A VW-vezetők egyelőre még megúszták

A VW-vezetők egyelőre még megúszták

A német ügyészség már 17 személy ellen indított eljárást, akiket a Volkswagen dízelbotrányával gyanúsítanak. Közöttük továbbra sem szerepel a vállalat egyetlen igazgatósági tagja sem. Az érintetteket csalással vádolják, illetve azzal, hogy megszegték a versenyt szabályozó törvényeket.

6-ról 17-re nőtt a Volkswagen-botrány gyanúsítottjainak száma. A német autógyár vezetői nincsenek közöttük. A cég elnöke dolgozók ezreit igyekezett nyugtatni a Wolfsburgban, a VW-csoport főhadiszállásán.

„Olvasták vagy láthatták, hogy az elmúlt napokban azzal vádoltak meg bennünket, hogy megpróbáltunk eltitkolni bizonyos dolgokat, és a szőnyeg alá akartuk söpörni. Biztosíthatom önöket, nem erről van szó, ez nem igaz. Mi tisztázni akarjuk a történteket. Megértem és osztom is az emberek türelmetlenségét, de a tények tisztázása a lehető legfontosabb a cég jövője szempontjából” – mondta Matthias Müller elnök.

A dolgozókat képviselő üzemi tanács vezetője viszont tömeges elbocsátásoktól tart a bírságok és a kártérítések miatt. Nem hivatalos értesülés szerint 20 ezren kerülhetnek utcára világszerte.

„Ami itt történt, az egyáltalán nem érdeke a munkavállalóknak. De a szakszervezeteknél nagyon aggódunk amiatt, hogy a kibocsátási botrány milyen hatással lesz a munkahelyeinkre. A Volkswagen büntetésének ebben fő szerepe van. Ez a bírság fenyegetést jelent a vállalat jövőjére, nemcsak az amerikai, hanem az európai és más üzemekben is. Reméljük, az amerikai hatóságok figyelembe veszik a társadalmi és a munkahelyekkel kapcsolatos dimenzióját is” – jegyezte meg Bernd Osterloh, a konszern üzemi tanácsának elnöke.

A Volkswagen tavaly ősszel bukott le az Egyesült Államokban, az amerikai környezetvédelmi hatóság kimutatta, hogy az autógyár manipulálta a dízelkocsik károsanyag-kibocsátási adatait, a motorok jóval környezetszennyezőbbek, mint ahogy a papírokon szerepelt. Csak az amerikai igazságügyi minisztérium 46 milliárd dollárra perli a Volkswagent, a cég részvényei ötödével estek, amiért a tulajdonosok is kártérítést követelnek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »