A világ lett kegyetlenebb, nem mi dühösebbek

A világ lett kegyetlenebb, nem mi dühösebbek

Hetven zenész közreműködésével ad szimfonikus koncertet szerdán az Erkel Színházban az egyre népszerűbb Honeybeast. A korábban A dalban is induló, 11 éves csapat rendezvénye hamar teltházas lett. Tarján Zsófia énekesnővel beszélgettünk.

– A tavaly megjelent nagylemez számai mintha csak nagyzenekarra íródtak volna: a Csakazértis-t, Ül!-t és a többit hallgatva az ember már hallja is maga előtt a szimfonikus hátteret. Szándékos volt ez?
– Bencsik-Kovács Zoltán alapítótagunkat és dalszerzőnket mindig foglalkoztatta, hogy nagyzenekarral dolgozzon, sok komoly zenei művet ismer és kedvel, tanulmányokat is végzett ezen a téren. Így eddig is több dalunk hangzásában fel lehetett ezt fedezni olyan elemeket, melyeket nagyobb, szimfonikus zenekarokban hallunk. Ott volt például már az elején a vonós kar a Portugál című dalban.

– Klasszikusok nyújtják az inspirációt?
– Modern és klasszikus művek egyaránt. Mozartot például nagyon szeret Zoli hallgatni, de Stravinsky is az egyik kedvence. Rengetegféle klasszikust meghallgat, szereti a dzsesszt is, emellett figyeli a mai trendeket is. Számos modern hazai és külföldi zenekart szeret, szeretünk. Amennyire megfigyeltem, ahogy dolgozik, azt láttam, hogy minden világból merít egy kis ihletet, és azokat az elemeket dolgozza tovább, amelyek tetszenek neki és további inspirációt nyújtanak a zeneszerzéshez. Ez lehet hangulati megoldás, hangzás, vagy dalszerkezet.

A metal kevésbé tud az itthoni közegben kibontakozni

– A Honeybeast megalapításakor milyen példák lebegtek a csapat előtt, milyen zenét szeretett volna csinálni?
–Amikor a Honeybeast létrejött, én még nem voltam a zenekarban. Teljesen más volt az irány. Czutor Zoltán húga, Anett volt a Honeybeastben, vagyis Honeybeeben, mert akkor még így hívták a zenekart. Ő Ausztráliában nőtt fel, ezáltal kézenfekvő volt, hogy akkoriban angol dalok születtek. Angolszász-indie irányzattal indult a csapat. Aztán fokozatosan jött a váltás. A fő irányt talán a Portugál szabta meg, ez lett az első igazán sikeres dal, így azt követően olyan nóták születtek, amik hangzásban hasonlítottak rá. Innentől talán kicsivel könnyebb volt, mert Zoli rátalált egy olyan hangzásvilágra, ami sok embernek tetszik.

– Nagy utat jártál be te is a korábbi death metalos próbálkozásoktól mostanáig.
– A legelső zenekarom metalzenekar volt, próbálkozásnál többnek nevezném. Nagyon komolyan hittünk a projektben, de sajnos elfáradt, mert az itthoni közegben a metalzene kevésbé tud kibontakozni. Amúgy a zenekar a mai napig létezik, Cenobite névre hallgat. A következő egy teljesen másmilyen csapat volt, a Balkán Fanatik. Először grafikus voltam a zenekarnál, aztán háttérénekes és rapper. Egyszer csak a zenekar üzleti vezetője gondolt egyet és azzal az ötlettel állt elő, hogy egy közös színdarabban kéne szerepelnem anyámmal. Megvalósult a projekt, Egy színésznő lánya címmel adtuk elő a Thalia Színházban. Ott énekeltem először igazán, és eldöntöttem, hogy komolyan szeretnék ezzel foglalkozni. Úgy éreztem, hogy tanulnom kell még hozzá, hogy hiteles énekesnővé váljak. Jelentkeztem a Kőbányai Zenei Stúdióba, ahol ezután négy évet tanultam, és megismertem a Honeybeast billentyűsét, Kővágó Zsoltot, általa kerültem a zenekarba.

– Angolul te nem énekelnél?
– Tanulmányaim során rengeteget énekeltem angolul, főleg jazz és blues standardeket, de néhány popdalt is. Szeretek angolul énekelni, de azt vallom, hogy a hazai közönséget elsősorban magyar nyelvű dalokkal lehet megnyerni.

– Említetted édesanyádat, Hernádi Juditot: nincs feléd olyan elvárás, hogy hasonló pályát járj be?
– Abszolút nem. Anyám azt szeretné, hogy legyek boldog az életben, ennyi.

– A hasonlóság mindenesetre megvan, énekelt ő is korábban.
– Igen, és a mai napig van egy koncertműsora, amivel járja az országot, de ő elsősorban színésznő, ezen a pályán tudott igazán kiteljesedni.

 Tarján Zsófia énekesnő Gold Record  

 Nem megoldás valakire ráfogni a gondokat

– Az új album hangulatilag, zeneileg is másnak tűnt egyébként a korábbiaknál, jazzesebb, swingesebb is. A melankólia maradt, de gyorsabbak, pattogósabbak, játékosabbak a tételek. Másfajta elképzelésekkel álltatok neki a lemezírásnak?
– Szerintem Zoli úgy tartja, hogy minden lemeznek kell legyen egy külön világa. Ez zenében, hangszerelésben,  dalszövegekben is megmutatkozik. A Bódottá album készítésekor nagyon sokszor alkalmaztunk fúvóskart, aminek van egyfajta tarantinós, néhol mexikói hangulata. A szövegeknél általában három fő irány figyelhető meg, az egyik a közéleti téma. Ez mindig erős volt nálunk, és van egy olyan érzésem, hogy ez így is marad. A másik terület a magánéleté, a párkapcsolatoké. A harmadik pedig egy filozofikus vonal. Ide olyan nóták tartoznak, melyek talán kevésbé ismertek, de feltettük őket arra a műsorra, melyet az Erkel Színházban fogunk előadni. A koncerthelyszín hangulata, nívója kiszélesíti a lehetőségeket, így olyan dalokat is eljátszhatunk, amiket egy pörgősebb klubkoncerten nem szoktunk.

– Dühösebbek is lettetek időközben? Ott a Kúszónövény vagy a Miért töröd magad? című szám például, egészen keményen fogalmaztok benne: „neked tetszik ez, te is urizálnál“, a manipulációt hagyod stb. A közéleti állapotok züllése keserít el titeket?

– Nem mi lettünk dühösebbek, a világ lett kegyetlenebb, vagy keményebb. Arra reagálunk, ami a világban, körülöttünk zajlik, talán tudat alatt is érezzük, hogy alkalmazkodnunk kell ezekhez a folyamatokhoz. Olyan ez, mint egy nagy sötét folyó, melyben együtt sodródunk, néha viszont megállunk, amikor tudunk, szemrevételezzük, hogy halad az áradat, és a beérkezett impressziókból születnek a dalok.

– Mi változott a világban?
– Folyamatos változásban van minden. Hála az égnek, a megrekedés maga a halál szerintem. Talán mostanában egy olyan világot élünk, melyben sok minden kulminálni látszik. Szembe kell nézni a valósággal, hova vezetett az eddigi életvitelünk, és hogy mivel lehetne jobbá tenni az egész folyamatot. Az emberek tudatát elöntötte a kilátástalanság, a félelem, és ebből szerintem addig nem lehet kimászni, míg kívülről várják a segítséget. Én azt hiszem, hogy önmagunkon és egymáson tudunk a legjobban segíteni. Nem hiszem, hogy tudom, mi van a világban, csak találgatni próbálok. Legtöbb esetben a dalok szövegei sem nyújtanak igazán konkrétumot, vagy megoldást egy problémára, a hallgatóra bízzuk, hogy egy adott dal világát mihez köti.

– Valami konkrétum biztos akad mégis. Trump megválasztása, Brexit?
– Sokan csalódottak, félnek és válaszokat keresnek. Azt gondolják, hogy egy erősnek tűnő vezető, aki rámutat valamire, valakire vagy valakikre, hogy ő vagy ők a rosszak, az megoldás a problémáikra. Ha van valami, vagy valaki, akire rá lehet fogni a gondokat, akkor ideig-óráig könnyebbnek tűnik létezni, de ez szerintem nem megoldás. A világban sok helyen fel lehet fedezni ezt a sémát, olyan, mintha egy közös tudat hajtaná az embereket efelé, vagy talán a világháló…

„Nem vagyunk egy hurráoptimista zenekar”

– Kell ma tartani a politikus szövegektől? Például attól, hogy a Petőfi nem fog játszani?
– Igen is meg nem is. Szeretnénk, hogy minél több helyen ott legyenek a dalaink, így automatikusan működik egy szűrő mechanizmus azoknál a daloknál, amiket rádiókba szánunk. Az összes rádiót értem ezalatt, nem csak a Petőfit.

– A Petőfi átalakulásáról mit gondoltok? Többen is tiltakoztak az underground felől jövő zenekaroktól való elfordulás miatt.
– Annyit mondanék, hogy mi is aláírtuk ezt a petíciót.

– Nagyon politikus volt már eleve egyik első slágeretek, a Maradok is. Ebben benne volt egyszerre, hogy aki nem menekül el, annak csak a rosszabb jut, de valamiért mégis felvállalja ezt. Van remény a változtatásra akkor is, ha mindent eladtak már, ami mozdítható? Tudható, hogy a kivándorlás egyébként is forró téma egy ideje.
– A Maradok témájába sok mindent bele lehet látni, nem csak a kivándorlás témakörében jön fel a maradjak, vagy meneküljek szituáció. Lehet ez egy munka, párkapcsolat, de a legtöbb embernek valóban az ország elhagyása, vagy jobban mondva nem elhagyása jut eszébe először, amikor meghallgatják a dalt. Sajnos nem véletlenül, sokan kényszerülnek elhagyni az országot, akár akaratuk ellenére, egy biztosabb háttér reményében.

– Ti maradnátok, vagy inkább nemzetközi karrierben gondolkoztok?
– Szerintem mi maradunk, habár ha megnyílna előttünk az út egy nemzetközi karrier felé, nem ellenkeznék.

– A dal című közmédiás versenyen is inkább az itthoni ismertségért indultatok?
– Saját nevemben fogok itt beszélni, én nem is akartam kijutni az Eurovíziós Dalfesztiválra. Az a cél lebegett a szemem előtt, hogy itthon felkerüljünk a zenei térképre.

– Ez sikerült is, plázákban, rádiókban adják A legnagyobb hőst, Youtube-on is már közel kilencmilliós nézettséget ért el. Ez nem jelent nehézséget is, nem várják tőletek, hogy újra valami hasonló dobásotok legyen?
– Ez inkább kihívást jelent. Megvan az igény az emberekben, hogy A legnagyobb hőshöz hasonló minőségű dalok szülessenek, mind zenei téren, mind a szöveget illetően. A dalainkat kritikusan szemléljük, kiváltképp a szerző, Bencsik-Kovács Zoltán. Igyekszünk a legjobbat kihozni magunkból.

– A szövegek egyik fő sajátossága a szlenges megfogalmazás: „aki nem látja, legalább haluzza”, „lefarcolt már, ugrott a fél telek”, „kis klambókra”. Szándékosan keresitek is a hasonlókat, vagy egyszerűen csak ez jön?
– Zoli munkáját magas fokú tudatosság jellemzi minden téren. Szándékosan használ néha szlenges kifejezéseket, vagy olyan szavakat a szövegben, elemeket a zenében, melyek nem lelhetőek fel más zenekaroknál. Rengeteg pozitív visszajelzést kapunk ezekkel kapcsolatban.

– Nagyon egyedi még az is, ahogy párkapcsolatokról, ezek valóságáról szóltok: a zenekarok többségétől nem igazán ezt kapjuk. Inkább először csak egy túlidealizált szerelemképet adnak, majd a szükségszerűen jövő csalódás után jöhet annak megéneklése, a másik miért nem volt elég jó. Az Egyedül vagy A legnagyobb hős azért elég mások ehhez képest.
– Sokan mondják, hogy a saját életüket fedezik fel a szövegekben. Koncertek után szinte megszámlálhatatlan ember mondta nekem, hogy róluk szólnak a dalaink. Talán ez a legjobb visszajelzések egyike, amit egy zenekar, vagy egy szerző kaphat. Valóban, nem vagyunk egy hurráoptimista zenekar, igyekszünk a realitás talaján maradni. A dalokban sokszor valós szituációk alapján megfogalmazott történeteket mondunk el, melyek „megoldását”, végkifejletét, végső tanulságát mindig a hallgatóra bízzuk, ő hogyan értelmezi a dalt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 11. 23.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »