártani, és amivel a tüzérek rögtön meg voltak elégedve. A K 18-as hatótávolsága 29 kilométer volt, amivel nagy mértékben felülmúlta az ellenség által alkalmazott hadtesttüzérségi ágyúkat. További előnye volt, hogy az ágyú által kilőtt 68 kilogrammos lövedék hatása nem maradt el sokban a 21cm-es Mözer lövedékének hatásától, aminek következtében ’42-től csak erre a hadtesttüzérségi lövegnek a gyártására koncentráltak.

Az ellenséges tüzérség elleni harc

A tüzérség egyik legfontosabb feladata az ellenséges tüzérség elleni harc volt. Ehhez szükséges volt az ellenséges tüzérség állásait bemérni. Erre több módszerük is akadt, az egyik a légi felderítés volt. Emellett a tüzérfelderítő zászlóaljak is felderítették az ellenséges tüzérséget: a villanások figyelésével (fényméréssel) és hangméréssel. A tüzérfelderítő zászlóaljakat hadtestenként, a támadás súlypontjában alkalmazták. Alkalmazhatták az egységeket a hadosztályok kiegészítésére is. 12-15 kilométeres frontszakaszt fedtek le, de védelemben ezt kiterjeszthették 30-40 kilométerre. A tüzérfelderítő zászlóaljak motorizáltak voltak, aminek következtében tarthatták a lépést a gyors hadműveletekkel.

A Wehrmachtban az ellenséges tüzérség elleni harc fő eszköze a hadosztálytüzérség volt, bár abban a hadtesttüzérség is részt vett. A német tüzérség a lehető legkorábban megkezdte az ellenséges tüzérség elleni harcot. A hadosztályban az ellenséges tüzérség elleni harc feladata elsősorban a nehezebb egységek feladata volt, de a könnyű tarackok is részt vehettek ebben a feladatban.

A felderített ellenséges ütegeket az ismert és a feltételezett kategóriába sorolták, az utóbbi esetben csak zavaró tüzet adtak le rá.

A németek a felderített ellenséges ütegekre kétféle módon mérhettek csapást: az egyik módszer a semlegesítés vagy bénítás volt, amikor felváltva összpontosítottak egy-két üteggel, és az összpontosítások között zavaró tüzet adtak egy-egy löveggel. A második típus az elhallgattató tűz volt, amikor megsemmisítették az üteget. Semlegesítéshez óránként 120 gránátot használtak a leFH18-asokkal, míg megsemmisítéshez kétszer ennyi lőszer kellett.

Gyaloghadosztályok támogatása

A hadosztály tüzérségi parancsnoka a hadosztály-parancsok tanácsadója a tüzérség alkalmazásával kapcsolatban, és a tüzérezred irányítója. A tüzérségi parancsok rendelte el a tűzösszpontosításokat, a tüzérség elleni harcot a gyalogság támogatása érdekében. A támadáshoz a hadosztály tüzérségét a hadseregtartalékból kiegészíthették további tüzérzászlóaljakkal.

A hadosztálytüzérség egy része – általában a könnyű tarackok – a gyalogság közvetlen támogatását végezte. A tüzérség megmaradt részét előkészítésekben, tüzérség elleni harcban, tűzösszpontosításokra használták. Támadásnál a tüzérséget az ellenséges kézifegyverek hatósugarán kívül helyezték el.

Támadásnál a gyalogság is segítette a tüzérséget azáltal, hogy elfoglalták a megfigyelésre alkalmas pontokat, például a magaslatokat. A jó figyelőpontok birtoklása révén a tüzérfelderítés hatékonyabban tudta felderíteni a célokat, és jobb tűztámogatást adhatott a támadó gyalogságnak. Az előretolt megfigyelők (VB-k) általában a gyalogsággal együtt mozogtak, és a rádióik révén gyorsan és hatékonyan tudták az ütegek tüzét irányítani. Maguk az ütegparancsnokok is felderítést végeztek, hogy megismerjék a terepet. A hatékonyabb tüzérfelderítés érdekében alternatív figyelőállásokat is kialakítottak, mivel nagy hangsúlyt fektettek a tüzérfigyelők mozgatására és a figyelés hatékonyságának javítására.

A német tüzérség egyik taktikája az volt, hogy nem lőtték ki azonnal a parancsnoki állásokat, hanem hagyták, hogy az ellenség hamis biztonságérzetbe ringassa magát, és a parancsnoki rendszerét az új parancsnoki állás köré szervezze. Ez azért volt fontos, mert így akkor tudták kilőni az ellenség parancsokságát, amikor az a legnagyobb problémát okozta.

Harckocsioffenzívák támogatása

Támadásokhoz a gyaloghadosztályok tüzérségéhez hasonlóan a páncélos hadosztályok tüzérségét is kiegészíthette a hadsereg közvetlen tüzérségi egységekkel. Általában olyan mértékben egészítették ki a hadosztálytüzérséget, hogy minden harckocsi-zászlóalj rendelkezzen egy közvetlen támogató könnyű tüzérzászlóaljjal.

A németek szükségesnek tartották a harckocsioffenzívák tüzérségi támogatását. Amíg a harckocsik és a gyalogság ugyanott küzdöttek, addig a tüzérséget egy parancsnokság alatt tartották. Amikor a harckocsik áttörtek az ellenség elülső állásain, akkor az önjáró tüzérséget és a harckocsik támogatására kijelölt tüzérségi egységeket a harckocsiparancsok alá rendelték.

A tüzérségi előkészítés célja az ellenséges páncéltörő egységek megsemmisítése vagy legalábbis semlegesítése volt. Folyamatos tüzérség elleni harc akadályozta meg, hogy az ellenség lője a harckocsik gyülekezési körzetét, és megakadályozza a támadás előkészületeit.

A tüzérségnek a következő feladatai vannak a harckocsi-támadás előtt:

  • tüzérség elleni harc: olyan ütegeket lőnek, amik uralják a harckocsitámadásra kijelölt területet
  • tüzelés az ellenséges harckocsi gyülekezési körzetekre
  • zavaró tűz a feltételezhető páncélelhárító ütegekre.
  • az ellenséges megfigyelő állások belövése repeszromboló lőszerrel – ezeket elvakították füsttel, amint a támadás megkezdődött
  • elkülönített egységek fedezték a harckocsik szárnyait repeszromboló és ködlövedékekkel
  • A tüzérségnek a következő feladatai vannak a harckocsi támadás alatt:

  • tüzérség elleni harc
  • az ellenséges megfigyelőpontok elvakítása
  • ahogyan a támadás előre haladt, az ellenség egymás után következő harckocsi-elhárító vonalainak tűz alá vétele
  • fedezni a támadás oldalát köddel ,és semlegesíteni az ellenség gyalogságát és hátsó zónáját
  • késleltetni az ellenség tartalékait, különösen a harckocsikat
  • A németek hangsúlyozták, hogy a tüzérség sok feladata nem forgácsolhatja szét az erőfeszítéseket. A tüzérség fő feladata minden időben az ellenség páncélelhárító egységeinek, tankjainak és tüzérségének megsemmisítése volt.

    Rakétás tüzérség

    A világháború folyamán a német tüzérség egyik fő fejlődési vonala a rakétás tüzérség volt. A rakétás tüzérségnek több előnye is volt. Az egyik, hogy a rakétaindítókat olcsóbb volt előállítani, mint a csöves tüzérséget. A rakétaindítókat harmad-huszad annyiba került előállítani, mint az azonos kaliberű tüzérségi lövegeket. A másik előnye a rakétaindítóknak a mobilitás volt: az indítók tömege az azonos teljesítményű tüzérségi lövegeknek a töredéke volt, aminek következtében könnyen lehetett mozgatni.

    Az indítókat közepes távolságon alkalmazták területcélok ellen, ugyanis az alkalmazást tekintve a fő előnyük az volt, hogy sorozataikkal gyorsan tudtak nagy mennyiségű robbanóanyagot a célterületre juttatni.

    A rakétás tüzérség jelentőségét jelentősen növelte, hogy a rakétás egységek nagyrészt motorizáltak voltak, így tudták követni a támadó páncélosokat, és gyorsan tudták a front súlypontjai között mozgatni a rakétás egységeket, amivel kihasználták, hogy a rakétaindítók amúgy is könnyebbek voltak.

    A pusztítás mellett a másik feladat, amire alkalmasak voltak a rakétavetős egységek, az az ellenség vakítása: mivel nagy területet tudtak rövid idő alatt beteríteni, ezért az ellenséges állások elvakítása is a fő feladataik közé tartozott.

    A német tüzérség fejlődése a háború későbbi szakaszában

    A háború későbbi szakaszában megjelentek az önjáró lövegek. Ezek a páncélos hadosztályok tüzérségébe kerültek, és két nagyobb számban készült típusuk volt: az egyik a 105mm-es kaliberű Wespe, a másik a 150mm-es Hummel.

    Ami szintén fontos, hogy a háború későbbi szakaszában megjelentek a lánctalpas tüzérségi megfigyelő járművek. Ezek átalakított tankok voltak, így a páncélos hadosztályok tüzérségi megfigyelői hasonló mobilitással rendelkeztek, mint az önjáró lövegek, ezáltal lépést tudtak tartani a harckocsitámadásokkal.

    Szintén a háború végén jelentek meg a lőelemképző számítógépek (amiben elsők voltak). A lőelemképző számítógépek a tüzérség magasabb egységeihez kerültek, és lehetővé tették, hogy több üteget is néhány perc alatt a célra tudjanak fókuszálni.

    (Olvasónktól)

    Források:

    Handbook of German Military Forces 1943

    Handbook of German Military Forces 1945

    Schiffer Publishing: German Light and Heavy Infantry Artillery

    Schiffer Publishing: German Light Field Artillery

    Schiffer Publishing: German Heavy Field Artillery

    Schiffer Publishing: German Rocket Launchers of WW2

    Notes on German Divisional Artillery


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »